1. rész> 2.rész> 3.rész 4.rész>

2004. május 28. (péntek)
Ébredés és pakolás után 3/4 10-kor indulunk Lengyelország irányába. Most derült ki számomra, hogy a zenekar nem hozott térképet, az útvonalat az internetrõl töltötte le Ádám. Ennek alapján 547 km-t kell megtennünk Rawa Mazowieckáig, és erre 8 óra 17 percet ír a Routenplanung. A 10/E65 úton irány Turnov, Harrachow határállomás. Még a cseh részen elég rossz az út, javítás miatt több helyen egyirányúsítva és lámpával vezérelve a forgalom. A hegyek között Tanvald és Desné egybeépült helységeknél viaduktok alatt megyünk. (Ezek a helyek nincsenek az útmutatón.) Szép a táj. 12,40-kor lépjük át a cseh-lengyel határt. A lengyel oldal Jakuszyce, és csak itt ezen az oldalon ellenõrzött egy joviális, nagy bajuszos figura. Az útlevelekkel kezében tekintgetett be a buszba, különösen Mátyás, a kisfiú tetszett neki. Ezeknél a határátkeléseknél éreztük EU-s tagságunk elõnyét. Nem volt a régen szokott hová megy, mit visz, kiviteli engedély van-e, stb.

Tovább haladva Wojcieszyce elõtt du. 2 körül megállunk egy kellemes kis országúti étteremnél ebédre. Nagyon rendben a hely, nálunk az I.o. helyek sem néznek így ki. Az árak is elfogadhatók, az adagok bõségesek. Bõ fél órát töltöttünk az étkezéssel és indultunk tovább. Ezen az oldalon is sok a félpályás útlezárás az útépítés miatt. A táblázás nem valami „ájrópai”, az elõjelzõ tábla szinte ismeretlen fogalom, így nem is fordulunk le a jó helyen Wroclaw felé. Itt bizonyul elõször nagy hibának a térkép hiánya. Az Ádám által internetrõl letöltött itiner részletes, de kicsit nehézkes a kezlése. Ráadásul valami zenekari megszokás miatt a vak énekes-szaxofonos Tánczos „Steve” István ül elõl az „anyósülésen”. Ugye rosszájú és undok lennék, ha most azt írnám: õ biztosan jobban látja az utat? Egyébként félelmetes, hogy hangok alapján mi mindent tapasztal a külvilágból! Sokszor olyanokra hívja föl a figyelmünket, amit mi észre sem vennénk a szemünkkel.

Rawa M-i Városi Kultúrház. Itt csak a vasárnapi sajtótájékoztató volt. (No, meg egy fotókiállítás megnyitója, ami nem kapcsolódott szervesen a blueshoz.) A koncertek helyszíne, a Matzowi her cegek kastélyának maradványai A fellépõ zenekarokat hirdetik a Rawa Mazowiecka-i fõutcán Mókus formára vágott buxus (üdülõpark Rawa M-ban)	Itt Zsolt vezet, az itinert magam veszem kézbe és Steve mögül erõsen koncentrálok az útra. Visszafordulnuk az elsõ lehetséges alkalommal a helyes irányba. Egy üzemanyagkútnál térképet akarnak venni a fiúk, de nincs. Beérünk végre Wroclawba. Úgy 18 óra körül megállunk a fõpályaudvar közelében. A srácok zlotyt váltanak. A leírás szerint úticélunk, Rawa Mazowiecka úgy 261 km. Egy csomó kisebb helység neve itt sincs feltüntetve az amúgy igen részletes „easyTOUR Online Routenplanung: Ihre Route” címû lapokon. Az adott helyen, már este fél 10 után úgyszintén sáv lezárás, tábla az utolsó pillanatban tûnik fel £ód¼ és Rawa M felirattal. Közben nagy hülyéskedés a buszban, Steve nagyon jól utánozza prágai házigazdánkat Bobeket. Még Zsolt vezet ezerrel és a kanyarodás helyett egyenesen el. Egy útkeresztezõdésnél visszafordulunk. Beérünk Rawa Mazowieckába és rátalálunk a Városi Kultúrházra (Miejski Dom Kultury). A ház oldalán fényt látunk, de mire az autóval odakanyarodunk minden tök sötét. Este 10 elmúlt, de a parkban egy padon fölfedezünk két nõt. Zsolték kérdezgetik õket, az egyikük valamit gagyarászik angolul és egyre csak erõsítgeti, hogy a koncert holnap lesz, ma semmi nincsen. Mintha mi ezt nem tudnánk… Ekkor valami hotelre kérdeznek a mieink, és õk elirányítanak – mint késõbb kiderül a buli helyszíne felé. De ezt nem találjuk, maradunk a környéken, valamelyikünk fényt lát fölfedezni és azt szállónak hiszi. Odafordulunk, egy rendõrautó áll ott, mintha igazoltatnának valakiket. Megkérdezzük õket, mire egy szõke nõnek leesik a tantusz a blues szóra. Csak beszél, beszél lengyelül, mi meg lesünk ki a fejünkbõl. A rendõr is csak saját nyelvét beszéli, de annyit megértünk: minuta, várjunk, felvezet. Rendõri felvezetéssel megérkezünk a másnap kezdõdõ fesztivál helyszínére, a Mazowi hercegek kastélyának romjain, ill. a rekonstruált bástyatorony tövében kiépített színpad mögé. Szõke hölgy a rendõrautóból kipattan, és el… A színpad berendezése, hangtechnika beállítása folyik, távolabb mindenféle sátrakhoz szállítanak árút. Láthatóan nagy banzáj veszi kezdetét másnap. Néhány perc múlva egy bennfentes emberrel érkezik vissza a hölgy. Köszönjük a szívességet, és emberünk mutogatja, hogy a kocsijával elvezet a szállásunkra. Fellélegzés, mert az igazat megvallva látom a csapaton, hogy a kb. 13 órás utazás kifárasztotta õket is. Beszállunk a buszba, én maradok a végére. A nedves füvön megcsúszik a lábam, így megfogom az ajtókeretet. Steve ebben a pillanatban teljes erõbõl becsapja az ajtót, jobb kezem középsõ és gyûrûs ujját odapréseli. Üvöltök, mint állat. Szerencsétlen Steve össze-vissza kapkod, alig bírja nyitni az ajtót. Teljes zsibbadtság a kezemben, az ajtó nyoma mélyen a két ujjamban. Megijed mindenki, a kisgyerek felriad, felsír. A sötétben persze alig látok valamit, beülök: gyerünk! Közben valami meleget érzek, folyik a vér a középsõ ujjamból. Papírzsebkendõvel betekerem, menjünk. Rövidesen odaérünk a kollégiumba, itt ellátom magam. Úgy tûnik nincs komolyabb baj, kis zúzódás, kisebb nyílt seb az ujjbegyen – ennyi. Megkapjuk a szobáinkat, és vacsorát készítenek. Meleg kolbász, sajt, vaj, jam, paradicsom szeletek, uborka, kenyér, tea, eszünk, iszunk. Minden oké, éjfél után nyugovóra tér a banda. A szobáink felé tartva találkozunk a szlovákokkal, akik épp érkeztek. Õk Jan Liteckyvel sörözni indulnak, mi aludni. Õk du. 2-kor indultak Pozsonyból, még bírják a hajtást. Nekem a második emeleten jutott szoba, ahová másik vendég érkezik majd. Beágyazok, a Simon Géza Gábornak beszerzett cd-kbõl az „Alkohol Ragtime” címû darab a játszóba, a még Pozsonyból hozott Velkopopovicky Kozel dobozos sör kibont, altatóul leküzd. Úgy a 7., 8. számnál szunya.

2004. május 29. (szombat)
Reggel 3/4 8 körül ébredés, naplóírás, Bob Brozman cd hallgatás, majd fürdés. Én is megkapom a recepción a fesztivál torbát, amelyben térkép, póló, baseball-sapka, a városkát bemutató lengyel és angol nyelvû brosúra. Reggeli a többiekkel, már többen ott vannak a résztvevõk közül. A kollégiumon a friss renoválás nyomai. Már indulnék, amikor egy mesterember érkezik a szobaajtó zárját javítani. Elég problémás felszerelnie, de végül elkészül.

Ha már itt vagyunk, néhány szó Rawa Mazowieckáról. Kb. 20 ezer lakosú városka £ód¼ közelében a Rawka és a Rylka folyócskák találkozásánál. A Mazovi hercegek a XIV. században építettek itt kastélyt és ennek romjai között tartják a tizennegyedik (!) fesztivált. Minden további szófecsérlés helyett, akit több érdekel a helyrõl, látogasson a www.rawamazowiecka.pl honlapra.

A Bluesrivers tagságával együtt bemegyek a városba. Egy mûszaki boltban cd-re iratom az addig elkészült képeket, mert teli a digitális fotóapparátom kártyája. 2 zlotyért meg is csinálják. Beülünk egy „bárba”, ami inkább valamiféle bisztró. A többiek kávéznak, én benyomok egy Warka sört. (Egészségedre Szabolcs! – gondolom magamban. Úi. Szilágyi Szabolcs [a Magyar Rádió egykori varsói tudósítója – NNP megjegyzése] jóvoltából vagyunk itt, csak õ fia esküvõje miatt nem tud velünk lenni.) Visszamegyünk ebédre, úgy negyedórás séta lehet. Ebédnél odajön hozzánk a szervezõ Ryszard Krasnodêbski. Kedves, kellemes pasi – a fesztiválújságban látott kép után másképp képzeltem el. Szabadkozik, hogy nem beszél jól angolul. Never mind! – mondjuk és örülünk egymásnak. Összetalálkozunk Balogh Attilával, az Ödi Blues Band vezetõjével, gitárosával. Õk Szegedrõl jöttek a versenyre. Megismerkedek a többiekkel, a „kis” Kiszin Mikivel (apja a Molnár Dixieland bõgõse), és Péter nevû dobosukkal. Velük megyek ki a „tetthelyre” du. 3-ra. Ekkor kezdõdnek a zenekari beállások a versengõk részére.

Szóval Noc Bluesowa XIV. Ez az elsõ alkalom, hogy magyar szereplõk is vannak a fesztiválon. A mûsorrend szerint 19-22 óra között mutatkoznak be a Contest, vagyis a verseny résztvevõi. 22.15-tõl hajnali 2-ig a profik fellépése következik. A helyszín nagyszerû, akárcsak az idõjárás. A régi várkastély maradék falai adnak természetes kerítést a szabad ég alatti „koncertteremnek”.

Minden nagyon flottnak, szervezettnek tûnik nekem. Ryszard már ott van és találkozok S³awekkel a legjobb lengyel szájharmonikással. Két éve játszott Pakson zenekarával, és korábban az interneten keresztül ismerkedtünk meg. Sok elfoglaltsága mellett elhív egy korsó sörre, elmeséli terveit. Szeretne egy olyan fesztivált, ahol nem csak bluesharmonikások játszanának. Említi Lengyel Attila nevét, nagyon dicsérte Pribojszki Matyit, aki a Blues Fools-szal játszott valami fesztiválján. Akárki esik szóba, mindenkirõl csak jó szava van. (Bezzeg a hazai zenészek többnyire csak fikázni tudják egymást!) S³awek egy fél órát töltött velem rengeteg dolga közepette.

A kastély falakon kívül vurstli, igazi népünnepélyi hangulat. Az Ödi BB tagsága is beállt, de utána lekésték, vagy elbambulták a sorrend kisorsolását. A tíz zenekar közül a 4-es sorszámot kapták. Kicsit furcsálltam azt is, hogy igazán nem volt elõre eltervezett mûsoruk sem, pedig bizonyára értesítették õket a szabályokról. Három elõadandó darab, max. 15 perc idõtartamban. A zsûri tagok részére készített mappát átveszem Ryszardtól. Már nem lepõdök meg, hogy csak lengyelül van. Amint kiszûrtem a jelekbõl, eddig úi. feltehetõen szláv nyelvterületrõl voltak szereplõk. Most cseh, szlovák és belorusz fellépõk vannak, és velük egy-egy zsûri tag is. A többiek láthatólag jól ismerik egymást, nem most találkoznak elõször. A hét tagú zsûriben a három hazai, vagyis lengyel: Marek Jakubowski (a Twój Blues magazin zenekritikusa), Wieslaw Chmielewski (a Radio Fama zenei szerkesztõje), Andrzej Matysik (a Twój Blues magazin kiadója), valamint a vendégek részérõl Dmitrij Padberezszkij (a Rádió Minszk és a Blues Magazine munkatársa), Ondrej Bezr (a Lidowe Noviny rock-pop rovatának vezetõje, a ©umperk-i Blues Alive Festival igazgatója), Jan Litecky-©veda (a Szlovák Blues Társaság elnöke) és jómagam.

A verseny 19.05-kor kezdõdik, amikor Slawek szájharmonikájával tust fúj, majd Wojciech Ossowski (újságíró, dj és producer, a Lengyel Rádió III. programjának munkatársa) társaságában bemutatták személyenként a zsûrit. A verseny kezdetekor tán százan lézengtek a színpad elõtti téren, de a végére már több, mint ezres közönség verõdött össze. Persze sokan voltak a vurstliban, a vendéglátós büfék tájékán.


A szlovák Mojo & Mahortu Band csap a húrokba hét után 11 perccel. Diggin’ My Potatoes – csendül fel elsõként amolyan félig „unplugged” hangszerelésben. Az ezt követõ darab az elektromos gitár „siratásával” halkan indul lassú tempóban, majd sorra lép be a többi hangszer. Az énekesnek mély hangja van. A harmadik szám is visszafogott, a végén szlovákra vált az énekes. A produkció nekem valahogy nem állt össze. Jó, de nincs elég tûz benne és mintha minden muzsikus saját magára ügyelne. Ha 1-10-ig rangsorolhatok, akkor 6-ost adnék rá.

Egy hazai trió Wroclaw-ból Mizia & Mizia (ejtsd: mizsa) néven szájharmonikás apa és két fia lépett színpadra. Az egyik akusztikus, a másik elektromos gitáron játszik. Negyedóra alatt négy számot (Little Red Rooster, Rollin’ and Tumblin’, Mannish Boy, Tin Pan Alley) adtak elõ. A szájharmonika kissé „elkent”, a gitárosoknak jó a tempója. (7,5)

Megint hazaiak következik Easy Street (Bystrzyca) elnevezéssel. Jacek Urlik (szájharmonika, ének) és Arek Karolik (akusztikus gitár, ének) igazi utcazenélõ stílusban nyomták bluest. A gitáros folyamatosan kommunikál a közönséggel, lendületes az elõadásuk. Az ének tiszta, a harmonikás magas hangjai is rendben. Dinamikáznak, nagyon együtt a két srác. (8)

A szegedi Ödi Blues Band következett. Balogh Attila (gitár, ének) lengyelül olvas föl beköszönésül – jó belépõ. Jimi Hendrixet nyomnak, a ritmusszekció jól együtt van. Az ifjabb Kiszin Miki dörmögõ basszusa nekem bejön és a fiú mozog is. Következõnek a Red House. Mintha sose látta volna leírva a szöveget Attila. Nincs utánzás jellege, de valahogy vértelen a produkció, több átélést vártam volna.

Megint egy lengyel csapat: Lost In Blues (Szczecin). Három gitár, dob, énekes feláálásés B.B. King meg Muddy Waters stílusát ötvözik. Az egyik gitáros jobb kézfeje hiányzik, a csonkjával slide-ozik átfordított jobbkezes gitáron. Az énekes itt is foglalkozik a közönséggel, valószínûleg humorosan, mert veszik a lapot a színpad elõtt. Azt hoznám föl hibájául, hogy nem a közönség felé mozog, és gyakran mutatja a hátát. Amúgy jól döngetik a gitárcentrikus chicagói bluest. (7,5)

Folyt. köv.

Nemes Nagy Péter
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges

Találatok: 2189

Légy Te az első hozzászóló

Hozzászólás

Név
BBCode:
Hozzászólás
Biztonsági kód*