Véget ér egy másfél évtizedes legenda: 2007-ben nem lesz Wan2 Fesztivál Mezõtúron. Ám az új évben új legenda születik: Zánkán, az egykori úttörõváros területén július közepén rendezik meg elsõ alkalommal a BalaTONE fesztivált - adta hírül a szervezõ Delta Fest Kft., melynek nevéhez fûzõdik sok más mellett a tokaj-rakamazi Hegyalja Fesztivál is.
A mezõtúri fesztivált rendkívül nehéz szívvel búcsúztatják a szervezõk, hiszen hosszú távú terveik voltak a fõként rockzenei profilú rendezvénnyel. Ám immár a harmadik helyszínt kénytelenek feladni, újabbat pedig nem találtak. Mint emlékezetes, korábban a piactéren rendezték meg a Wan2 jogelõdjét, majd miután ezt kinõtték, az egykori honvéd laktanya következett, ami életveszélyesnek bizonyult. Egy kis kitérõ után találtak rá a minden szempontból bevált strandra, ahol tavasszal nagyszabású fejlesztések kezdõdnek: hotel és gyógyfürdõkomplexum épül a területen, ami lehetetlenné teszi a 2007-es, illetve a további lebonyolítást. Bár a helyi önkormányzat - mely mindvégig támogatta a rendezvényt - most is segítõkésznek mutatkozott, újabb alkalmas helyszínt nem találtak, így 14 év után a rajongók, a fellépõk és a szervezõk búcsút intenek a hangulatos észak-alföldi városnak. A BalaTONE fesztivál elõkészületei már korábban elkezdõdtek, ám 2007-re érett meg minden feltétele annak, hogy megvalósuljon a nyitóesemény július 18-a és 22-e között. A helyszín sokak számára ismerõs, hiszen kisdiákként gyermekek százezrei töltöttek itt feledhetetlen napokat, heteket. A fesztivál jó alkalom a helyszín újrafelfedezésére, természetesen a szabadság jegyében, hiszen ezúttal a játszva tanulás helyett a zenéé, a bulizásé a fõszerep. Az északi parton található Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum mintegy 209 hektáros területén számos világsztár teszi majd tiszteletét július közepén, és természetesen jelen lesznek a hazai élvonal reprezentánsai is. A zenei kínálat rendkívül gazdag lesz - ígérik a szervezõk -, az igényes popzenétõl a rockon keresztül az underground elektronikus tánczenéig minden mûfaj legjobbjai fellépnek a BalaTONE fesztiválon. Természetesen a "játszva tanulásról" sem kell lemondani, hiszen a négy nap során pódiumbeszélgetések, közönségtalálkozók, különbözõ bemutatók várják a fesztivál vendégeit.
Az idén debütáló rendezvény másik erõssége éppen a helyszín: a közelmúltban újrafelfedezett Balaton és környéke rendkívül gazdag turisztikai, kulturális és sportlehetõséget kínál a fesztiválozóknak is. Nem véletlen, hogy a rendezvény szlogenje éppen erre utal: Nyaralás megzenésítve. Az ugyancsak Delta Fest által szervezett Hegyalja Fesztivált immár nyolcadik alkalommal rendezik meg 2007-ben, július 11-e és 15-e között.
Bõvebb infó: www.zanka.hu , www.balatonefestival.hu, www.deltafest.hu
Találatok: 1983
|