Egy remek kiadvány került hozzám, amelynek célja a már ismertebb, vagy kevésbé ismertebb hazai énekesnők bemutatása. Az őrmezei Muzsikus Kávéházból indult szerveződés ma már több helyszínre is leköt koncerteket, így a lemezen szereplő énekesnők nem csak Budapesten hallhatók. A lemezre néhány már megjelent, hamarosan megjelenő, illetve csak ezen az albumon hallható számok kerültek.
Nem tudom, hogy Ti hogy vagytok vele, de nekem nem is olyan rég még teljes homály fedte egyik kedvenc zenekarom, a Blues Brothers történetét. Többször láttam a BB filmeket, van albumom tõlük, betéve ismerem szinte az összes dalukat, de azt, hogy kik is õk valójában, bevallom õszintén, én nem tudtam pontosan.
Iggy Pop - született James Jewel Osterberg - minden punk öregapja 1947. április 21-én látta meg a napvilágot, Michigan-ben. A 70-es, 80-as de még a 90-es évek egyik legnagyobb punk-rock zenészének tartják. Az "Iggy" nevet az elsõ, gimnáziumi zenekarának, vagyis a The Iguanas-nak köszönheti.
Manapság, aki a színpadra áll annak már mûvészneve van. Ebben a kis összeállításban viszont olyan beceneveket olvashatsz, amelyeket a zenésztársak, barátok ragasztották viselõikre.