2008. július 14-én este három zenekar lép fel a Take Five-ban. Az egyik zenész szerint közös szervezőerejük, hogy egyiküknek sincs ki a négy kereke…
hirdetés
A Catapults and Parachutes egy New York-i innovatív jazzt játszó zenekar, akik közép-európai turnéjuk során Budapestre is ellátogatnak. Tisztelik a jazz tradícióit, de az eredeti összeállításokra koncentrálnak, és a jazzen keresztül igyekeznek felfedezni a klasszikus zene, a rock vagy az avant-garde világát.
Zenészeik magukkal hozzák New Yorkból az ottani jazzoktatás csínját-bínját, és hozzáteszik saját fiatalos elképzeléseiket. A bőgő, a gitár, és a dob trióját a tenor szaxofon színesíti.
A Maszkura és a Tücsökraj egy rapper fenegyerek, és egy jó kis jazz zenekar házassága: a rapperről kiderült, hogy nagyon szépen énekel (és harmonikázik), a tücskökről pedig, hogy remek hangulatot csinálnak. Táncolható jazz zenéjüket banális, mélyen ülő szövegek keretezik.
A zenészek főleg a Kőbányai Zenei Stúdió növendékei, bőgő, gitár, dob és billentyű ciripel együtt, és bónusznak ott van még Maszkura tangóharmonikája.
A Fekete Péterből egy van a pakliban, de hátulról ugyanolyan, mint a többi lap. Hát akkor mi az, ami előlről más? Éppen pont a hátulról…
A gimnáziumból nemrég szabadult srácok fejetlenül vetik magukat a zenei kísérletekbe: a popba iróniát tesznek, a funkyba klezmer betéteket, az alternatív beállításhoz progresszív groove-okat. Szövegeik átgondoltan odavetettek, és olykor lehetetlen témákat ölelnek fel.
Zenészeik fiatalok, eddig főleg magántanulmányokat folytattak, illetve a Kőbányaiban kezdik a tanulást. A klasszikus gitár, basszus dob hangzásba a klarinét karakteresíti a számokat.