|
Oldal 1 / 2  Az utóbbi hónapokban már több gitárosnál láttam a Fender FM212 erõsítõt, sõt, egyik ismerõsöm, mióta használja, a multieffektjét is hanyagolja. Kíváncsiságból magamhoz vettem hát egyet, és levonultam vele a próbaterembe, hogy meghallgassam, mit is tud valójában.
A klasszikus, csöves Fender erõsítõk hangját valószínûleg nem kell nagyon bemutatni, minden valamirevaló gitáros találkozhatott már vele, elég, ha csak Stevie Ray Vaughan-ra gondolunk. Ez a jól ismert erõteljes, csilingelõ hang, hasító magasakkal és visszafogottabb, de szépen éneklõ középtartománnyal jellegzetes tulajdonsága a Fender erõsítõknek. Igen ám, de ez egy olcsóbb árfekvésû, félvezetõs kombóerõsítõ, tehát valószínûleg nem ugyanazt kapjuk, amit egy kétszer drágább csöves „nagytestvértõl”. Bekapcsolás után azonban nem erre a kérdésre kaptam választ, hanem azt sikerült felfedeznem, hogy a hangszínszabályozók elképesztõ erõsítéstartományban dolgoznak. A hangszín potik ugyanis le voltak csavarva, ez pedig azt eredményezte, hogy az erõsítõ egyszerûen nem szólalt meg. Ahogy aztán elkezdtem föltekergetni a gombokat, máris megjött a hangja, és ekkor a hangerõ potenciométeréhez még nem is nyúltam.  A tiszta csatornán – merthogy kétcsatornás elõfokkal van dolgunk – gyönyörûen megjelent a jellegzetes Fender hangszín, a hátul nyitott 2x12”-os láda tónusa. Ez a hang azonban nagyon direkt, mellõzi a csövek jótékony „gömbölyítõ” hatását, így minden pendítésre könyörtelenül üt egyet. A hangerõ emelésével pedig ezek az ütések egészen meglepõ hangerõig fokozhatók, szinte már várná az ember, hogy a membránok kiugranak a hangszórókból, és mellbelõnek, de nem, jól bírják a kemény munkát. A hang nagy dinamikatartományban is igen tiszta marad. A mély, közép, vagy magas hangszínpotival pedig eközben hatalmasakat tudunk módosítani a létrejövõ hang tónusán. Ehhez foghatóan radikális hangszínszabályzással még talán nem is találkoztam. Mivel azonban a tiszta hangzást én nem nagyon használom, még ennél is jobban érdekelt, hogy mit hallok a „crunch” csatornán. Ennek kapcsolásához egy két kapcsolóval – és nagy visszajelzõ ledekkel - ellátott pedált mellékelnek az erõsítõhöz. Az egyikkel a csatornát tudjuk váltani, a másikkal pedig a torzított csatornán tudunk szólókiemelést végezni. Ezt ráadásul nem egyszerûen a hangerõ növelésével, hanem a nagyobb túlvezérléssel kapjuk, tehát egy szellõsebb torzított kíséret mellé egy masszívabb és hangosabb szólóhangszín jár. Kár, hogy ennek mértékét nem lehet külön szabályozni, így az mindig igazodik a csatorna alapbeállításaihoz. 
A torzított hang meglepõen jól kezelhetõ: nem a legtöbbször tapasztalható maszatos, grízes félvezetõhangot kapjuk, hanem egy sokkal használhatóbb tónust. Ha nem csavarjuk fel nagyon a torzítást, akkor egy egészen overdrive jellegû hangot ad. Az akkordok hangjai szépen átjönnek rajta, nem úsznak el benne a részletek. Nem is nagyon érdemes azonban feljebb tornászni a drive potit, hiszen csak rá kell lépnünk a „more drive” pedálra, és máris az elõbbi beállításunk jó másfélszeresével megküldve halljuk az erõsítõt, némi hangerõnövekmény, és még agresszívebb felharmonikustartalom kíséretében. Ez pedig szólózáshoz kifejezetten ideális. Középtájon hagyott hangszínszabályzókkal egyébként hasít a motyó hangja: a nyitott láda ellenére elég testes a mélytartomány, és rengeteg pengeéles magas hang jellemzi, a közepek nem kerülnek igazán elõtérbe. Szerencsére ezen segít a torzított csatorna potenciométerei között eldugott kis „mid contour” kapcsoló, mellyel a középtartományt éleszthetjük fel, ami egyrészt már egy más karakterû torzított hangzást eredményez, másrészt sokat segít, ha szeretnénk rendesen kihallatszani egy zenekarból. Összességében tehát minden a rendelkezésünkre áll, hogy a gitárunkat tisztességesen hangosíthassuk, és valóban akár minden egyéb effektezés nélkül is három jó hangszínbõl építkezhetünk.
Hallható, hogy a konstruktõrök minden tõlük telhetõt megtettek, hogy az erõsítõbõl a lehetõ legszalonképesebb hangzást hozzák ki félvezetõk útján, és ez egészen jól sikerült is nekik. Persze egy valódi csöves erõsítõtõl ez még így is messze van, de kiemelkedik abból a kategóriából, ahol általában egy zizegõs, száraz torzított hanggal el van intézve minden. Itt is érezhetõ a szilícium eszközökre jellemzõ nyers, száraz hangzás, de messze nem olyan zavaróan, hogy ne lehetne vele együtt élni hosszabb távon. Ami kissé korlátokat szabhat a felhasználásnak, az talán az erõsítõ erõsen érzékelhetõ saját karaktere, ami persze mindenképpen elõny akkor, ha valaki épp erre a hangzásvilágra vágyik. Blues, blues-rock vagy funky játékhoz így, ahogy van, megfelel. Rendelkezésünkre áll természetesen egy effekt loop is, ha ezt még kiegészítenénk valamivel, de a motyó saját rugós zengetõvel is rendelkezik, ami teszi a dolgát rendesen, így a minimalista gitáros már bõven el is van kényeztetve. Aki azonban másra vágyik, vagy az FM212-t multieffekttel használná, az könnyen csalódhat. Magam is bekötöttem elé saját Korg AX1500G-met, de az általam használt beállításokkal nagyon nem egyezett az erõsítõ saját hangzásvilága, így az eredmény elég kiábrándító volt. Megvásárlás elõtt ezért mindenképpen azt javaslom, hogy alaposan próbáljuk ki a saját „kisvasutunk” vagy multieffektünk társaságában, nehogy meglepetés érjen.
www.fender.com Daro
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
A teszthez az erõsítõt a Voice City hangszerbolttól kaptuk. www.voicecity.hu
Találatok: 8970
|
Mûszaki dolgok 
