 Az elmúlt hónapban került hozzám a lemez, még nagyon friss, nagyon aktuális. Aki olvassa a Rozál-t, a rövidhírekben értesülhetett is a megjelenésérõl. Akitõl kaptam, igyekezett felkészíteni, hogy elég furcsa anyag, õ nem ilyesmihez szokott. Persze, akinél egész nap kereskedelmi rádió szól az üzletben, tényleg nehezebben idomulhat az ilyesmihez.
Aztán hazavittem, és füleltem. Már a kezdés is okoz meglepetést a gyanútlan és felkészületlen hallgatónak, de ezt inkább hagyjuk, nem lövöm le a poént. Habár akad még bõven a lemezen, de errõl is késõbb. Szóval szólni kezdett az anyag, valami, a megszokott zenei kategóriákba belehelyezhetetlen alternatív rockmuzsika. Vagy valami olyasvalami. Pörgõs, shuffle-beat, ahogy a zenekar nevezi ezt a stílust. Mindenesetre az elsõ nóta olyan mély döbbenetet okozott, hogy alig gyõztem magamhoz térni. A verse mintha csak valami lakodalmas zenébõl jönne, aztán váltja egy refrén, ami igazi heavy-metal. Közben jó sok fúvós, furcsa szöveg, szokatlan lüktetés. Most mi is ez? Effeta
Mk 7,17 (a süket meggyógyítása) evangéliumának fölolvasása után a pap megérinti a katekumenek füleit és ajkát, hogy elnyerjék a kegyelmet Isten igéjének, a hit titkainak meghallására, megértésére és megvallására.
A skrutíniumhoz hasonlóan ez is csak Nyugaton ismert szertartás, az evangéliumi süketnéma meggyógyításának gesztusán (Mk 7,34) alapszik. …
(Forrás: liturgia.hu)
Aztán összeültünk Andrejjával egyik este, hogy közösen vitassuk meg a benyomásainkat a lemezrõl. A fõszerkesztõ kisasszony nyomokban az Egyszercsak és a Quimby zenekar hatásait, és az esztamos lüktetés miatt ska-s beütést vélt felfedezni az anyagon. Hangzásában, hangulatában nekem a korai P.U.F. jutott néha eszembe, annyira nyers, sallangoktól mentes az anyag. A csapat szándékosan ragaszkodik a jó értelemben vett puritán megszólaláshoz, tartózkodnak minden olyan mesterséges beavatkozástól, ami a hanganyagot az élõ zenétõl eltérõvé tenné. Így aztán az egész olyan, mintha csak egy koncertfelvétellel lenne dolgunk. Semmi effektezés, semmi átverés. Csak tiszta zene. Nagy elõnye ennek, hogy a lemez anyaga koncerten is pontosan reprodukálható.
A zenekar egyébként – ha jól tudom – jelenleg hét tagú, így a szokásos gitár-dob-basszus alapfelálláson kívül fúvósokkal is találkozunk a lemezen, sõt, a zene jelentõs részében domináns szerepet játszanak. Olyannyira, hogy segítségükkel teljessé válnak a zenét uraló, jellemzõen elég komoly felépítésû összhangzatok. Ennek következtében viszont egészen biztos, hogy a táncdalok és slágerzenék harmóniáihoz szokott fülnek a végeredmény már szinte sokkoló lehet. Izgalmas zene ez, de igazán csak annak, aki kiismeri magát az összhangzattanban, legalább alapfokon. Az tudja értékelni a gitárok és a fúvósok sokrétû, itt-ott szándékosan kissé disszonáns összjátékát. Nekem tetszik, az biztos.  EFFETA - a süket fülek gyógyítói Említést érdemelnek a kiválóan felépített vokálok és a zenekar énekesnõje, aki igazán figyelemreméltó színvonalat képvisel. Tisztán és erõteljesen énekel, és nagyszerûen kiegészíti a férfi énekest ( hát énekesbõl is kettõ van itt! ), akivel együtt abszolút hiteles produkciót nyújtanak. Utóbbi elõadásmódja jóval nyersebb, de éppen emiatt nagyon emberi, természetes. Az összhang egyébként nemcsak az énekeseket, hanem az egész zenekart jellemzi, a pörgõs, feszes ritmusok alatt minden a helyén van, és valószínûnek tartom, hogy ez nem a stúdió utómunkáinak köszönhetõ pontosság. Sokkal inkább a dobos és a basszusgitáros kiváló teljesítményének köszönhetõ ez a rendíthetetlenül stabil lüktetés. A pörgés annyira jellemzõ az Effeta muzsikájára, hogy a lemezen lassú nótát nem is hallhatunk, legfeljebb középtempós témákig lassít néha a zenekar. A shuffle-beat, vagy „tuktaratta”, ahogy a zenekar viccesen definiálja ritmusképletüket, abszolút meghatározó az egész lemezen. Lehet, hogy ez a mûfajra – ha lehet egyáltalán így kategorizálni - jellemzõ, de nekem azért hiányzik egy kis ritmikai változatosság az anyagból. A korong egyébként nagyon szépen szól, a keverés a Dunakeszin mûködõ HSB stúdió munkáját dicséri. Persze nem csoda, ha jó az anyag, a zenekar közel két hónapot dolgozott a felvételek elkészítésén, és további egy hónap kellett a keverésre, masteringre. Nem kevés idõ ez, így lehet igazán nagyot alkotni. Minden tisztán és erõteljesen szól, kellemesek az arányok, példaértékû munka. Nem ejtettem még szót a szövegekrõl, de ezt szándékosan hagytam a végére. Nemcsak a zenét nehéz ugyanis elsõ nekifutásra megemészteni, de néhány dal szövege is meglehetõsen elvont. Persze többszöri figyelmes végighallgatás hatására kezdenek megnyílni, lassan összeáll a kép egy-egy nóta mondanivalóját illetõen. Sokat törtem a fejem például a Mozi címû dalon, de néhány nap után Andrejja közremûködésével megfejtettük az üzenetét, legalábbis úgy gondoljuk, hogy értjük. A szövegekben végig jelen van némi fanyarkás humor, egy kis önirónia, egy kis játékosság. A két énekesre is jól építenek, párbeszédes témák is hallhatók, ezek különösen élvezetessé teszik a dalokat. Mindezen könnyedséget sugalló tulajdonságaik ellenére azért egyik sem könnyen emészthetõ sláger. Néhány szöveget egyébként még mindig nem fejtettem meg, de még néhányszor meghallgatom, aztán meglátjuk. Nos, ennyit a mondanivalóról, és annak dekódolásáról. Most nézzük csak esztétikai szempontból! Az hallatszik, hogy odafigyeltek a szövegeket elkövetõ urak, hogy minden a helyére kerüljön, amennyire lehet, de nem sikerült mindenhol eleget tenniük a ritmikai képletek szigorú szabályainak. Így aztán maradtak itt-ott elnyújtva énekelt rövid szótagok, meg lerövidített hosszúak is, ezért a szöveg olykor szurkálja a fülemet, de lehet, hogy csak én vagyok túl finnyás. Nem könnyû a magyar nyelvet zenéhez idomítani, de annál szebb, ha mégis sikerül. Végül is ezeknél a kis döccenõknél nagyságrendekkel durvább megoldásokat is dúdolt már néha a fél ország az elmúlt évtizedekben. És azok sokszor még csak nem is szóltak semmirõl! 
Összegezve a hallottakat, be kell vallanom, hogy a lemezt megkedveltem néhány nap alatt, minden furcsasága ellenére, vagy éppen azért. Szerintem könnyen járhat más is így, ha veszi a fáradságot, és figyelmesen meghallgatja. Jó hangulatú, elég sajátos hangzás- és gondolatvilágú zene hallható az Ébredés címet viselõ korongon. Megjegyzem, ez már nem az elsõ lemeze a zenekarnak, de mindenképpen fennállásuk eddigi legszínvonalasabb terméke. Az elmúlt években megjelent már két korongjuk, az elsõ az Álom, a második a Félálom címet kapta. Volt szerencsém hallani az elõzõ CD-t is, de az nem ragadott így magával. Egészen pontosan egy tucat dal foglal helyet az új albumon, ezekbõl a zenekar a Presszó címû szerzeményt részesíti elõnyben, ha ízelítõt kér valaki. Nekem a legjobban a Finálé tetszik, azt mindig megismételtetem a lejátszóval, mert egyébként is rövidke. Mint korábban már utaltam rá, az effeta szó az érzékszervek megnyitására, az ige befogadására szólít fel. (Nem kevés böngészés kellett hozzá, hogy ezt is megfejtsem, de meglett!) Jó névválasztás, javaslom, hogy ennek a felszólításnak minél többen tegyünk is eleget! A zenekar hozzájárulásával letölthetõ egy részlet az Angyal vagy címû nótából, itt > A zenekar honlapja a http://www.effeta.hu/ címen látogatható. Daro
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
Találatok: 2755
|
Szubjektív - lemez 
