Szlovénia elsõ számú rock bandája 1995-ös megalakulása óta sok mindennel megörvendeztette már rajongóit. Most egy magyar nyelvû honlappal...
Az 1995-ben alakult banda 1999-ben adta ki elsõ, Id címû albumát, aminek borítója díjat nyert, és ami rövid idõ elteltével a toplisták élére került, és egy év múlva már platina volt (13.000 eladott példány). A fiatal tehetségek sorra nyerték el a nevesebbnél nevesebb díjakat (Viktor awards ’99, Zlati Petelin awards). Az albumról két számot másoltak ki: Pot v X, Lunanai.
2001-ben adták ki második albumukat – Nord – ami az Idnél nem kisebb sikereket ért el. A megjelenést követõ két hónap alatt 30.000 példányban kelt el, és minden addig felállított szlovén zenei rekordot megdöntött. Ismét megnyerték a Zlati Petelin awards-ot, a Viktor 2001 awards-ot, valamint a Bumerang 2002 díjat – mindegyiket az Év elõadója kategóriában. A Nord koncertturné után egy nagyszabású koncertet adtak Ljubljana nyitott színházában, a Kri¾ankében a Szimfonikus Zenekarral. A koncertet a rádió és a televízió is közvetítette. A Nordról 4 számot másoltak ki: B Mashina, Platina, Samo Edini és a Klinik. 2002-ben kiadtak egy remix albumot – Silikon Delta -, amin Szlovénia neves DJ-i által feldolgozott számaik kaptak helyet.
A sort 2003-ban az Rh- névre keresztelt album folytatta, ami még nagyobb sikereket hozott a srácoknak. 2003. 09. 13-án Ljubljana legnagyobb stadionjában teltházas (30.000 fõ) lemezbemutató koncertet tartottak 3 színpadon: szimfonikusok, az együttes és a 60 táncos. A nagysikerû koncertet késõbb a televízió is leadta. Az albumnak volt egy limited special edition változata is, aminek a csomagolása egy transzfúziós zacskóra hasonlított, és piros folyadékkal volt töltve. Ez a csomagolás több díjat is nyert - Golden Drum, 13th Slovene Advertising Festival (SOF), Magdalena, és a Cesta shortlistjére is felkerült. Az Rh- -ról szintén 4 számot másoltak ki: Ring/My Dice, Napoj/Insane, Rave, T.H.O.R. A Napoj-t/Insane-t a Slovenian Radio Festivalon a rádiós szerkesztõk az a Legjobb dal kategória gyõztesének választották. A 2004-ben rendezett Viktor 2003 awards-on két díjat is nyertek: Popularity Viktor, Viktor award for Special Achievements. 2004 februárjában az MTV The Rock Chart c. mûsorának zenéjéül választotta a Siddharta Ring/My Dice c. dalát, majd szeptemberben az MTV A Hét Elõadójának választotta a szlovén együttest. 2004 nyarán a Rh- gyémántlemez lett. 2005 sem telt eseménytelenül: megjelent az Rh- album angol nyelvû verziója, és egy tavaszi németországi koncertturné után novemberben a Siddharta az MTV EMA Best Adriatic kategóriájának gyõztese lett. A Siddharta negyedik albuma –Petrolea - 2006. június 4-én került a boltokba, és ezzel egy idõben volt Plastika c. új klipjének premierje is. 
Ezeket a híreket és az azt követõeket is a 8 nyelvû honlapon – szlovén, angol, német, magyar, spanyol, szerb, lengyel, horvát - már magyarul is el lehet olvasni, valamint a magyar rajongók saját, magyar nyelvû S.A.M.O. fórumukon megoszthatják egymással véleményüket (a S.A.M.O. a Siddharta hivatalos fóruma). http://www.siddharta.net/hu/ Fotók: Luka Ka¹e
Találatok: 2923
|