Az In Between együttes Oblivion („Feledés”) c. dalának demofelvételérõl Az In Between együttes Paksról küldte el demofelvételét. Fiatal, 23 év átlagéletkorú csapatról van szó, mely jelenlegi felállásában 2003 nyara óta van együtt. Egyelõre még csak otthon, Pakson koncerteznek, de szándékunkban áll nyakukba venni az országot, s megismertetni magukat egy szélesebb közönségréteggel is.
Saját bevallásuk szerint gitárzenét játszanak, stílusbeli beskatulyázások nélkül, én mégis, ha szabad, rockzenének minõsíteném muzsikájukat, abból is a jófélék közül való. „Hand Written” címû háromszámos demofelvételük házilag készült, ám igyekeztek a rendelkezésre álló technika minél jobb kihasználásával meghaladni a házi minõséget. Ez részben sikerült. Lássuk hát a részleteket: A zenérõl Hangulatos, akkordbontogatós bevezetõvel indul a nóta, a bõgõ (Árki „Moomyn” Zsolt) kellemesen morog, a két gitár (Kácsor „Kacsa” Zsolt és Mácsai „MacccHo” Zoltán) egymást szépen kiegészítve bontja ki a harmóniákat. A gitárok ízlésesen vannak effektezve, pont a kellõ mennyiségû rajtuk a delay és a zengetés. A bevezetõ után bedurvítanak, beindul a dob (Féhr „Fear” Zoltán) is, majd érkezik az ének, ám a kívánt hatást nem éri el, mivel a hang erõtlen, nincs kellõen „feltolva”, és némi kompresszió, valamint jóval több zengetés simán elfért volna rajta. Ebben a kérdésben bizonytalan vagyok, mármint hogy van-e az éneken egyáltalán zengetés? Nagyon merem remélni, hogy igen… Nem ártott volna még egy kicsit játszani a hangszínszabályzókkal is, hogy a kompresszorral együtt vastagítsák Andics „A.B.” Balázs hangját. A háttérvokál a szükségesnél sokkal ritkábban van jelen, konkrétan csak a megismételt refrénnél, pedig jelenléte sokat javíthatna a vokális munka hatékonyságán, hatásosságán. A dal a mai trendeknek megfelelõen nélkülözi a gitárszólókat, azonban dallamos fillek, aláfestõ motívumok szerepelnek színesítendõ a zenei alapot. Egyéb – értem ezalatt szerkezeti vagy hangszerelésbeli hibát – nem bírtam felfedezni. A felvétel alapvetõen arányosan szól, a gitárok, a bõgõ és a dob hangzásával, hangszíneivel is meg vagyok elégedve. A szövegrõl A költõ a párkapcsolatok problémakörébõl merít. Éppen elhagyta a kedvese, s letörten hever, miközben a kedves lehet, már mással kavar. Egy szemmel láthatólag tapasztalt ember érzékletesen írja le a hirtelen rátörõ magány érzését, nélkülözve a manapság oly kedvelt beteg gondolatokat. Alapvetõen pozitív kicsengésû szöveg, ám tetemes fájdalommal telítve. Szép szavak a szertefoszlott szerelemrõl. (Figyelitek az alliterációt?) Nem szorosan ide tartozik, de ki kell emelnem az énekes-szövegíró AB szép angol kiejtését, valamint az esztétikus, költõi nyelvhasználatot. Gratulálok!
Az In Between zenekar Oblivion címû dala nálam a tízes skálán egy biztató nyolcast (8) kapott. Az In Between együttes honlapja: www.inbetween.uw.hu
Illés Norbert - Twangman emil:
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
Találatok: 1667
|