A nyolcadik Hegyalja Fesztivál második napjára várják a tízezredik bérletes fesztivál-lakót, azaz az idei nézőszám bár biztos eléri az ötvenezret.
A fesztiválozók már túl vannak az első éjszakán és elkezdődött a másnap. Sokan már a napos idő csalogatására a Tisza-part felé vették az irányt, ki mosakodási, ki strandolási célzattal. Azért ne feledkezzünk meg, hogy jutottunk tegnapból a holnapba, ha még emlékszünk rá. A teljesség igénye nélkül számolunk be röviden a Hegyalja Fesztivál első éjszakájáról és a mai programokról.
Szerda este a fesztivál több ezres forgatagában indultunk el lángosevést és borozást követően, hogy meghallgassuk mivel készült idén a Besh O Drom. A Multicafé sátorba lépve az együttes stílusteremtő hangzására, gyors ritmusára a tömeg úgy táncolt, hogy mindenki érezte a padló mozgásából az ütemet. A tömeg jelentős része ugyan ügyetlenül kereste a mozdulatokat a kelet-európai és balkáni elemeket és saját hangzását ötvöző zenekar pattogós ritmusára, azért tökéletesen érezhető volt az emelkedett hangulat.
A Multicaféból elindulva a Jim Beam Színpad felé vettük az irányt, ahol a több mint húsz éves Pokolgép csapatára Őrjöngött a zsúfolásig megtelt sátor közönsége. A koncertet végig bulizó rockerek hajukat rázva, csápolva és ordítva bíztatták Rudán Joet és csapatát, hogy "még, még , még, Pokolgép!". A szünni nem akaró skandáló rajongók kedvéért Ők mindent megtettek, a hangulat a tetőfokára hágott. Éjfél után mi sem eshetett volna jobban, mint egy jó kis koleszterindús sültkolbász, amolyan papírtálcás, józanító.
A Red Beach Boutique mellett elhaladva az elektronikus zene kedvelőit láttuk, amint ritmusra, zakatolva ropták a táncot. Rengeteg más programot kínált még az éjszaka, de erő gyűjtés céljából visszavonultunk, hiszen sok van még hátra, azaz előre! Nézzük az előttünk álló napokat.
A mai napon kezdődik az igazi koncert dömping, a nagyszínpadon erős felütéssel Kárpátia, Tankcsapda és a Republic hármassal, a Jim Beam sátrában éjfél után a hazai diszkóláz bölcsőjében ringott vagy ringatott B. Tóth László mixelésével vagy a magyar reagge zenekarral, a Ladánybene 27-el a Pepsi Max színpadon.
A Multicafé színpadon továbbá várja a bulizókat a Back II Black, a Másfél, az Infagandhi, Dj Titusz és a Kontroll című filmből is jól ismert NEO együttes is. De még szemezgethetünk tovább, hiszen fellép a Belga, Dorina és Varga Zsuzsa is és még sokan mások...
Elindultak a civil programok a Zöld Sátorban és környékén.Ma nyílik az E-misszió Zöld Sátorban látható Verespatak múltja,jelene, jövõje képekben címû országos vándorkiállítás, melyet eddig közel száz helyszínen mutattak be. A sátorban található beszélgetõs színpadon is téma lesz a tárlat, illetve maga a tervezett romániai beruházás, mely által mintegy 300 tonna aranyat és ezüstöt kívánnak a felszínre hozni. A Zöld Színpad központi témája egyébként a klímaváltozás, mely végigkíséri a három nap programját különbözõ megközelítésbõl. A mai napon téma lesz még a méltányos kereskedelem, az állatvédelem, illetve beszélgetés hangzik még el Déri Jánossal, a Hortobágyi Madárkórház és Madárpark alapítójával, Illés Zoltán zöldpolitikussal és Katona Kálmánnal, az Országgyûlés környezetvédelmi bizottsága elnökével.
Az EDUpresszó közéleti-média sátor a pihenni vágyó közönséget várja napi lapokkal, társasjátékokkal és kényelmes nyugágyakkal. A környékén egyre többen ejtőznek a matracokon, olvasgatják az ingyenesen elvihető magazinokat és a napilapokat.
Tollas és kártya partyk zajlanak, komolyabbnál komolyabb tétekért - ami általában a helyi szőlőtő termése. Nagyon népszerű a ZsFK testfestése és kézművesfoglalkozása is. Innen szól a fesztivál rádió, a Lesz Rádió is jobbnál jobb zenékkel és riportokkal, melyet a kempingezők is élvezhetnek, no nem alvás közben.
Friss hírek a www.hegyaljafesztival.hu és a www.edupress.hu oldalokon olvashatóak szintén az EDUpresszónál található port.hu internetes sátorban.
Hétvégén a nagyon erős koncert kínálat - a metal stílusában a Sepultura ,a londoni ethno-trance guru Banco De Gaia, az elektrronikus zenei legenda az Elit Force , a drum and bass műfaját erősítő Pendulum is - és a jó idő miatt kiemelkedően sok látogatót várunk, ezért a MÁV megerősített szerelvényekkel közlekedik Tokaj felé. Torlodás, fennakadás nem várható.
Találatok: 1174
|