European Mantra, A38 hajó, Budapest, 2006. november 7. Régóta hallgatok már zenét félig-meddig tudatosan, de azt hiszem, lassan kezdem megérteni, mirõl szól a jazz, vagy ha úgy jobban tetszik, a komoly könnyûzene… Nagyon felkészült muzsikusok a zene nyelvén, szavak nélkül mondják el az elmondhatatlant… A múltkori Carl Palmer flash után újabb letaglózó zenei élmény ért, ezúttal honfitársaim tolmácsolásában. Ha ez így megy tovább, lassan átlépek egy másik létsíkra…
Jó idõben érkeztünk a hajóra Andrejja és Istu társaságában, majd Geski kollégával is sikerült összefutni – örömmel konstatáltam hát, hogy a fél szerkesztõség jelen van. A szervezõk igen szimpatikus módon megvárták, hogy minden, kint a hajóhídon sorban álló érdeklõdõ elfoglalja helyét a bárka gyomrában, majd egy kedves-vicces rövidfilmmel indult az este nem sokkal fél kilenc elõtt, melybõl megtudhattuk – volna – miért is lett „5” a banda második – de elsõ stúdióban rögzített – albumának a címe. Erre a fogas kérdésre sem a buszon felfüggesztett poszter-kisfiú, sem a tûzcsap, de még a szemeteskuka sem tudott adekvát választ adni. A zenekar meg aztán pláne nem. Legközelebb talán az vitt az igazsághoz, hogy a banda tagjai szerint azért, mert öten vannak. Miért, nem?  Lukács Peta A konferanszié szerepét ezúttal is Lukács „Peta” Péter vállalta magára – ebbéli funkciójában nem sok dolga volt, a közönség – mely színültig megtöltötte a bárka gyomrát – gyakorlatilag a tenyerükbõl evett, minden megmozdulásukat hangos tapssal és éljenzéssel jutalmazva. A mûsor elsõ felében gyakorlatilag elnyomták az aznap megjelent „5” nagylemez teljes anyagát. Galéria > (fotó: © Hekli Andi)  Az elsõ menet végén, meghajlás elõtt. Mély, transz-szerû lelki utazáson vehettünk részt, melynek során az elmondhatatlan fájdalom és zaklatottság hangjai közé bele-belekandikált az elsöprõ zenei humor és játékosság, hogy szusszanjunk picit, majd ismét a pokol kénköves bugyrai következtek. Egyszerre volt felemelõ és lesújtó, szórakoztató és rettenetesen fárasztó – mindez persze egyazon idõpillanatban! A muzsikusok – a már említett Lukács Peta szólógitáros, Borlai Gergõ dobos, Nagy János billentyûvarázsló és Papesch „Stallone” Péter basszusgitáros – egyéni teljesítményérõl úgy érzem, igazán nincs is mit mondanom, hisz mindannyian avatott mesterei  Stallone elmélyülten szólózik hangszereiknek – ezen az estén sem tudtak hibázni. Mindannyian megajándékoztak minket egy-egy, néha több fergeteges hangszerszólóval, és mint zenekarról is csak a legnagyobb elismerés hangján tudok szólni róluk. Minden egyes hang, minden egyes ütem, minden apró, látszólag vagy valóban spontán zenei poén ült és ütött.  ...közben Nagy János bütykölget egy kicsit A ráadásban – melybõl egyenesen kettõ is volt, hisz nem akaródzott csak úgy leengedni a fiúkat a színpadról – elhangzott az elsõ lemez, az F.A.Q.Alive talán két legnagyobb slágere, a Pop Song (Peta énekével) és a Jazz Guitar. Ekkor jutott önálló szólólehetõséghez Stallone és Gergõ is, utóbbi magánszámában a kávák is hangsúlyos szerepet kaptak. (Én a magam részérõl szeretem, mikor egy hangszer nem a szokásos módon van megszólaltatva, lásd még Carl Palmer és az állványokon való dobolás, illetve Tony Levin – King Crimson és Peter Gabriel Band, többek között – és a „funky ujjak” – tessék utánanézni! (: Borlai Gergõ Így a végén hadd adjak némi támpontot arra nézvést, miért is lett vajon „5” az új lemez címe? Nagyon valószínû azért, mivel idén ötéves a zenekar. Annak idején Borlai Gergõ azért alapította a European Mantrát, hogy az idõközben összegyûlt zenei ötleteit megvalósítsa. Kitûnõ társakra lelt ehhez a másik három kiváló férfiú személyében, kívánom nekik, hogy mihamarabb utolérje õket a világhír – ebben nyelvi korlátok nem gátolhatják õket, hisz az a nyelv, melyen õk beszélnek, univerzális. Ékes bizonyítéka volt ennek ez az este is. Olyannyira, hogy az utóbbi idõben nem elõször, most is szinte transzban hagytam el a hajót, és a következõ másfél napban a European Mantránál kevésbé igényes zenét nem is bírtam befogadni. Ezúton is köszönet a szervezõknek, de legfõképpen a zenekarnak! Illés Norbert – Twangman
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
fotók: ©Hekli Andi Kapcsolódó honlapok: www.europeanmantra.hu http://europeanmantra.borlaigergo.hu/ http://www.borlaigergo.hu/ http://www.lukacspeta.hu/ www.a38.hu www.smartmusic.hu Találatok: 1990
|