|
 LINE6 SpiderIII 75 gitárkombó teszt
A LINE6 elsősorban kezdő, és korlátozott anyagiakkal rendelkező muzsikusoknak szánt, egyszerűsített kezelésű gitárerősítő sorozata a Spider, melynek immár harmadik generációja igyekszik minél nagyobb szeletet harapni a piaci tortából. A sorozat egyik középső tagját, a 75 wattos, 1x12-es kombót volt alkalmam tesztelni változatos körülmények között.
 A cucc bevetésre készen  A kombó belsejében egy kifejezetten a LINE6 számára kifejlesztett 8 Ohmos, 12 inches, 80 wattos, G12P-80 típusjelű Celestion hangszóró figyel, a fejrész hátulját pedig, egy gigantikus hűtőborda uralja szinte a fejrész fél szélességében, ezen kívül csak a szokásos és kötelező biztonsági figyelmeztetések és gyári jelzések kaptak itt helyet, valamint a tápkábel bemenete, továbbfűzési és plusz hangfal csatlakoztatási lehetőség nincs. Az előlap bal szélén található a gitárbemenet, alatta a CD-játszó illetve mp3 lejátszó csatlakoztatására alkalmas 3,5mm-es sztereó jack-aljzat, mellettük pedig, egy 12 állású forgó potméter, mellyel 12 előfok-modell közül választhatunk, a legáttetszőbb tiszta hangtól a legeszelősebb torzításig, ezekről részletesebben kicsit később. A Spider sorozat a POD 2.0 modellező algoritmusait használja, így csupán előfokokat modellez, melyek egy semleges hangú tranzisztoros végfokozaton keresztül jutnak el a hangszóróhoz. Ettől jobbra a DRIVE, a háromfokozatú (BASS, MIDDLE, TREBLE) hangszín- és a CHANNEL VOLUME potméterek találhatóak, melyek közül a hangszínek minden erősítőmodellnél kicsit máshol, de épp a legjobb helyen szabályoznak, a DRIVE funkcióját ugye, nem kell ecsetelnem, a CHANNEL VOLUME pedig igen jó szolgálatot tesz az általunk beállított egyes hangzások közötti hangerő-különbség kiegyenlítésére vagy éppen kiemelésére. Az említett öt forgópoti felett A, B, C és D jelzésű világító gombok mutatják, hogy egy bankon belül éppen hol tartózkodunk. Örömmel fogadtam, hogy a LINE6 ismét virtuálisan négycsatornás erősítőt alkotott, elkél néha az a négy hangszín egy dalon belül. Továbbhaladva a modulációs effekt-modelleket behívó poti következik, mely  A cucc az ominózus polcon Ezt a jelleget erősíti a késleltető (DELAY) effekteket tartalmazó blokk is, melyet a sorban következő potival aktiválhatunk, a kikapcsolt állapot után először egy sima digitális késleltető következik (DELAY), majd szalagos visszhang (TAPE ECHO), melyeknél a potit jobbra csavarva némileg hangsúlyosabbá tehetjük a visszhang jellegét. A sor végén fityegő SWEEP ECHO – rácáfolva előzetes elképzeléseimre, hogy ez majd valami modulációs delay lesz – olyan durva ambience hatást kölcsönzött a hangnak, hogy az állam a padlón koppant. Tisztára olyan, mintha egy labirintusba tévedtünk volna a gitárunkkal, miközben az erősítőt a központi teremben hagytuk: a hang össze-vissza kóvályog és modulál, teszi ezt azonban, nagyon zenei módon. A poti felett és kissé jobbra egy világító gomb figyel, mellyel egyrészt a delay tartalmú hangzásoknál a tap tempót üthetjük be manuálisan (és sehogy máshogy), másrészt nyomva tartva, a beépített hangoló gépet aktiválhatjuk. Ennek működéséről kicsit később. A tap tempo ilyen beállítási lehetősége meglehetősen felhasználóbarát, azonban megnehezíti a dolgunkat, ha élőzenés szituációban pontos késleltetési időt szeretnénk. A SpiderIII 75 egy tipikus klubcucc, hagyományosabb zenei műfajokhoz, ha azonban szemplert használunk és a dobosunk taktjelre dobol, esetleg live acten szeretnénk muzsikálni, ahol a szintetikus alapok BPM-re ki vannak számolva, válasszuk inkább a PODxt Live-ot. Meglehetősen kényelmetlen koncert közben hátrarohangálni és késleltetési időt pötyögtetni, bárha mégoly jóindulatú is a cucc, mint a Hármas Pók. A soron következő, utolsó előtti potméterrel (REVERB) egy nagyon sima hangú, kellemes zengetőt adhatunk a hangzásunkhoz. Kezelése teljesen egyértelmű, nem is vesztegetnék rá sok szót. A sort a MASTER hangerő poti zárja – a cucc már „szobahőmérsékleten” hozza a beletáplált hangzások minden jellegzetességét, legyen szó akár kristályos tisztaságról, akár gatyaszár-lengető mélyekről. Jó, persze, csak nagy hangerőn fog lobogni, de a hang jellege már néhány watton megvan, egészben. Felcsűrve pedig, a 75 wattos Pók olyan dögöt produkál, hogy egy kedves ismerősöm nem is akarta elhinni, hogy 1x12-es kombót hall, és nem valami nagyobb fej-ládát.  Bemikrofonozva A kijelző alatt először a lábkapcsolók/vezérlők kábelcsatlakozója következik (szabványos, nyolc eres RJ45 LAN kábellel működik, a pedál a kábelen keresztül kapja a tápot – én a teszthez a legegyszerűbb. FBV2 típusjelű kétkapcsolós pedált kértem kölcsön, mellyel egy bankon belül léptethetünk az A és D csatorna között, oda-vissza), emellett a POD2.0 jellegű fejhallgató/vonalkimenet figyel mono 6,3-as jack aljzat formájában. A cucc jelentős hátrányának tartom, hogy e kimenet használatakor a cucc némítva van: egyes klub szituációkban nem lenne hátrányos, ha miközben emulált jelet küldünk a hangmérnök felé, magunkat is hallanánk alapról. Fejhallgatóban hallgatva a hang kissé színezett, én a tavalyi PODxt Live élményhez hasonlót vártam, de az egy fejlettebb technológia. Ez így szódával elmegy. A kimenettől jobbra a hálózati kacsoló zárja a sort – érdekes módon a cucc bekapcsoláskor recseg-ropog, kikapcsoláskor viszont néma csendben kimúlik – az általam eddig próbált erősítőknél ez pont fordítva volt (csupa analóg cucc). No, de hogyan is szól? Először klubkörülmények között próbáltam ki a motyót, ez több tanulsággal is szolgált. A dob és a billentyű, valamint egy plusz ritmusgitár- és vokál szólam merevlemezről jött, az ének (2), a basszusgitár és az egyik szólógitár élőben szólt, valamint az énekes-gitáros kolléga az alap mellett vonaljelet küldött a keverőbe is (mely a merevlemezes egységgel egy dobozban kapott helyet). Közeltéri monitorokon szólt a műsor. Bluesokat és egyéb dalokat játszottunk Janis Joplin és Eric Clapton repertoárjából, én igyekeztem visszafogni magamat hangerőben, ami olyannyira jól sikerült, hogy a közönség alig hallott engem. Majd énekesnőnk a színpadra invitált egy gitáros kollégát, aki kölcsönkérve a gitáromat és az erősítőt, addig keresgélte a „dögös” hangzást, míg az egész zenekart leordította a színpadról. Ez a 75 watt épp elég hangos hozzá, hogy klubkörülmények között tönkretegyen egy produkciót, és meghiúsítsa a hallgatóság beszélgetését. Másodszorra Pisti barátom próbatermébe vezetett az utam, ahol először egy polcra  Jól bele lehet pakolni 12 felhasználói programot készítettem erre az alkalomra, minden egyes erősítőmodellre egyet, a teszthez pedig egy Charvel CX292 hagyományos felépítésű stratót, egy Ibanez RG320FM Floyd Rose rendszerű és egy Ibanez RG321MH fix húrlábas superstratot használtam, előbbi kettőt normál hangolásban 009-046 húrokkal, a harmadikat Drop C# hangolásban (Cisz-Asz-Desz-Gesz-Bé-Esz), a következő húrozásban: 010-013-017-026-036-052. 1. hangzás: Clean’n’Smooth
„Clean” erősítőmodell, piros LED: meg nem határozott erősítőmodell, csipetnyi zengetővel.
Ibanez RG320 mindkét humbuckere felezett állásban >
Charvel nyaki szimpla hangszedő > 2. hangzás: Crystal Clean
„Clean” erősítőmodell, zöld LED: 1973-as HIWATT Custom 100 kissé megbütykölt frekvenciamenettel, hozzá zengető.
Ibanez RG320 mindkét humbuckere felezett állásban >
Ibanez RG320 mindkét humbuckere, egyfajta vastag, jazzes sound > 3. hangzás: TwangaFunk
„Twang” erősítőmodell, piros LED: 1960-as évek közepén gyártott Fender kombók tanulmányozásával készített modell, kedvenc effektemmel, a fáziseltolóval (phaser), valamint zengetővel.
Charvel nyaki szimpla hangszedő > 4. hangzás: What The Twang
„Twang” erősítőmodell, zöld LED: 1960-as évek első felében készített Fender tweed kombók alapján, fűszernek egy csipetnyi az 1960-as Gibson Explorer erősítő hangjából. Mindehhez szalagos visszhang (Tape Echo) és zengető.
Ibanez RG320 nyaki humbucker párhuzamos kötésben, egyfajta pszeudo-single coil hangzás >
Charvel középső szimpla hangszedő > 5. hangzás: Pure Blues
„Blues” erősítőmodell, piros LED: egy 1965-ös Marshall JTM45 és egy rakat Fender erősítő keveréke. Zengetővel.
Charvel nyaki szimpla hangszedő > 6. hangzás: Heavy Blues
„Blues” erősítőmodell, zöld LED: a VOX AC30 alapján készült modell, zengetővel.
Charvel húrláb hangszedő, mérsékelt kimeneti jelű humbucker > 7. hangzás: MegaDrive
„Crunch” erősítőmodell, piros LED: az 1968-as 50 wattos Marshall Plexi alapján készült modell. Különösen nagy jelű humbuckerekhez ajánlom.
Ibanez RG320 húrláb hangszedő, nagy jelű AlNiCo humbucker > 8. hangzás: Hendrix2007
„Crunch” erősítőmodell, zöld LED: az 1968-as 100 wattos Marshall Plexi alapján készült modell. Szalagos visszhanggal és zengetővel. Különösen ajánlom szimpla hangszedőkhöz, ha jó dögös rock-hangzást akartok, amiben megmarad a twang is.
Charvel nyaki szimpla hangszedő > 9. hangzás: Tight’n’Dethly
„Metal” erősítőmodell, piros LED: a Mesa/Boogie Dual Rectifier alapján készült modell, zengetővel. Direkt mérsékelt jelű humbuckerrel próbáltam, így kontrasztosabbak a feszes mélyek.
Charvel húrláb humbucker > 10. hangzás: Singin’ Solo
„Metal” erősítőmodell, zöld LED: nagy érzékenységű torzítás egy kis trükkel: a MIDDLE hangszín poti csavarásával számos karakter előhívható, a fuzz jellegűtől a modern high gain soundon át az „A” osztályú hangzásig. Én a modern mellett döntöttem, tettem hozzá egy kis SWEEP ECHO-t és zengetőt.
Ibanez RG320 nyaki kerámia mágnesű humbucker > 11. hangzás: Nu Shredder
„Insane” erősítőmodell, piros LED: szanaszéjjel hajtott Boogie Dual Rectifier, piros csatorna. Tipikusan Nu metál hangzás, kevés zengetővel. Kicsit halk lett a felvétel, de azért nagyjából érhető.
Ibanez RG321 AlNiCo mágnesű húrláb humbucker, Drop C# hangolás > 12. hangzás: Infinity2007
„Insane” erősítőmodell, zöld LED: ’80-as évekbeli szólóhangzás sok torzítással, szalagos visszhanggal és zengetővel.
Ibanez RG320 húrláb humbucker > Hozzá kell tennem, hogy a 36 felülírható felhasználói programhellyel együtt a cucc összesen mintegy 400 hangzást tartalmaz, sok ezek közül abszolút naprakész, de a felsorolástól eltekintenék, ha nem haragszotok. Az 1950-es évektől napjainkig számos stílus és menő előadó, valamint világhírű sláger hangzása alapján készült szimuláció megtalálható a batyuban.
Nézd meg közelebbről!
Az erősítő plusz szolgáltatásai közé tartozik a beépített zajzár, valamint a gyári beállítások is egy mozdulattal visszaállíthatóak, előbbit nem próbáltam ki, utóbbit azonban muszáj leszek, mivel vissza kell adnom őt. Összességében elmondható, hogy a SpiderIII 75 egy igen könnyen kezelhető, rendkívül egyszerűen áttekinthető, számos kényelmi szolgáltatással bíró erősítő, mely igazából színpadon magában, és bemikrofonozva mutatja meg igazi erejét. Egyetlen számottevő rossz tulajdonsága, hogy dög nehéz, szállítását leginkább autóval ajánlom. Senkit ne tévesszen meg a cucc egyszerűsége, hiszen Fischer Laci a Korálból is használja ezt a modellt, és az ő egyik nagytestvérét, a SpiderIII 150-est is. És ha neki jó ez a hangzás, akkor jelentem, nekem is. A SpiderIII 75 ára a forgalmazó Medgyesi Hangszercenternél 103 000 forint, az FBV2-es lábkapcsoló pedig 8000 forintba kerül. Kapcsolódó oldalak:
www.line6.com
www.hangszercenter.hu Szöveg, kép, hang: Illés Norbert „Twangman”
twangman[kukac]zenesz.info Külön köszönet Vidákovich Istvánnak a felvételek helyszínének és felszereléseinek biztosításáért!
Találatok: 2519
|
Mûszaki dolgok 
