|
 Joe Satriani, Petõfi Csarnok szabadtér, 2006. július 11.
Kellemes idõjárás, hideg sör, zsíros deszka, jó társaság – minden adott volt ahhoz, hogy a Zenész HSZA minimális létszámban megjelent különítménye jól érezze magát ezen a nyári estén – és akkor a remek muzsikáról még nem is beszéltünk…
Olyannyira jól éreztük magunkat egy a tetthelyhez közeli vendéglátó-ipari egységben, hogy sikerült elpasszolnunk a bemelegítésként felvonult Adrian Legg mester egyszemélyes show-ját. Most már valószínûleg soha nem tudom meg, milyen muzsikát játszik az „öreg”, hacsak szert nem teszek egy hang- vagy képfelvételre (ami ezek után erõsen esélyes). Az érintettektõl ezúton is elnézést kérek…  Még szinte világos volt, mikor a jó háromnegyed háznyi közönség elõtt felgyúltak a színpad kék reflektorai, és kezdésnek felhangzott a Flying In A Blue Dream, a C-líd skála apoteózisa. Azonnal feltûnt, hogy a négytagú zenekar (Satch mester, a basszusgitáros Dave LaRue, a dobos Jeff Campitelli és az akusztikus és ritmusgitáron játszó Galen Henson – aki egyben a turnémenedzser is) helybõl lemezminõségben szólalt meg. Nem tudom, ki keverte a bulit, de le a kalappal elõtte! Minden kristálytisztán, érthetõen szólt, Satch gitárja énekelt, dörgött, sikított, de csilingelt is, ha kellett, a basszus röfögött, mint a vaddisznó, a tamoknak meg olyan mélyei voltak, hogy a gatyám szára lengett volna, ha lett volna. A folytatásban Satch még szájharmonikára is „rágyújtott”, hogy elõvezesse az Extremist album címadó dalát. Igazi szõrös tökû profiként ez sem okozott neki nehézséget.
Mindeközben, ami a legjobban feltûnt, hogy ez a szimpatikus, kopasz fickó (aki így a mindig szemén levõ napszemüveggel valóban kicsit egy földön kívülire emlékeztet) szó szerint napokra az ötvenedik születésnapjától is milyen fiatalos, remek kondiban van (szeretnék én ötven évesen így kinézni!) és legfõképpen: hogy élvezi a zenélés minden pillanatát! Õszintén átadja magát a muzsikának, együtt lüktet a maga keltette hullámokkal, bólogat, szélesen mosolyog, miközben olyan technikai repertoárt vezet elõ, melyre szert tenni legtöbbünknek egy egész élet nem lenne elég. Egy percre sem feledkezik el azonban a zene szentségérõl, mert mit sem ér a puszta technika, ha a dal nincs megtöltve lélekkel.  Pályafutása szinte minden albumáról szemezgetett, egyedül talán a technós Engines Of Creation maradt ki (melyet még nem volt szerencsém hallani), így a bõ másfél órás mûsorban (+ ráadás) mindenki találhatott kedvére való csemegét. Az éneklõs nótákat ezen az estén hanyagolta a Mester, ami talán nem is baj, hisz tudjuk, hogy nem egy mega-torok. Így is volt azonban mibõl válogatni, hiszen az 1986-os Not Of This Earth albummal beindult karrierje során számos remek dallal kápráztatta el a hallgatóságot és mutatott új utakat a rock-gitárosok idõközben felnövekvõ generációinak.
Satch nem gyõzte hangsúlyozni, mennyire örül, hogy újra itt lehet – legutóbb a G3 2004-es turnéján láthattuk õt ugyanezen a helyen – és ígéretet kaptunk rá, hogy hamarosan visszatér. S hogy milyen is volt ez az este? Hogy kölcsönvegyem a legújabb album címét (tudom, hogy nagyon rossz, de akkor is!  SZUPER KOLOSSZÁLIS! Illés Norbert – Twangman
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
Joe Satriani hivatalos weboldala:
www.satriani.com
Találatok: 2275
|
Szubjektív - koncert 
