Zenész ...Mert kell egy hely! - World Jazz Fesztivál

World Jazz Fesztivál

Kapcsolat Partnereink Impresszum Bannereink

Korábbi írásaink
Jim Beam Music Tehetség-vadászat 2006 Az úgy volt... Új rovat! Peter Scholcz és barátai Mantra Porno ingyen lemez, új klip és maxi GIFT In Cage: Disturbing

RSS feed

Cikkek

Kommentek

Hírszerző

Hírdetés

World Jazz Fesztivál

2006. február 15.

2006. február 11. Almássy Téri Szabadidõközpont
Hirtelen jött a kérdés szombaton este, mikor hazaértem, hogy tulajdonképpen mit is keresek én otthon, amikor Pesten zajlik a kulturális élet. Akkor jutott el hozzám a hír, hogy tulajdonképpen még nem késõ benyargalni az Almássy térre, ahol épp az általunk is már beharangozott World Jazz Fesztivál kezdõdik.

Újra magamra kaptam a kabátomat, és hármasban a fõszerkesztõ kisasszonnyal, Andrejjával és legbasszistább barátommal, Istuval bekocsikáztunk a nagy eseményre.

Nem voltam igazán ráhangolódva a dologra, és kicsit tartottam is attól, hogy a népzene (világzene - ezért a fesztivál neve) és a jazz elegyítése nem találkozik az én laza szombat esti agyhullámaimmal. A koncert azonban gyorsan meggyõzött arról, hogy a legjobb helyen vagyok, nem is választhattam volna jobb programot magamnak. Már az feldobott, hogy a teremben asztalok álltak székekkel körberakva, mindegyiken egy-egy teamécses pislákolt. Ez egészen bensõséges hangulatot varázsolt a helyiségbe, ráadásul kényelmesen el lehetett helyezkedni italokkal felszerelkezve a hosszas zenehallgatáshoz. Sokan voltak már bent, de még bõven találtunk alkalmas helyet magunknak, bár végül csak ketten ültünk le, mert Andrejja szinte azonnal ment is elõre fotózni. Kicsit késõbb körülnézve aztán örömmel tapasztaltam, hogy a szabad ülõhelyek nagyjából mind elfogytak.

David Yengibarjan

A koncert egy kétszemélyes produkcióval indult, David Yengibarjan és Kardos Dániel játszott, mint azt már az ajánlóban is írtuk, harmonikán és gitáron. Azon kívül, hogy a muzsika nagyon élvezetes volt, finom zenei humorban is részünk lehetett: tetszettek a játékosan egymásra találó dallamok és a mû végén „fáradtan szusszanó” harmonika. A virtuóz elõadásban pedig olyasmiket is hallhattunk, amiket eddig elképzelni se tudtam volna. Például hallott már valaki harmonikán hajlított hangot? Biztosan, mert van, de én még nem. És hogy hogyan keletkezik, azt csak a jó ég tudja, meg a mûvész, aki ezeket megszólaltatja.
Egyetlen szépséghibája volt talán a mûsornak, hogy a két hangszeren negyed óra alatt már minden megszólalt, ami megszólalhatott, utána kezdett kicsit lankadni a figyelmem. A kicsit kevesebb talán több lett volna, ami a hosszú improvizációkat illeti.

Szalóki Ági

Másodjára – némi átszerelés után – Szalóki Ágit és zenekarát hallhattuk, akik a Hallgató címû Fonogram díjas lemezük anyagával álltak színpadra. Lenyûgözõ zenei élmény, mindenképpen érdemes meghallgatni! A felállást és a mûsort nem is részletezem, az ajánlóban errõl is írtunk már. Azt emelném ki inkább, hogy a zenekar által teremtett hangulat egyszerûen kitûnõ volt. A megszólalás is kifogástalan, bár az elején a színpadi kontrollokkal még voltak gondok, kifelé gyönyörûen szólt a zenekar, és a hangerõ is az éppen megfelelõ mértéket tartotta. Tisztán, világosan hallható és érthetõ volt minden, elismerésem a pult mögött ülõ technikusé! Szalóki Ági pedig magával ragadott, és bármennyire furcsa, talán éppen azzal a közvetlen, kedves stílusával, amitõl a kompozíciók között olyan esetlenül, kissé megilletõdötten próbálta felkonferálni a darabokat. Abszolút szeretnivaló és emberi volt, ahogyan viselkedett, ezzel pedig olyan bensõségessé és oldottá varázsolta a légkört a koncerten, amilyet csak ritkán tapasztalok. Az eleinte fegyelmezetten, csendben figyelõ közönség egy idõ után hangos nevetéssel fogadta Ági néhány megjegyzését. A zenét és elõadóit pedig mi sem jellemezi jobban, mint a hallgatók hangos tapsa menet közben, egy-egy hangszerszóló után.

Glaser Péter - hangmérnök

A mûsorban Ágiék arra is szántak pár percet, hogy a lemez kitûnõ hangzásáért „felelõs” hangmérnök, Glaser Péter munkáját is megköszönjék egy kis ajándék nyilvános átadásával. Bár a lemezt még nem hallottam, abban biztos vagyok, hogy a Fonogram díjat megérdemelte a zenekar, ennek ékes bizonyítéka volt ez a koncert, melyet az utolsó hangig nagyon élveztem.

Galéria, klikk >
Fotó: Hekli Andi (a képek felhasználása engedélyhez kötött)

Végül a Balázs Elemér Group állt színpadra, illetve szinte csak az elõzõ felállás egészült ki néhány zenésszel még, hiszen a két produkcióban résztvevõ muzsikusok névsorában nagy az átfedés. Sõt, az imént említett hangmérnök urat most a bõgõ kezelõjeként köszönthettük. Ahogy ez várható volt, Szalóki Ágiéhoz hasonló, népdalokra épülõ mûsort kaptunk, de kicsit töményebb, elvontabb, a jazz-improvizációkra erõsebben koncentráló zenét, amiben a hangszerek már annyira abszolút fõszerepet játszottak, hogy az énektémák szinte csak a zenei parádézás keretbe foglalására használt eszközök voltak. Ne gondolja azonban senki, hogy az ének ily módon elhanyagolt szerepet játszott. Amikor kellett, példaértékû szólamokat produkált a két, sõt végül három énekes.

Hajdu Klára és Winand Gábor

Hajdu Klára és Winand Gábor mellé ugyanis Szalóki Ági is csatlakozott, miután a többiek színpadra hívták. Külön érdekesség volt az imént említett úr virtuóz „torokjátéka”. Többnyire szöveg nélküli énekimprovizációkat adott elõ, ami természetesen nem újdonság, de elég különleges. Ha nem tévedek, ezt nevezik „scat”-nek. Egy ínhüvelygyulladás alkalmával én is próbáltam a gitárszólóimat hasonló módon pótolni a próbákon, de egy profi énekestõl hallani ilyesmit azért egészen más.
Nem tudom, a kompozíciók lehettek-e súlyosabbak, vagy elálmosodtam már – esetleg mindkettõ, de a vége felé ugyanazt kezdtem érezni, mint az elsõként hallható kettõs esetében. Kezdett elkalandozni a figyelmem, éreztem, hogy színültig csordultam hangokkal. Kicsit hosszúra nyúlt az este.

Csodálatos koncertnek lehettünk fültanúi, amire mindenképpen érdemes volt jegyet váltania a nagyérdemûnek. Megjegyzem, mindössze 1000 Ft-ért lehetett meghallgatni e három produkciót, ami az élményhez képest – de egyébként is – nevetséges összeg, bõven megérne többet is, csak félõ, hogy nehéz lenne közönséget csalogatni vele. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy kicsit tényleg csalogatni kell, mert a koncert végére mi is elfáradtunk. Nem könnyen emészthetõ zenei világ ez, végig figyelni kell, értelmezni, és érteni mindent, amit a muzsikusok tolmácsolnak számunkra. Ez bizony a hallgatóból is kiveszi az energiát, ha egymás után három ilyen szintû koncertet ül végig. Szerencsére azonban ez egy nagyon kellemes fáradtság, amilyet a kielégült hallgató érez, amikor már jól esik hazafelé az éjszaka csendje és nyugalma, és nem is hiányzik semmi több.

Daro
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges

Találatok: 1897

Légy Te az első hozzászóló