|
Sokan vannak akik nagyon várták már, és még többen akik egyáltalán nem. Akik várták most örülhetnek (és azok is akik nem) mert 3 év után új stúdió albumot adott ki a Tankcsapda, Mindenki vár valamit címmel.
A zenekar egyik érdekessége, hogy talán a legelsõ albumukat kivéve valamennyi lemezük megjelenésekor megkondították felettük a vészharangot, hogy jaj milyen rossz úton indultak el most. Az „õs-tankcsapdások” szerint a mindenkori éppen aktuális új anyagon „nagyon érzõdik, hogy divatzenekar, és divatzene”, az „új-tankcsapdások” szerint viszont „túl kemény, túl underground”. Aztán ahogy telik az idõ, jönnek ki a klipek, mégiscsak egymásnak idézgetik a fogósabb sorokat, a koncertekre alig férnek be az emberek, a lemezek meg egyre jobban fogynak a boltokban. Valószínûleg nem lesz ez másképp a Mindenki vár valamit koronggal sem, hiszen a megjelenés után 3 héttel ez is gyorsan aranylemez lett, és biztos hogy a platinát is hozza majd. Ez is egy igazán Tankcsapdás vérbõ R’N’R album lett. 17 év után sem küzd a zenekarral megújulási kényszerrel, sõt most talán kicsit vissza is nyúltak a punk’n’roll korszakukhoz. Kizárólag magasfordulatszámú, húzós dalok kaptak most helyet. Ha halkan hallgatom, akkor egy jó tempós háttérzene, ami ébren tart, ha éjszaka sokáig dolgozok, ha normál hangerõvel nyomom, akkor már a Lukács Lacitól megszokott jó szövegek, és rímképletek is szórakoztatnak, ha pedig odatekerek a voluménak, akkor rögtön rámjön a lökdösõspogó. Az albumot hallgatva Lukács egyik elhíresült mondása jut szembe: Amikor egy riporter megkérdezte tõle, hogy mi kell ahhoz, hogy egy rockzenekar ilyen sikeres legyen. Azt válaszolta, hogy „Jó dalokat kell írni”. És tényleg, úgy tûnik valóban ilyen egyszerû. Nincsenek benne hibák vagy zavaró apróságok, magától értetõdõ természetességgel követik egymást a jókis verzék, kiállások refrének, és tökéletesen dolgozik bennem a rákinról feeling. A kiadvány fogyasztói ára 3000 ft körül van (+- 200ft), ezért kapunk 1db CD-t 12 új dallal + 1db DVD-t csaknem 1 órányi koncertvideóval, 3D animációval, metálos menüvel ahogy kell, egyszerû, de elegáns fekete csomágolásban, kihajtható borítóval, dalszövegekkel, képekkel, és még a honlapjuk kinézete is ráhangolódott. Hallgassatok bele itt, és akinek tetszik, és szerinte is megér ennyit, az vegye meg és örüljön neki. | 1, Rock a nevem | | | 2, Nem kell semmi | | | 3, California uber alles | | | 4, Egy van | | | 5, Füst és lábdob | | | 6, Mindenki | | | 7, Az alagút végén | | | 8, A holnapot éljem túl | | | 9, Irgalom nélkül | | | 10, Dávid és Góliát | | | 11, Minden szó | | | 12, Hiányzol | |
web: www.tankcsapda.com Találatok: 3248
|