Nyers
Öröm az ürömben...
A Nyers zenekar a 2005. január 31-én bejelentettek szerint megszunik. Az ígéreteknek megfeleloen azonban néhány elköszöno fellépést még terveznek az idei évre. A klubállomások között Debrecen, Miskolc, Pécs, Szombathely és természetesen Budapest is szerepel. Az elso ilyen alkalom 2005. március 1-én, Szegeden a SZOTE klubban lesz. Ezeken kívül néhány nagyobb nyári fesztiválon látható még utoljára a Nyers.
Czutor Zoltán a zenekar vezetoje tovább folytatja zenei, szerzoi és eloadói tevékenységét. A zenekar tervezett 7. soralbumát már más felállásban és néven tervezi megjelentetni. Czutor Zoltánt azóta hívták két televíziós produkcióhoz musorvezetonek. Az egyik általánosabb, kulturális jellegu, a másik kifejezetten zenei musor lenne. Bovebb információt késobb. Szülessen bármilyen döntés is, Czutor fo csapásiránya mindig is a zene marad.
A sors furcsa fintora, hogy épp most jelentkezett egy amszterdami rádió,koncertsorozatot szervezne az együttesnek, mivel sikerült népszeruvé tenniük néhány Nyers felvételt Hollandiában. Mostmár ez is legfeljebb új néven és felállásban képzelheto el.
A megszunéssel párhuzamosan készül egy az utóbbi tíz év bootleg koncertfelvételeibol válogatott CD is, melynek megjelenését a március 1-i szegedi búcsúkoncertre idozítjük. Erre az a szerencsés körülmény adott lehetoséget, hogy a zenekar koncertjeit évek óta kíséri egy illegális felvételeket készíto csoport, amely az utóbbi hónapokban többször felajánlotta dokumentum gyujteményét egy ilyen jellegu kiadványhoz. Most éltünk az alkalommal és kb. 50 régi és közelmúltbééli Nyers koncert áthallgatása után választottuk ki a bootleg album dalait. A lemez érdekessége, hogy nem csak a dalok, hanem a legviccesebb, illetve emlékezetesebb konfok és beszólások is rajta lesznek, hiszen a Nyers fellépéseinek hangulatától mindig elválaszthatatlan volt a közönséggel való szóbeli kommunikáció.
Elkezdodött a Nyers zenekarról készült képi anyagok összegyujtése is. Ennek célja, hogy hamarosan megjelenhessen egy olyan DVD, ami az elkészült 19 (!) klip mellett tartalmaz egyéb képi érdekességeket, TV felvételeket, külföldi koncerteket is, valamint egy nagy fotógyujteményt és a Nyers koncertjeinek és egyéb fellépéseinek listáját 1993-tól napjainkig. A televíziókkal már felvettük a kapcsolatot, de a hivatalos archívumokhoz való hozzáférés meglehetosen lassú, költséges és bonyolult folyamat. Aki saját Nyers-felvételekkel rendelkezik (koncert, stb. mozgóképanyag), kérjük,jelentkezzen a zenekar mail címén:
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
(Az infóért köszönet Horváth Susának!)