U2, 2005. 07. 05., Katowice Chorzów, Slaski Stadion

A kapunyitás már délután 3-kor megtörtént az este 9-kor kezdõdõ koncertre. Hogy mit csináltak az emberek a papíron 6-kor kezdõdõ mûsorig, csak részben tudom, mert mi csak fél 6 körül jutottunk be. A legújabb szokás a nagyszabású koncerteken, hogy a színpad elõtti részt elkerítik, ahová 2-3 000 embert engednek csak be, akik jelen esetben 1 napi hideg élelmet is magukkal vittek, hogy azt a röpke 8-9 órát kibírják valahogy a napon, illetve az esetleges esõben. Mondjuk feltétlenül megéri, mert õk kényelmesen elférnek, és még jól is látnak, ráadásul a U2 az utóbbi turnékon olyan színpadot épít, ami elõtt egy kör, vagy éppen szív alakú kifutó van, ahol Bono szaladgálhat karnyújtásnyira a rajongóktól. Egyébként ez a kifutó most két össze nem érõ körív volt. Szóval a korán érkezõk, és kis szerencsével idõben bejutók jó helye biztosított, a többiek meg vagy ülõhelyen vannak, és hangyányi elõadókat néznek, vagy összezsúfolódva a tömegbõl nem látnak semmit a távoli színpadból. Az elsõk körét még kis kerítéssel is elválasztják, hogy a kívül rekedtek még távolabbról élvezhessék a mûsort…
Szóval a belépéskor egy hatalmas, még készülõben lévõ stadion fogadott minket, a dühöngõben, a körön kívül rekedtek, a földön fetrengve, vagy éppen ülve, a lehetõ legtöbb helyet elfoglalva élvezték a napot. Amennyire tudtunk elõre mentünk, gondosan ügyelve arra, nehogy rálépjünk valakinek a nyakára…
Borongós idõ volt, félõ volt az esõ, ami a kis késéssel induló elsõ elõzenekar alatt meg is érkezett.

The Magical Numbers

A zenekar honlapja: http://www.themagicnumbers.net/

A Varázslatos Számok után átrendezték a nagy tapsot kapott road-ok a színpadot a következõ csapatnak. Az esõ ugyan elállt, de a hangszereket a színpadon lévõ kis sátor alá állították fel.

The Killers

Szerencsére az égbõl is jutott némi ráadás, ugyanis a Gyilkosok elõtti esõnél kétszer erõsebb égi áldást kaptunk, így most már, aki eddig megúszta, az is elázott. Érdekes volt, hogy a rengeteg fényképezõgép mellett láttam kézi kamerát is, hogy a hangrögzítõ eszközökrõl már ne is beszéljek, de ami a legmegdöbbentõbb volt, rengeteg ember esernyõvel jött be a koncertre…

A fõ mûsorszámig, illetve a két elõzenekar elõtt, és a köztük lévõ szünetben mindenféle muzsika szólt. Nagy örömömre néha felcsendült egy David Bowie, illetve egy The Cure dal is…

A színpad a belépés pillanatától magával ragadta az embert a maga monumentalitásával,  a hatalmas színpadon a hangszerek, és az ott megjelenõ emberek is elvesztek. Kétoldalt a hatalmas vörös-fekete csíkos hangfal építmény elrettentõ nagyságú volt. A betonépítménynek köszönhetõen a második zenekar hangzása jó kongósra sikeredett, és félõ volt, hogy a U2 sem fog sokkal jobban szólni az akusztikai viszonyok miatt. A hangfal felett kapott helyet a két nagyméretû videó fal, a hátteret pedig egy sok lámpából álló ezüst fal alkotta, amely azt sugallta, hogy itt bizony nem egyszerû fényekkel fognak elvarázsolni minket. A közönség között is két torony emelkedett, amelyen kamerák, és reflektorok kaptak helyet, illetve hangfalak a hátul ülõknek.

Kilenc óra, az addig izzó stadion reflektorai kialudtak, és a zene is hangosabban kezdett szólni. Az idõközben megtelt ülõhelyek jó hatással voltak a hangzásra, és gondolom az ezért felelõs brigád is észrevette, hogy valami nem stimmel, így állíthattak valamit a dolgon. Az esõ ugyan elállt, de a biztonság kedvéért a fontosabb felszerelés letakarva maradt annyira, hogyha újra rázendít, ne legyen probléma.

U2
Néhány perc elteltével az intro folyamatos pumpálása után a színpadra lépõ íreket nagy üdvrivalgás fogadta. Bono hosszas „Hello Hello”-val indított, melyet a közönség is átvett. Egypercnyi hellózás után beszámolt: „Unos dos tres…”, majd a végét már a közönség is rivallta: „CATORCE!”, és már szólt is a Vertigo. Ekkor még kis rock bandákra jellemzõ fények világították meg a csapatot, és a mûsor is a rockosabb hangzású dalokkal kezdõdött. Egymást követte két régi dal az I Will Follow, és az Electric Co., majd az utolsó turné nyitó dala jött, az utolsó elõtti lemezrõl, az Elevation. Itt Bono jól megviccelte a közönséget: Az elsõ verzét halkan a közönséggel énekelve az „Elevation” felkiáltáshoz érve lehajolt, hogy felugorjon, de a közönséget megtréfálva csak lassan felállt, és halkan folytatta a zenekarral mosolyogva. Másodszorra azonban már minden a megszokott zúzós módon ment tovább. A fényekben annyi változás történt, hogy már egyre több szerepet kaptak a színek is, de egyelpre még semmi extra.
A New Year’s Day közben jött az elsõ meglepetés, de ezt a meglepetést ezúttal a közönség okozta. A szám a 80-as évek elején íródott, és egy lengyelországi szolidaritási mozgalom ihlette. A rajongók, néhány nappal a koncert elõtt, a Live 8 koncerten látottak után kitervelték, hogy a meccseken megszokott koreográfiával lepik meg a zenekart, és rongyokból, ruhákból, zacskókból, és ami éppen a kezükbe kerül, kirakják a lengyel piros-fehér zászlót. A dühöngõ rész pirosba borult, míg a lelátó fehérbe. A zenekar láthatóan meghatódva folytatta az elõadást, Bono összetett kézzel, meghajolva tisztelgett az ötletes közönség elõtt, majd köszönetképp levette fekete bõrkabátját, kifordította, és úgy vette vissza. A kabát belül piros volt.
Aztán jött a Beautiful Day, és az I Still Haven’t Found, végre a színpad is kiszínezõdött, teljesen kékbe borult. Majd az All I Want Is You alatt Bono kivonult a nekünk baloldalon lévõ kifutóra, és egy hölgyet kért a színpadra. A szerencsés kiválasztott végig az énekeshez simult, és mérhetetlen boldogság ragyogott az arcán. Ez a szerelmes dal zárta a rockosabb részt, és következett az új album blokk.

A színpad sötétkékbe váltott, majd a hatalmas háttér életre kelt, és hat részre bomlott, fényesõt szimulálva egybeolvadt, így folytatódott a fényzápor. Aztán egyszer csak minden fényárban úszott és elindult a Vakító Fények Városa címû szerzemény. Az eddigi minimális fények után ez a látvány annyira durva volt, hogy ha más nem történt volna ezen kívül, már akkor is megérte volna kijönni erre a koncertre. Nem volt elég a fényár, de a fények cikáztak fel-alá, jobbra, balra. Megdöbbentõ volt!
A videó falak legtöbbször négyfelé voltak osztva, ezzel minden tagnak jutott egy kép, amelyen folyamatosan követhette az is a mûsort, aki a színpadból nem sokat látott. Néha ugyanazt a képet sugározták mindkét oldalon, de aztán visszaváltottak a tagokra. Mindenkinek fix helye volt: The Edge, Larry, Bono, és Adam volt a sorrend.
A következõ szám elõtt Bono egy tolmácsot kért a színpadra, de legalábbis olyan egyént, aki jól érti az angolt. Kis huzavona után egy fejkendõs hölgyet emeltek a színpadra, aki Bono angol szavait angolul kezdte tolmácsolni, majd az énekes szólt neki, hogy lengyelül praktikusabb lenne. Szegény lány igencsak zavarban volt, ami érthetõ is 70 000 ember elõtt, de ez volt a kisebbik gond, a nagyobbik az volt, hogy vagy nem értette Bono szavait, vagy nem hallotta, de nagyon nehezen mondott néhány szót az anyanyelvén. Nem tudom, mit fordított, de a lengyel közönségnek teljesen mindegy volt, mert mindennek örültek, tapsoltak, nevettek. A következõ szám a Miracle Drug volt, a zenekar mögött kék háttér, melyen egy kis zöld csík futott végig, majd a refrénnél sok-sok hullámvonal kavargott. A számot a megboldogult II. János Pál Pápának ajánlotta Bono, míg a Sometimes You Can’t Make It On Your Own-t szokás szerint apjának. Ekkor a hozzánk közelebb esõ jobb kifutón is tiszteletét tette.

A következõ szám elõtt kabátot váltott, és egy vörös-fekete bõrkabátban folytatta, melynek karján fehér csillagok voltak. Ez a szám már a világbéke jegyében szólt. A kabát mellé egy fejkendõt is felvett, amelyen a kivetítõn is felbukkanó jelek voltak: Balról jobbra egy hold, egy Dávid csillag, és egy kereszt. Bono többször elmondta a szám elõtt, nem számít, milyen vallásúak vagyunk, a lényeg hogy emberek, és egyek vagyunk… A Love And Peace következett, amelyet egyfajta forradalmárként, vagy inkább békeharcosként adott elõ. A szám alatt Larry a jobb kifutón dobolt, majd a végén Bono átvette az ütõket, és õ is dobolt egy sort. Mikor már jól felkorbácsolták a közönséget felharsant a Véres Vasárnap. Fehér füstbe borult a színpad, és izzón lüktetett, aztán vörös fényben úszott az elszálló füst után. Bono a tõle megszokott vehemenciával adta elõ a számot, de még ezzel sem volt vége a lázadó hangulatnak! A hátsó falon robbanásokat szimuláló képek jelentek meg, majd egy hatalmas repülõ is beúszott: Bullet The Blue Sky. Bono több számba is belecsempészett más dalokat, amelyek legtöbbször más elõadóktól származtak, ebbe a nótába azonban egy másik saját szám szövegét is beleénekelte, amely az amerikai témába vágott.

A Running To Stand Still-lel megnyugodni látszottak a kedélyek, a fejpánt is lekerült. A kék színpadon Bono szájharmonikával is bemutatkozott, majd gitárt is fogott. Aztán lekerült a bõrkabát, helyét zakó váltotta fel, és a komolyságot a falon kirajzolódó betûk is megerõsítették. Az emberi jogok élharcosaként is ismert zenekar mögött a következõ szám elõtt a minden embert megilletõ jogok listáját feliratozták, melyet egy, a képen is megjelenõ hölgy fel is olvasott. Következett a Pride. A két szélsõ videó fal szerepét átvette a hátsó fal, amelyet négy részre osztottak, hogy a megszokott sorrendben mutathassák rajta a tagokat. A közönség hangosan énekelte a refrént a csapattal. Ezután az afrikai szegénységrõl esett szó, amely érdekesen hangzott Európa ezen szegényebbik részén…
A Where The Streets Have No Name elején hatalmas zászlók jelentek meg a zenekar mögött, melyek lefelé úsztak, aztán megjelentek az Afrikát ábrázoló zászlók is.
A szám végén vörösbe váltott a hátfal, majd ez sötétbe fordult, és a One következett. Bono újra gitárral a kezében énekelte a U2 talán leghíresebb dalát, ez  zárta a fõ mûsoridõt. Ezután Bono lengyelül köszönte meg a frontember a közönség közremûködését, majd eltûntek.

A fotókat Gerébi Zoli készítette

Némi várakozás után négy, a Zooropa album borítójáról ismerõs babaarc jelent meg a hátsó falon. A félkarú rabló játékhoz hasonlóan forogni kezdtek, majd a harmadik, negyedik próbálkozásra ismét nyerõ állásba álltak vissza, amit a közönség hangosan megünnepelt. Nyereményként a videó falakon az adásszünetekbõl ismert szemcsés kép jelent meg, de meglepetésként, a bal falon Bono árnyképe is láthatóvá vált, és elindult a Zoo Station. A hátsó fal is beindult, ahol folyamatosan változó képeket láthattunk, és Bono is elõkerült, újabb meglepetésünkre a színpadon, amolyan diktátor ruhában, katonai kalapban, és vörössel díszített fekete egyenruhában. A hátsó falon néha egy egész közeli felvételt mutattak Bono arcáról, majd a tagok arca sorban felbukkant, míg végül együtt is.
Ahogy vége lett már mentünk is tovább a Léggyel. Megállás nélkül zúdultak ránk a feliratok, „Mikor lesz vége? – Soha soha soha soha”, „Nem titok”, stb. A elsõ ráadást a nagy felhajtás után a csöndes With Or Without You zárta. Felsorakoztak ismét egymás mellé, majd újra eltûntek.

A második ráadás az All Because Of You-val indult. A háttérben sárga, piros, fekete, sávok cikáztak. Az utolsó elõtti dal erejéig csak ketten kerültek elõtérbe, Bono, és The Edge, aki egy akusztikus gitárral a kezében kezdte el a Yahweh-t. Ez az akusztikus verzió kicsit váratlan, de nagyszerû volt. A hátfalon kirajzolódó képek még jobban magával ragadták a nézõket, a fehér galambtól kezdve, a háromszögben lévõ szemig, majd legvégül a szív szimbólumig minden megjelent. Az utána következõ „Akkor még egyszer…” elhangzó Vertigo sokkal gyorsabbnak tûnt, most már a háttérben is forogtak a piros fekete körök, csíkok. Az ismétlés után Bono énekelni kezdte a Happy Birthday-t, amelyet a közönség fejezett be. Zárásként újabb elköszönés lengyelül, majd megjelent a hatalmas „the end” felirat, és elsötétült a színpad. A közönség még a refrént dalolta egy ideig, aztán világos lett, és megindult a tömeg kifelé.

Jó koncert volt, de nem voltam egyedül azzal a véleményemmel, hogy valami hiányzott. Eddig csak felvételrõl láttam a bandát, ahol mindig kirobbanóan fantasztikusak voltak, ezért én sokkal többet vártam tõlük. No nem a látványról beszélek, mert az a hátsó fal életre keltése tényleg lenyûgözõ volt, de a csapat kicsit fáradtnak tûnt. Nem mozogtak olyan sokat, a kifutókat sem vették annyiszor igénybe, amolyan rutinból lenyomott munka hangulata volt az elõadásnak. A közönség sem volt valami frenetikus, pedig a koreográfia ötlete többet sejtetett. A hiányérzetemet a hangzás is növelte, mert ugyan a basszus már a helyére került, de nem volt olyan kiváló. Szóval most amolyan „vidékre elég lesz ez a lendület is” érzésem van, ami miatt önmagukhoz képest csak egy nagyon erõs közepes koncertnek tudom nyilvánítani a mûsort… De egye fene, a monumentális látvány miatt kap egy négyest, és nagyon remélem, hogy egy második európai körút során hozzánk is ellátogatnak, és sikerül egy igazi 5-ös U2 koncertet is megnéznem.

Az elhangzó dalok:
Vertigo
I Will Follow
The Electric Co. / Bullet With Butterfly Wings (részlet) / I Can See For Miles (részlet)
Can't Stand The Rain (részlet) / Elevation
New Year's Day
Beautiful Day / Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band (részlet)
I Still Haven't Found What I'm Looking For
All I Want Is You
City Of Blinding Lights
Miracle Drug
Sometimes You Can't Make It On Your Own
Love And Peace Or Else
Sunday Bloody Sunday
Bullet The Blue Sky / The Hands That Built America (részlet) / When Johnny Comes Marching Home (részlet)
Running To Stand Still
Pride (In The Name Of Love)
Where The Streets Have No Name
One

1. Ráadás:
Zoo Station
The Fly
With Or Without You

2. Ráadás:
All Because Of You
Yahweh
Vertigo / Happy Birthday (részlet)

Hivatalos honlap: http://www.u2.com/
(A többi meglátogatni érdemes U2-vel kapcsolatos honlapot nem sorolom fel a hely hiánya miatt… :))

Geski
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges

Légy Te az első hozzászóló

Hozzászólás

Név
BBCode:
Hozzászólás
Biztonsági kód*