Kéthetente vasárnaponként ismét "Guitar Jam", ahol a zenészek - a nagy halmazból a gitárosokra szakosodva- a kezdőtől a haladón keresztül a profiig mindenkinek lehetősége adódik, hogy megmutassa tudását.
"2004-ben megálmodtunk egy klubot, ahova a zenészek le tudtak jönni, hogy együttlegyenek és zenéljenek, még akkor is, ha nem hozták a hangszereiket, mert azok mindig ott voltak és arra vártak, hogy megszólalhassanak. Így tényleg az alkalom szülte az aktuális produkciót.
Ezen az estéken jó volt ott lenni, mert a rohanó világban egy kis sziget volt, hol a rég nem látott ismerősök leültek, és együtt pengettek egyet, vagy akár új ismeretséget, zenésztársat szereztek. Nem beszélve, hogy az ifjú titánoknak alkalom volt, hogy megmutathassák tudásukat. A szereplők a tudások legjavát adták, mert a közönség maguk a zenészek voltak az elején. Később -hála a jó helyeknek és a jó fülű zeneszeretőknek- sokszorossá vált a közönség. Mind a fiatalok és mind a idősebb generáció képviseltette magát, akik mindig belementek a régi idők klub élet „feeling”-jének felidézésébe és ezzel igencsak behoztak egy újabb ízt az atmoszférába. Szóval jöttek mindig az új arcok, és jöttek az egyre felkészültebb visszajárók, akik felemelték a lécet mindenkinek.  Szinte már nemzetközi produkcióvá alakult a dolog. Sajnos, nem volt dokumentálva filmre, ezért a jövőben ezt is megoldjuk, hogy minél több embernek át tudjuk adni a gyakorlások, zenei tudások gyümölcsét. Ezért szeretnénk erősíteni 2007-ben is ezt a zenei és gitáros-pengetős klubéletet. Most köszönhető a Csili Művelődési háznak, hogy ez évben otthont ad ennek a klubnak.
Gyere és ösztökéld a zenésztársaidat egy kis Jam Sessionra és játszatok mindent, amit szerettek! Persze azért, zenei szabályok között kell maradni.
Sok zenész jön és beszáll az esték folyamán! - K.T.L. Trió tagjai: Kocsándy Miki, Torontál István, Légrády Péter. - Supernem Trióból: Puliusz Tibi és reméljhetőleg a többiek. - Belmondo Zenekarból: Czutor Zoli, Temesi Berci, Szabó Laci, - Searblees-ből Kovács Péter, - Indián Joe, Makó Béla, Cornelio Tutu és még sokan mások, akik Washburn, Parker vagy más típusú gitárral csalogatják elő a hangokat.
Itt a helyetek! Mindannyian gyertek, gitárosok, basszerosok! Amennyiben ütősök is jönnének, akkor jelezzétek, mert a lényeg, hogy szóljon a zene! Ha felléptek mindenféle meglepetésben lesz részetek, hogy megköszönjük a 3-4 számos műsorotokat.
" Egy alkalom, hogy zenészek, pengetős hangszeresek kéthetente összegyűljünk, és zenéljünk!”
Várunk szeretettel!
" Guitar Jam Club"
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
Cím: Csili Művelődési ház "B" ép. XX. Budapest Baross u. 55
Dátum: Március 25. Vasárnap 17:00 órai kezdettel és az erre következő minden 2. vasárnap összesen 5 alkalommal.
Várunk szeretettel, hogy egy kicsit megérezzed ennek a klubnak az ízét és továbbvigyed a hírét! "
További info: http://www.eem.hu/index.nof?o=0&k1=5&nyelvid=1 Találatok: 2736
|