Zenész ...Mert kell egy hely! - Mélybíbor Mesterek az Arénában

Mélybíbor Mesterek az Arénában

Kapcsolat Partnereink Impresszum Bannereink

Korábbi írásaink
Gitár Jam Club 2007 Lezuhant a Blink-182 dobosának repülője Tape Underground Kis Karácsony, Jazz Karácsony Eric Mongrain

RSS feed

Cikkek

Kommentek

Hírszerző

Hírdetés

Mélybíbor Mesterek az Arénában

2006. február 28.

Egy héten két koncert világsztárokkal? Nem álom, ez tényleg a valóság, 2006-ban, Magyarországon! Alig vagyunk túl egy fergeteges jazzparty-n, és máris itt egy újabb koncertélmény: Deep Purple az Arénában!

Szutyok, havazás, gusztustalan idõjárás van, de az épületben nagyon kellemes klíma fogad, és nagy, de kulturáltan készülõdõ tömeg. Izgatott vagyok, nem láttam még a Purple-t élõben, már hetek óta ezt a napot vártam! Mi még ruhatárazunk, sört veszünk a büfében, bent meg már a Hard játszik, õk az elõzenekar. Nem túl hálás a közönség - mi sem, odakinn iszogatunk, és mire bemegyünk, õk már pakolnak kifelé. Kár, hogy lemaradtunk, mert ami kiszûrõdött, elég jó muzsikának tûnt. Voltak még páran a társaságból, akik késtek. Õket vártuk, sajnos ez volt az ára.

Bent elõrenyomulunk, jó nagy az Aréna, annyira, hogy a küzdõtér végébõl aligha látnánk bármit. Nekem nagyon számít, hogy egy koncert emberi léptékû legyen, és az elõadóval akár szemkontaktusba léphessek. Akkor érzem, hogy nekem (is) szól, amit csinál. Nem cserélnék azokkal, akik fent ülnek hátul a lelátón. Még idõben indulunk elõre, a tömeg még nem zsúfolódott össze, így a színpad elõtt kb.15 méterre tudunk elhelyezkedni. Nekem tökéletes, a többiek a társaságban alacsonyabbak, õk szenvednek az elõttünk álló magas fickóktól. (Lehet, hogy testmagasság szerint kéne koncertjegyet árusítani, vagy kicsit lejtõsre kiépíteni az Aréna küzdõterét? :-) )

fotó: Ferenczi Orsi - photopress

Elsötétül minden, nyitófilm indul a kivetítõn: a zenekar tagjai egy ládából másznak elõ, majd elindulnak a színpad felé. A film végére valóban bent vannak, hatalmas az ováció, ez természetes! Hirtelen aztán kezdetét veszi a mennydörgés, a zenekar nagy „döggel” játszik, mondjuk is egymásnak, hogy „ez állat, vazze!”. Jó a nyitónóta, alapozza a hangulatot, de nem lövi el a maximális energiát, az nyilván majd a fináléra jön elõ. A zenekar tagjai már többnyire túl a hatvanon igazi rocknagypapáknak számítanak, de ez a megjelenésükön, lendületükön, mozgásukon nem érezhetõ. Feszesek, frissek, kitûnõen játszanak. Csak a szürkülõ, rövidülõ hajak árulkodnak, de a zenekarban fiatalnak számító, egyébként 52 éves Steve Morse hihetetlen virtuozitásával, kigyúrt, izmos fizimiskájával és hosszú hajával még mindig olyan benyomást kelt, hogy a többiek nem akarják nekem elhinni, mikor megemlítem, mennyi idõs. Roger Glover is sokat szaladgál a basszusgitárjával, és végig árad belõle a derû és az életerõ. Egyre biztosabb számomra, hogy a rock konzervál, legalábbis a zenész fizikailag és szellemileg is kénytelen a legjobb formáját hozni, és a kemény feladat általában aktívan segíti a szinten tartást.

fotó: Ferenczi Orsi - photopress

Sok a meglepõen fiatal nézõ-hallgató, de körülöttünk is szép számmal állnak már idõsödõ rajongók, így nem tombol a tömeg esztelenül, inkább finoman bólingatva adja át magát a zene élvezetének, és figyel, mert van mit: a színpadon varázslás folyik. Olyasmi, amit csak a legnagyobbak tudnak, amiért már akkor érzem, hogy nagyon megérte jegyet váltani a bulira. Szépen sorjáznak a nóták az új lemezrõl, de a korábbiakról is, hallhatóan jól kitalált koncepció szerint. Nincs sok üresjárat, sokszor a dalok szinte egymásba mennek át, hogy a lendület ne törjön meg. Egyre felszabadultabb a hangulat, a közönség is lazábban kezd mozgolódni. Egy lassú nótát kapunk mindössze, amiben egy kicsit elszállhat az ember, aztán visszagyorsul a tempó. Közben nem maradhat el a két kitûnõ szólista egy-egy magánszáma sem. Elõször Morse játszik egy olyan csodát a gitáron, hogy tátott szájjal figyeljük. Gyönyörû: egyszerre technikás és dallamos, nem gyõzünk betelni vele. Aztán a néhány éve Jon Lord helyére beállt Don Airey kápráztat el orgonajátékával. Õ humorosabbra veszi a figurát, és egy Star Wars fõtémával indít, majd különbözõ zenei idézeteken át eljut Brahms Magyar táncok idézetéig, ami igazán kedves gesztus tõle. Az ováció nem marad el. Közben a többiek kicsit pihennek, majd újra elõbukkannak, és folytatódik a show. A mai daloktól pedig szépen visszakanyarodunk, és akkor már sejtem, hogy nem hagynak itt a klasszikus nótáik nélkül. Így is lesz: egymás után sorjáznak a leghíresebb nóták, a Lazy, a Smoke On The Water, a Space Truckin’, a Black Night. Elérzékenyülve hallgatom, ahogy példaképeim nyomják elõttem azokat a dalokat, amiket a gitározás Szent Bibliájaként tanultam még néhány éve. Megható pillanatok és fantasztikusak, de közben kezek a magasba, villázás, taps, ami a csövön kifér! A zenekar pedig nem fárad, a produkció kitûnõ, a fénytechnika is tökéletesen kiegészíti. Egy csúcsra járatott erõmû tombol a színpadon.

fotó: Ferenczi Orsi - photopress

Teljes az élvezet, de a mûsornak egyszer a vége is eljön. Búcsúzkodnak, kidobálnak pár dobverõt, pengetõt, ezt azt, a közönség kapkodja. Már úgy tûnik, nincs visszaút, befejezték. Aztán a kitartó taps persze visszahozza õket a színpadra, nyilván erre is készültek. És akkor kapunk még egy kiváló Hush-t, amire nem is számítottam, és a Higway Star címû örökbecsût. Itt már egy kicsit hallani, hogy az összhang néha nem tökéletes, de én inkább azon csodálkozom, hogy a rockpapák csak most kezdenek fáradni. Igazán tiszteletreméltó teljesítmény! Aztán még egy kör relikviadobálás, integetés, búcsúzkodás, „Take it easy!” – ahogy Ian Gillan mondja. Sajnos elsötétül a terem, és a nyitófilmhez hasonlóan egy zárójelenetet vetítenek: a zenészek visszabújnak a ládába, amit teherautóra gurítanak, és zárják az ajtót. Többen fel is kiáltanak a tömegbõl: „ne zárd be!”… Aztán percekig állunk a helyünkön, hagyjuk, hogy a tömeg sétáljon kifelé, még nem tértünk magunkhoz egészen. Csak hümmögünk egymásra vigyorogva: „hû, ez nagyon jó volt!”

Daro
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges

További képek találhatók a www.photopress.hu oldalon!
(Köszönjük a fotókat!)

Hivatalos honlap:
www.deep-purple.com

Találatok: 2311

Hozzászólások (6)

1. 2009.01.07. 06:34

出会い-Lovers出会い系サーチ出会い系サイトFreedomセフレPlaySpotメル友無料募集サイト人妻がハマる出会い系不倫人妻秘密サークルご近所の人妻探しセフレ伝説女子高生！出会い探し出会い放題素敵な恋人探し人妻ＤＸ出会いの森出会い系オンリーメル友ちぇき！セフレステーション人妻Magic!!不倫ありませんか！ピンクの恋人プチ家出掲示板NO.１！リターンズスタビLuxuryセックスフレンド無料サイト-プレミアムセックスフレンド大陸ご近所のアイシテル！出会い探しご近所のメル友探しメル友を探そう素敵なメル友探し

Vendégek

出会い系

2. 2006.10.09. 08:13

Vendégek

3. 2006.03.16. 18:56

Köszönöm a korrekciót, Bakter. Mentségemre legyen mondva, hogy nem hordok jegyzetfüzetet a koncertekre, így emlékezetbõl néha sikerül összecserélni néhány nótacímet. Angolból meg még csiszolgatom magam.

Vendégek

Daro

4. 2006.03.13. 08:36

két dolog tennék hozzá: deep purple: bíbor, és nem mély bíbor...
másrészt a két utolsó szám a hush és a black night volt, a highway star a smoke on the water elõtt volt.

bakter

Vendégek

5. 2006.03.02. 10:46

Náccerû cikk, Dahhókám!

Kár, hogy én nem voltam ott...

Vendégek

Twangman

6. 2006.03.02. 09:43

Hát, irigyellek, öcsém!
Majd megnézek egy DVD-t. :sigh