Csak a mennyei magasságos (vagy Andrejja) a megmondhatója, miért rám osztotta ezt a demót a sors. Biztosan megvan az oka, talán a karma.
Mielõtt nekigyürkõztem jelen írásomnak elolvastam, mit is írtam én errõl a zenekarról anno a Látomás címû szerzeményükkel kapcsolatban. És akkor, hölgyeim és uraim, kedves barátaim dobtam egy hátast. Tényleg. Vagy a szükséges tagcserék történtek meg, vagy ez a zenekar bizony nem tétlenkedett, hanem gyakorolt, gyakorolt, aztán pedig gyakorolt még egy kicsit. Utána pedig pihenésképpen egy laza kis gyakorlással zárt. És ezt bizony hallani. Összeszedett, átgondolt a zene, nincsenek benne felesleges marhaságok, megmaradtak viszont azok a progresszív elemek, amik érdekessé tették a zenéjüket már korábban is. Ha a fiúk ugyanezt élõben is hozzák már azt is el tudom képzelni, hogy a fejemet rázom rá a hátsó sorok valamelyikében egy sör és egy portorikói után. És még csak nem is szeretem ezt a mûfajt.
Alapvetõen tehát teljesen rendben van a dal zeneileg, demónak tökéletes a felvétel is, bár a refrén nekem kilóg egy kicsit a hangulatból, én kicsit közhelyesnek is találom, de ez már csak amolyan rosszindulatú kukacoskodás. Innentõl már csak pénz kérdése az országos ismertség. A szöveggel továbbra sem vagyok kibékülve, értem én, hogy itt valami zavaros hatás kellett, mert az álmok bizony néha ilyenek, én például egyik álmomban meg akartam enni a testvérem kutyáját, aki az álomban bele is egyezett ebbe…. De ez most nem ide tartozik. Szóval, mint mondtam itt a zavaros hatás kellett, de ez olyan mértékben sikerült, hogy igazából az álmok zavarosságának kihangsúlyozása helyett az egész szöveg kissé kusza lett. Vagy én nem értem már megint. Persze aki a testvére kutyáját akarja megenni álmában az ne pofázzon, ugye. Visszatérve a szövegre, sajnos nem sikerült közhely-mentes szöveget írni, aztán meg itt van a hosszú-rövid szótagok rojtosra emlegetett kérdésköre, pedig megfelelõ énekléssel ezt nagy részben el lehetne simítani. Ettõl függetlenül ezzel a szöveggel be lehet kerülni a magyar élvonalba, ami nem az Amphion dicsõsége, hanem inkább a magyar élvonal szégyene. Viszont átélhetõ, s ha kicsit nem figyelünk oda, akkor egészen jó ez.
Csak így tovább! Hét pont a tízbõl... Ez azért nem is rossz. Az anyag meghallgatható a zenekar honlapján: http://www.amphion.hu Grabowski
Találatok: 2012
|