 Azt hittem, elromlott a CD lejátszóm. Babráltam a gombokkal, de a búgás nem szûnt meg, sõt erõsödött. Aztán koppanásokat hallottam. Így kezdõdött a fent nevezett project mûvének megismerése.
Kisvártatva, a negyedik percben megszólalt egy zenei hang, legalábbis konkrét hangmagasságú szintizümmögés. A további egy perc elteltével további tónusokkal bõvült, és folyamatos átalakulással végül a hetedik percben egy négyeshangzat bontogatásába ment át. A további bõ negyedórában erre alapul minden, egyetlen akkord folyamatos gépi bontását halljuk, közben modulációs effektek vinnyogtatják a hangokat. Már nem bírtam tovább, kicsit beletekertem. Jé, újabb hangok! Nem nagyon bontják meg a monotonitást, improvizatív módon, véletlenszerûen érkeznek a – meglehetõsen egyszerû - dallamfoszlányok, és késõbb sem alakul ki belõlük értelmezhetõ téma. Már világos, hogy az elkövetõ valami zsanmisellzsárrosat szeretett volna összefabrikálni a szintetizátorán. Csak hát Jarre egy kicsit zeneibbet tudott összehozni, talán ezért lett híres. Hasonló zajokkal akár a Depeche Mode vagy a Pink Floyd néhány mûvében is találkozhatunk, de õk csak a zene kiegészítéseként alkalmazzák ezeket, és csak néhány másodperces részletekben. A szerzõ, aki egyébként a harmadik iksz felé jár már korban, a Tangerine Dream és Jean M. Jarre mûvészetét jelölte meg, mint követendõ példát. Csak hát egyelõre elég távolról követi. Biztosan akad, aki már mormog magában, hogy „hülye gitáros mit kotyog bele a szintetizátorzenébe”, éppen ezért megnyugtatásul közlöm, hogy ez a zenei világ sem ismeretlen számomra. A zene meg zene kell, hogy legyen más hangszeren is, sõt még programozott gépeken elõállítva is. Persze ettõl még nagyon is relatív dolog, hogy ki mit tekint zenének, de maradjunk annyiban, hogy azért vannak egyetemesen alkalmazható kritériumok, amiket legalábbis ajánlatos szem elõtt tartani, ha nem akarunk abszolút fölöslegesen görcsölni. És itt nem a zeneelméleti törvényszerûségekre gondolok, azokat egy négyeshangzatra építve nem nehéz betartani. Inkább olyan szavakba nehezebben önthetõ esztétikai szempontokra, amik a hallgató által élvezhetõvé, vagy legalább érdekessé, befogadhatóvá, értelmezhetõvé tesznek egy zenei produktumot. Sajnos azon kívül, hogy kicsit sajnáltam a ráfordított idõt, nem ébresztett bennem nagy gondolatokat vagy érzelmeket a monoton gépzaj. Illetve dehogynem, hiszen egyre jobban vártam a végét! Az utolsó két percben a folyamatos és már nagyon unalmas akkordbontás alábbhagyott, és megint egy feltankolt ufó távolodó motorzaját hallottam, amibõl ki lehetett következtetni, hogy a kompozíciónak lassan vége lesz. Hál’ Istennek! 22 perc 18 másodperc, végül csend. Nos, itt egy kicsit túlpörögtem a produkció hatására, és szegény lemezt nagyon ledegradáltam, aztán másnapra elszállt belõlem az indulat, és most levágtam innen azt a bekezdést. Nem célom és célunk megbántani senkit, aki számunkra nem tetszõ demo-t küld, de néha így is sikerülhet néhány erõsebb megjegyzéssel. Most öncenzúrát gyakorlok, módosítom a cikket. Mondanivalóm mindössze annyi, hogy zeneileg nagyon kevésnek találtam a lemezen hallható anyagot, inkább olyan, mintha valaki csak úgy odavetett volna néhány ötletet. Még sokat kellene rajta dolgozni, úgy érzem. Építõ szándékú javaslataim: 1. Valahol legyen egy felismerhetõ konkrét dallam, ami fõtémaként néha felbukkan a mûben, hogy az legalább azonosítható legyen. A Jarre-szerzeményeket például többnyire jól el lehet dúdolni, szerintem zene esetében ez elõnyös tulajdonság. Az improvizáció is jó dolog, de csak akkor van értelme, ha van egy zenei téma, amit lehet kibontogatni és variálni. 2. Egyértelmûbben építkezzen a zene (ne kelljen 4 percet várni az elsõ összhangzatra), alkalmazkodjon az emberi tûréshatárokhoz idõben. Esetleg legyen rövidebb, de világosabb, érthetõbb a koncepció. 3. Egy négyeshangzat negyedórán keresztül rém unalmas, még akkor is, ha ötpercenként változik a bontás sorrendje és ritmusa. Talán hasznos lenne néhány további akkorddal bõvíteni a mûvet. Ha már dallama lesz, akkor biztosan belefér néhány kis váltás is. MasterGy óta tudjuk, hogy három jól eltalált hang csodákra képes, hát még több! Mindezek persze csak javaslatok. Ha mégis létezik olyan mûfaj, ahol az a cél, hogy ilyen se-füle-se-farka kompozíciók szülessenek, akkor fejet hajtok, ez megvalósult. De rajongója nem leszek, azt borítékolom! A dalrészletet a Szerzõ kérésére eltávolítottuk.
Daro
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
Találatok: 2234
|
Demo rovat 
, hehhe), mert a végeredményen kívül minden nehézség etc. a magánügyem. a számot én már nem érem el, uh értelmesebbet nem tudok mondani, de annyit azért, hgoy az eseménytelenség magában nem rossz dolog a zenében, pl az említett Tangerine Dream-nek is vannak emberpróbáló cuccai, Robert Fripp meg Brian Eno közös zenéi meg fõleg jó példák arra, hogy milyen szuper is tud lenni egy "lepusztult", félórás búgó-zúgó darab (igaz itt van gitár).
