Sejthetõen nagyon durva koncertnek ígérkezett a hétfõ esti "hajókázás" Béláékkal, és hát nem is nagyon csalódtunk. Bár elvileg rétegzenének kellene lennie - talán még a jazzen belül is - a bendzsócentrikus bluegrass-jazznek, ennek ellenére akkora érdeklõdés mutatkozott a koncert iránt, hogy csak két egymást követõ bulival tudták kielégíteni az igényeket a szervezõk. Sõt, lehet, hogy így is lemaradtak róla néhányan. Szerencsére mi nem...

A második koncertre érkeztünk, remélve, hogy az elsõn nem adnak majd ki mindent magukból a fiúk, és talán hagynak valami csemegét számunkra is. Egyéb iránt kíváncsi voltam, hogy oldják meg a szervezõk az elsõ koncertrõl kifelé tartók és a második koncertre igyekvõk forgalmának zökkenõmentes lebonyolítását. Persze volt némi várakozás a hajórámpán befelé, de egy "átlagos" jónak ígérkezõ koncertnél nem több, így külön dícséret az A38 személyzetének, és persze a saját bevallásuk szerint jazz-világzene viszonylatban itthon kultúrmissziót teljesítõ SmartMusicnak is.

A zenész urak minimál várakoztatás után, óriási ováció közepette kezdték el a második félidõt. A zenekar az alap, négytagú felállással érkezett: Béla Fleck, a jazz-, bluegrass-, pop-, country-, funk-, világzenei bendzsózás nyolcszorosan, Grammy díjjal koronázott királya; Victor Lemonte Wooten, a világ egyik legjobb és legegyedibb technikájú basszugitárosa, valamint a természet és a küzdõsportok nagy barátja; Roy Wooten alias Futureman, a nemkülönben egyedi dob- és ütõsfelszerelések feltalálója és igen kitõnû használója; valamint Jeff Coffin, aki egyszerûen csak hihetetlenül zseniális szaxofonos és valószínûleg bármilyen fúvós hangszeren, bármilyen zenét képes bármilyen színvonalon elõállítani.

 

Nos egy ilyen összeállítású csapattól nem is várhattunk kevesebbet, mint egy hihetetlenül izgalmas, feledhetetlen élmény nyújtó koncertet, és hát meg is kaptuk, jól. Voltak régebbi számok és persze a legutóbbi lemezrõl is játszottak nótákat, Bélának és Victornak volt egy-egy önálló szólószáma, és persze sok kitûnõ kompozíció, hol több, hol kevesebb improvizációs elemmel, és még egy Beatles feldolgozás (Come together) is belefért. Ráadásul a koncert végén még egy jó kis színpadi showt is elõadtak némi stílusgyakorlattal vegyítve. Ja, és mindezt nettó 4 (!) órányi zenélés végén, egy másnapi skóciai koncert elõtt. Szép.
A koncert beharangozójában azt írtuk: "Most mondjuk azt hogy kihagyhatatlan?". Így utólag most mondjuk azt, hogy felejthetetlen volt? Az. De akinek mégsem sikerült bejutnia, ne csüggedjen, Victor ígérte, hogy visszajönnek még. Talán ezzel a formációval, talán egy másikkal...