 Egészen a Faith No More, Pearljam, Pantera, Voivod, meg úgy általában az ezzel –nem véletlenül- egybeesõ a hardcore irányzat mára letûnt fénykoráig (hány éve is volt már 10-12? ) repített vissza az idõben a Manikin Faint: Homegrown Seedless (EP, 2005) dalainak hallgatása.
Persze az az idõ nem múlt el nyomtalanul, számos mai zenekarban sejthetõ a vérvonal, hiszen a mára beérett produkciók abban az idõben próbálgatták szárnyaikat, és a kezdeti kikerülhetetlen „saját hang” keresése talán nem más mint, hogy az éppen aktuális kedvencektõl magunkba szívni azt ami megfogott benne. Azóta viszont az akkor kötelezõ disszonáns akkordok megszelídültek, és a ¾-es ritmusok is többnyire kiegészültek a könnyebben emészthetõ 4/4-é. Nem így a Manikin Faint esetében. Szerencsére a fiúk nagyon érzik ezt a stílust. A szokatlan összhangzatok, és éles váltások csöppet sem öncélúak, minden azért dolgozik együtt, hogy megteremtsék azt a feelinget, ami kiragadja a valóságból a hallgatót. És mûködik. Amikor ez a zene szól nem nagyon lehet másra koncentrálni. Nem állítom, hogy az a világ amibe csöppenünk csupa öröm é bódottá, sõt sokkal inkább felzaklat, enyhén pszihedelikus. Valószínûsítem, hogy pont ez a célja a daloknak, mármint hogy hatást gyakoroljanak a hallgatóra, és érzéseket ébresszenek benne. Nem könnyû feladat ez, de a Manikin Faint-nek sikerült igényesen megoldania. Mind a váltások, mind pedig a szólamok/hangszerek kreativitásról árulkodnak. Nem könnyen befogadható zene, de talán ezt nem is befogadni kell, hanem átadni magunkat és hagyni, hogy magával ragadjon. Ami viszont a hátulütõje a dolognak, hogy nem gyakran van az ember (én legalábbis) olyan hangulatban, hogy pont erre lenne szüksége. Ezt azonban ne rójuk fel a zenekar hibájának, õk kifogástalanul teszik a dolgukat, nem hiszem, hogy van olyan ember akit hidegen hagyna ez a zene. Aki nincs egy hullámhosszon vele, azt valószínûleg idegesíti, és a világból ki lehetne kergetni vele, de ha valaki nem tanúsít ellenállást akkor õt szépen, kézenfogva vezeti át abba a bizonyos másik dimenzióba. Ez persze nem mûködne, ha a zene nem lenne ilyen kiforrott, vagy a hangzás nem állna ilyen stabilan össze. Ezekrõl szerencsére szó sincs, sem a zenészek sem a frontember nem küzd már a hamis hangokkal, vagy a dinamikával, semmi sem zavarja meg az „utazást”.  Manikin Faint Összességében: Érdemes és érdekes volt végighallgatni a számokat, mert bár elsõre nem nagyon tudtam hova tenni õket, de hamar rájöttem, hogy ha odafigyelek, akkor nem hétköznapi élményt nyújt. Viszont ez az élmény nem feltétlen olyan, amit újra meg újra át akarok élni. De azért nem volt rossz. A Manikin Faint zenekar nálam 10-bõl 7 pontot kapott. Tagok:
Bartha Péter – dob
Tarjányi Endre – ének
Sperling Andor – gitár
Molnár Péter – basszusgitár Honlap:
http://manikinfaint.webgalaxy.hu illetve http://www.manikinfaint.tk Zergemedve
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
Találatok: 2351
|
Demo rovat 
