|
Még nem késõ elindulni! Magyarország vezetõ ska zenekara, a Pannonia Allstars Ska Orchestra már lassan két és fél éve fáradozik töretlenül a mûfaj hazai elismertségének és bázisának megteremtéséért. Az állandó koncertezésen kívül ehhez olyan eszközöket is bevetnek, mint a hetente jelentkezõ ska klubest, illetve ska zenei rádiómûsor. Ebbe a körbe tartozik még szervezési tevékenységük is, amelynek talán leglátványosabb eleme az idén immáron harmadik alkalommal megrendezendõ, mára már hagyománnyá vált NagySkaland Fesztivál – Skanking Camping is.
Az idei rendezvény, melynek Százhalombatta, pontosabban a Duna partján elterülõ, varázslatos dunafüredi kemping ad otthont június 30. és július 2. között, fõ attrakciója a német-francia dancehall-reggae sztár Dr. Ring-Ding lesz. A doktor másodszorra teszi tiszteletét nálunk – utoljára két éve volt itt, szintén a PASO (és a Love Alliance) szervezésében -, s aki ott volt az elsõ magyarországi fellépésén, az tudja, hogy a ska, reggae és danchall körökben nagy tiszteletnek örvendõ fekete hangú énekes elõadása egy kötelezõ, kihagyhatatlan program. A bõ két (+ 1) nap alatt 18 zenekart és 5 soundsystemet felvonultató fesztiválra érkezik még egy francia ska-ragga formáció a Tribuman Project is, lesz cseh, szlovák és lengyel fellépõ is, valamint koncertet ad szinte az összes jelenleg aktív Magyar ska zenekar, így természetesen a házigazda PASO is. Mindezeket pedig hallgathatjuk a tánctéren, a fûben heverészve, a teaház mellett, a focibajnokság közben, vagy a gyerekmedencébõl. 
A PASO erõfeszítéseit egyre nagyobb sikerek koronázzák, látszik ez az állandósult teltházas koncertekbõl és abból is, hogy a zenekar következõ lemeze már a legnagyobb amerikai ska kiadó a Megalith kötelékében jelenik meg Amerikában és Európában is. Mindez azt jelzi, hogy aki a NagySkaland Fesztivált választja az elsõ júliusi hétvégén, az biztosan nem fog mellé, ha minõségi ska-reggae programot keres! Program: június 30. 12:00 - kapunyitás, sátorverés 13:00 - táboravató, foci- és csocsó bajnokság, grillparty és bográcsgulyás fõzõ vetélkedõ június 30. déltõl vasárnap reggelig: PASO Soundsystem: KRSA, Lipi Brown, Áfonya, Mouse, Tony Ass. Irie Maffia Soundsystem: Dr Dermot, Kemon, Colombo, Jumurjak, Busa Super H,Kaos, Miro (SK), Tisztelet Soundsystem (PL) július 1. Dr Ring Ding (D) Tisztelet Soundsystem (PL) Sultan Sulejman (CZ) Honeyball Re-g Skahecc Irie Maffia Testi Egyenleg Boogie Mamma Skafunderz A koncertek után: Irie Maffia Soundsystem PASO Soundsystem július 2. Pannonia Allstars Ska Orchestra Tigris Tribuman Project (FR) Skambulance Kettõ Kettõ Nemérdekes Satta Kru Szex Light Kor YUP Tizenhét A koncertek után Miro(SK), Áfonya, Mouse, Super H,Kaos
Jegy Napijegy 1. nap (június 30.): 1000 Ft 2. nap (július 1.): 2000 Ft 3. nap (július 2.): 2000 Ft www.paso.hu
Találatok: 2211
|