 Kedvenc hangszerboltomba új hathúrosok érkeztek, akusztikusok és elektromosok egyaránt. Mivel a Stagg márkájú hangszerek rendkívül kedvezõ árukkal és ehhez képest meglepõen jó minõségükkel hódítanak a környéken, természetesen most is egy Stagg eresztésbe sikerült belenyúlnom.
Már én is elégedetten használom a gyártó egyik termékét, egy jól sikerült S300 RDS típusút. Amikor megvásároltam, nem azért tettem, mert feltétlenül gitárra volt szükségem. Épp csak ki akartam próbálni. A hangja azonban mind a test rezonanciáit, mind a hangszedõk hangszínét tekintve olyan ízig-vérig strato volt, hogy nem tudtam visszaakasztani a falra. A tetszetõs bordó-sunburst lakkozás pedig csak megerõsített abban, hogy nekem az a gitár kell. Mivel az árát egyenesen viccesnek találtam (32000 Ft!), azonnal megvettem, és ezt azóta sem bántam meg.  A Stagg S300 Strato munka közben Ne gondolja senki, hogy ennyiért valami rétegelt lemezbõl összetákolt hangszert kaptam. A test anyaga tömör égerfa, a nyak hullámos mintázatú juhar, a fogólap rózsafa. És a megmunkálása is jó, sehol nincs vele gond, egyedül a bundozásán találtam egy helyen egy hajszálnyi hepehupát, de nem érezhetõ, nem is hallható. A húrokat megfelelõen alacsonyan lehet pozícionálni, kényelmes, és a vibrato szerkezet is elég pontosan mûködik. A hangolókulcsok kotyogásmentesen, jól mûködnek, a hangszedõk pedig olyan kellemes tónusú hangzást produkálnak, hogy attól rögtön beleszerettem. Persze gyanakodtam, hogy valami gyengeségnek csak kell itt lennie, hiszen ennyiért nem lehet minden jó rajta. Ezért aztán bevittem a próbaterembe, ahol is jól feltekertem a hangerõt az erõsítõmön, és vártam, hogy majd jól besípolnak a hangszedõk. Hát nem! A gitár készségesen átvette a rezgéseket, elindult a hangja, gerjedt gyönyörûen, felvonultatva az alaphangok oktávjait és egyéb felharmonikusait is. Nem mondhatok mást, mint hogy ez a gitár nagyon megérte az árát. Az R500 DC már a katalógusban is nagyon tetszett, ritka szép hangszer, alapvetõen a Paul Reed Smith gitárok fazonjára hajaz, azok közül is a Santana által használt típuséra, de hosszúkás felsõ és rövidke alsó szarvával kissé mégis más karakter. Örültem, hogy végre kezemben tarthattam egyet: a domborodó éger testen a bordó lakkozású hullámos juhar fedlap igazán kellemes látvány. Nem nehéz egy szép, telt nõi hátsóra asszociálni, fõleg, ha még végig is simítjuk az ívét. J Két humbucker hangszedõ üldögél e szépséges testben egy elég kényelmetlen távolságban elhelyezett váltókapcsolóval, és egy megtermett, robusztus alkatú, ám hagyományos vibrato szerkezet. Ez annyiban tér el a stratocaster gitároknál tradicionálisan alkalmazott típustól, hogy nem egy darabka hajlított lemezbõl van, hanem egy erõsebb, vastagabb anyagból, aminek oldalfala is van, így valószínû, hogy nem préseléssel, hanem öntéssel készült. Nagyon pontosan megmunkált, szépen krómozott darab.  A Stagg R500 DC igazán szemet gyönyörködtetõ látvány
Rövid hangolás után – jobbhíján – egy Valvestate kombóba csatlakoztattam a gitárt, és ismerkedni kezdtünk. Rögtön feltûnt, hogy csak akadozva sikerül rajta játszanom, amit az indokolatlanul magasra állított húrok okoztak. Jobbnak láttam fogni egy kis imbuszkulcsot, és leengedni a húrokat egy kényelmesebb pozícióba. Ám hiába tettem ezt a húrlábnál, kiderült, hogy a húrmagasság a keresztcsontnál is szörnyen nagy, és ezen csak megfelelõ mértékû befûrészelgetéssel lehetne segíteni. Ezt persze mellõztem, így ha nem is jó, de elfogadható beállítással folytathattam a játékot. A gitár pedig nem hozott szégyent magára. Hosszan kitartja a hangokat, kellemes tónusú, jó vastag hangszínû gitár. Utóbbi a humbuckereknek köszönhetõ. A test ugyan a stratocasterekre jellemzõ égerbõl készült, mégis inkább les paul-osan viselkedik, nincs nyoma annak a kicsit kopogós, rezonálós hangszínnek, amit a strato-knál úgy szeretek. Valószínûleg a ragasztott nyak és a domborított, viszonylag nagy tömegû test eredményezi ezt a tónust, természetesen a hangszedõkkel karöltve. Kíváncsi vagyok, mennyit adna hozzá hangzásban, ha a hangszert mahagóniból készítették volna.Nos, a hangzással tényleg semmi baj nincs, a nyakkal viszont annál inkább van. Itt meg kell jegyeznem, hogy a bundozás kiváló, neves gyártók drága gitárjaival is bátran felvehetné a versenyt. Nem csavarodik, nem hullámos, nem hamiskás, minden tökéletesen a helyén van. Egyedül az zavaró, hogy a nyak viszonylag vastag, egészen a vintage gitárokra jellemzõen ívelt. Így aztán sehogyan sem sikerült megbarátkoznom vele. Szeretem a laposabb profilú kialakítást, azon könnyedebben futkos az ember keze. Volt már olyan hangszerem, amit emiatt hátulról jól megcsiszoltam, és úgy már kényelmes lett. Ezt a szép bordó lakkozást azonban nem tudnám meggyalázni a csiszológéppel. Hogyan is pótolnám azután? Játék közben aztán gyorsan rátapintottam még egy fájdalamasan gyenge pontra, ez pedig nem más, mint a vibrato. Egyszerûen nem érdemes hozzányúlni. A legkisebb mértékû használatnak is az lesz az eredménye, hogy a hangolás elmászkál, és – szokás szerint –leginkább a D húr majd negyed hanggal magasabban szól. Ez persze a húrok kézi helyrehúzogatásával nagyjából helyrehozható, például egy kis hajlítást játszva a D húron, de ez nem mindig lehetséges, és roppant zavaró is. Más gitároknál is elõfordul ez a probléma, ahol nincs „satus-flojdrózos” megoldás, de nem ilyen nagy mértékben. Persze próbálom ezt a túlságosan új, és nem a legjobb minõségû húroknak betudni, de a baj gyökere valószínûleg nem itt, hanem a keresztcsont méretezésében keresendõ. Az ugyanis vastag, így – mivel ráadásul döntött fejen vannak a kulcsok – hosszan ívelõ nútokban ülnek a húrok, így a vibrato használatakor az összehúzódás és nyúlás hatására nem tudnak könnyedén elmozdulni: a nagy felületi tapadás miatt csak részben képesek önerõbõl a helyes hangolás környékéig visszasiklani. Ezt a részét tehát jobb nem használni a gitárnak, úgy a hangolás pontos marad. A hangszer kicsit ellentmondásos tehát, mert szépségét, hangját és kidolgozási minõségét abszolút jónak találtam, a vastag profilú nyak, a magasan álló húrozás és a nagyon elhangolódó vibrato megnehezíti a játékot. Ha valaki ezekkel is megbékél, akkor viszont még mindig nagyon jó vétel, hiszen az ára – ahol én vásárolok – mindössze 63000 Ft. Érdekes volt látni mellette egy lelakott Squire-t 90-ért, ami még a feléért sem kéne, és egy – szintén használt - Samick „Greg Bennett” Torino-t majdnem 130 ezerért. Meg kell jegyeznem, hogy utóbbi egyáltalán nem rossz hangszer ennyiért! Ezek az arányok azonban magukért beszélnek.  Greg Bennett Torino Búcsúzóul aztán kezembe vettem még a Samick Torino-t is, ami egyébként a Gibson SG klónozásával született, és Duncan design hangszedõkkel szerelik, de már nem volt idõm erõsítõn piszkálgatni. Annyit mindenképpen el kell róla mondanom, hogy ennek a gitárnak kifejezetten kényelmes, lapos profilú nyaka van, és a húrozása is nagyon jól eltalált, nincs magasabban a kelleténél. Szóval jó lehet játszani rajta. Szép, kiváló alapanyagból, igényesen elkészített hangszer. A mahagóni test a habosjávor borítással meg kifejezetten gyönyörû. Ha ott lesz még legközelebb, azt hiszem, írok majd róla is.
De az R500-zal így sem könnyû ám versenyezni. Az igazán szívhez szóló forma, ebben a színben, ilyen áron pedig garantált szerelem elsõ látásra. A gitárokat a Voice City hangszerbolt (Vác, Dr Csányi L. krt. 23, tel.: 27/301-811)
bocsátotta rendelkezésünkre. 
Daro
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
Találatok: 8197
|
Mûszaki dolgok 
Akármit is mondatok best of Satriani modell
