|
 Avagy a csúnya, gonosz mp3 - megint nyílik a bicska
Kedves feleim, új evangéliumot hirdetünk! Újabb jogvédõ szervezet jött létre, amit a szervezet honlapja szerint „a szerzõi jogi jogsértések számának drámai növekedése tett szükségessé”. Hadd gratuláljak hát innen is egy olyan szervezet megalakításához, mely pontosan annyira lesz képes megvédeni a szerzõi és szomszédos jogokat, mint amennyire az õt létrehozó szervezetek eddig is: semennyire. Az internetes felhasználók és a hamisítók meg megint összefossák a bokájukat a röhögéstõl.
Ugyanaz a hepciáskodás, „majd mi megmutatjuk” hozzáállás jellemzi ezt a szervezetet is, akár az összes többit, õsi regék a lemezkiadók és a szerzõk veszteségeirõl (ami persze zéró addig, amíg az emberek egyébként nem vennék meg akkor sem, ha nem lehetne másolni), apokalipszis-vízió, ahol a fenevadakat az a közönség képviseli, amelyikbõl közvetve-közvetlenül élnek. Mert ugye ha a közönség nem vásárol eredetit hanem másol, akkor is fizet az üres adathordozókért (jogdíjat is, mert hogy feltételezhetõen mindenki mocskos bûnözõ), elmegy a koncertekre, ott belépti díjat fizet és fogyaszt, amibõl aztán a szervezõk kifizetik a zenekart, az Artisjusnak a jogdíjat a koncerten elhangzott mûvek után(!). Ez az a közönség, amely rajongásával fenntartja a zenekar iránti kiadói-és médiaérdeklõdést is, ami pedig a zenekar fennmaradását, a tagok megélhetését biztosítja. Kíváncsian várom, mikor kerül elõ a nemzethalál-teória, vagy mikor áll a kezdeményezés mellé valamely politikai párt, mint az erkölcs abszolút megtestesítõje, mert igazából már ezen sem csodálkoznék. Külön szépsége a dolognak, hogy általában olyan elõadók és szerzõk állnak az ilyen kezdeményezések mellé, akik legtöbbször playback-haknikkal hülyítik a közönséget, egy hétvégén akár ötször-hatszor is, igen drágán. Azért pont playback-kel, mert egyébként az irreálisan magas élõ fellépti díjat nem sokan tudnák/lennének hajlandók kifizetni. Az meg már végképp vicces, mikor azok kardoskodnak a jogdíjak mellett, akik maguk is számtalan másolt anyaggal rendelkeznek otthon. No comment. Az Egyesült Államokban sikerült elítéltetni a fájlcserélõ programok készítõit is már, moondván, õk is tehetnek a bûncselekmények elkövetésérõl. Persze ilyen alapon a fegyvergyárak tulajdonosait is el lehetne ítélni..... Nem? De. Persze a Proart sem az eredeti adathordozók árának csökkentésével képzeli a megoldást, inkább szankciókkal és propagandával. Azért azt nehezen tudom elképzelni, hogy a közönség megvenne 4-5000 forintért valamit, aminek az értéke - mûvészi szempontból legalábbis - igen kérdéses. Hamarabb vesz az a gonosz, bûnözõ közönség cipõt a gyerekeknek a „lengyel piacon”. Az a galád, pfúj! Most pedig játsszunk el egy kicsit azzal a gondolattal, hogy mi lenne, ha mindenki csakis eredeti lemezt vásárolna Magyarországon. Megmondom: médiacsõd. A kiadók hirtelen szembesülnének azzal, hogy amit kiadnak annak a nyolcvan százaléka tényleg nem több egyszerû digitális szemétnél (bár ez szerintem most sem kétséges számukra) és pénzért a kutyának se kell. Már megbocsásson mindenki, de a szarért tíz forint is sok. Mellesleg kétlem, hogy az az izé – hát óriási jóindulattal, de nevezzük zenének – amit naponta százszor hallhat a kereskedelmi rádiókban az ember bárkinek is megérne abból a hetvenezer nettóból bármennyit is. És ez természetesen igaz a filmalkotásokra is. A nagy részét ingyen sem nézném meg, sõt másolva sem, mert még az írható dvd árát (cca. 120 Ft.) is sajnálom rá, annyira hulladék, pedig jóval többet keresek, mint hetvenezer. Mi több, az idõm sokkal többet ér annál, sem hogy másfél-két órát rászánjak. Érdekes, például Cserháti Zsuzsa Hamu és gyémánt címû lemezének eredetijére nem sajnáltam annak idején….. Pedig van az a pénz Pedig van az a pénz, hölgyeim és uraim, amit hajlandó vagyok kifizetni. Városunk központi részén van egy könyvárus, aki dvd-t is árul (természetesen eredetit). Olyan filmeket, amiket az ember akár tízszer, hússzor is megnéz, mert egyszerûen jó. Darabja 990 Forint. Elég sokat vásároltam ott. Mindez csak azt bizonyítja, hogy ennyiért is lehet rentábilisan kiadni az alkotásokat, illetve, hogy bizony van az a pénz, amit gondolkodás nélkül hajlandó vagyok kifizetni a szellemi alkotásokért. Zárójelben jegyzem meg, ennek még a két-két és félszeresét is. Persze én is örülök, amikor jogdíjat utal az Artisjus, de innen üzenem, hogy nem kívánok sok éhenkórász ingyenélõt eltartani, ha lehet. Akinek füle van, hallja meg, én meg bontok mégegy sört.
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
Találatok: 2352
|
Jogi dolgok 
