Májusi esõ aranyat ér – a mondás szerint, de a hónap utolsó szombatján ez már igazán nem hiányzott. Gyömrõn egy kis bluesfesztivált szerveztek, de az idõjárás errõl nem szándékozott tudomást venni. A kezdés ugyan 8-kor lett volna, de a hangosítás 9-ig fólia alatt várta a jobb idõt, csakúgy, mint a maroknyi lelkes ember a színpaddal szemben elhelyezkedõ sörsátorban. De várni mégis érdemes volt, 9-re az esõ elállt, és máris kezdõdött a buli.

Elsõként a Tom White nevû tradícionális bluesban utazó négyesfogat szórakoztatott. Fehér Tamás, a zenekar énekes-herflis névadója kiemelkedõen technikás játékával igazán nagy élmény volt, ritkán hallani embert, aki így tud fújni. A herflisek általában a gitárosokéhoz hasonló szólójátékra törekednek, de az õ esetében ez már inkább fordítva igaz, azaz egy jó gitárosnak is fel tudná adni a leckét. Ugyan éneklésbõl nem ilyen kimagasló, azért nem kell félteni, nincs hiba az elõadásban. Talán az összekötõ szövegeken kéne kicsit csiszolni, és a dalszövegeket jobban megtanulni, mert az általam ismert angol nyelvû nótákban jókora halandzsa strófákkal szembesültem!
A ritmusszekció szintén kifogástalanul hozta a különféle bluesalapokat, a shuffle-tõl a swingig otthon vannak a mûfajban. Gitárosuk is hallhatóan ésszel játszik, a fekete Les Paul-on igazán izgalmas szólók jöttek elõ, élvezetes modulációkkal megtûzdelve. Hangzásban leginkább Gál Gábort idézte, a Dirty Blues Band korai idõszakából, hangulatilag azonban még hiányzik belõle egy kis dögös lendület.
A mûsoruknak egyetlen szépséghibája talán, hogy minden blues iránti rajongásom kevés volt ahhoz, hogy a negyedik vagy ötödik nóta után ne kezdjem fárasztónak érezni a tradícionális sémák hosszú sorozatát. Be kell vallanom, hogy kicsit untam a végére, bocs ezért fiúk!
És van még valami: a zenekart messzirõl megismeri bárki, mert basszusgitárosuk fizikai mérete is szó szerint kiemelkedõ. Emberünk akkorára nõtt, hogy a színpadot esõtõl védõ sátor felsõ széle végig takarta az arcát. Ha valahol egy ekkora ember bukkan fel basszusgitárral a kezében, bizonyára Tom White buliba keveredtünk! Kíváncsiaknak javaslom a www.tomwhite.hu lapot meglátogatni.

Másodikként a Türelmi Zóna (www.turelmizona.tk) lépett színpadra, elsõsorban Jimi Hedrix, S.R.Vaughan és Robin Trower mûveivel szórakoztatva a nagyérdemût, akik ekkorra már legalább 40-50 fõs „tömeggé” gyûltek össze. Errõl a produkcióról azonban most nem szándékozom többet mondani, mert hirtelen felindulásból én is beugrottam a zenekarba, hogy a nagyjából egyórás mûsort közösen gitározzuk el Rigó Ervin csapatkapitánnyal. A dolog mindenesetre jól sült el, és ezt a közönség is láthatóan élvezte.

Idõközben megérkezett a Tûzkerék együttes is, és utánunk egy gyors átszerelést követõen már nyomták is a bluest, mégpedig az általam inkább kedvelt rockosabb fajtát. Három kitûnõ ember, akik nagyon tudnak együtt dolgozni. Az egyszerû gitár-basszus-dob felállású trió olyan töményen szólalt meg, hogy kicsit sem hiányzott oda senki. Gitárosuk nemcsak kiváló kezelõje a szintén kiváló Fender Stratocasterének, de éneklésbõl is képes színvonalasat produkálni. Ez a zenekar úgy jó, ahogy van, és ez olyannyira igaz, hogy sikerült is elmerülnöm a mûsorukban, emiatt tulajdonképen pont a részletekre nem emlékszem.
Csak néha zökkentettek ki, de akkor nagyon. Az egyik ilyen zökkentõ a mûsorban felbukkanó egy-két szerintem nem odavaló nóta, például a 16 tonna kezdetû zenemû, persze nem a republicos utánérzés, hanem a régi klasszikus verzió.
A másik még emészthetetlenebb baklövés egy látogatóba érkezett herflis ember volt. Hogy honnan került elõ, az számomra nem derült ki, de beugrott egy kis vendégjátékra, ami önmagában még nem lett volna baj. De emberünk abból a fajtából való, aki mindennemû zenei alázattól mentes: teljesen mindegy számára, hogy a nótában éppen mi is történik, - legyen az éppen egy versszak vagy egy gitárszóló – õ csak fújja a magáét teljes gõzzel. Sajnos a figura jól fel volt húzva, így több nótát is végigpörgött, mígnem aztán végre megunta. És akkor folytatódott a muzsika egészen éjfélig.
Közben a büfésátornál igyekeztünk némi forgalmat produkálni, így betoltunk néhány igazán jó sült kolbászt, és az autót nem vezetõ zenész urak természetesen a sörökkel is keményen küzdöttek. Mindazonáltal nem hiszem, hogy a büfés vállalkozó ebbõl a rendezvénybõl profitot termelt, ahhoz túl mostoha volt vele és velünk az a fránya idõjárás.

Daro
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges