Egyet fizet, kettőt kap: The Crusaders & Nils Landgren Funk Unit
2008. Július 22.
Az 52 éves svéd harsonás, Nils Landgren és a 69 éves amerikai billentyűs, Joe Sample zenekarainak közös koncertjére 2008. július 21-én hétfőn este került sor a Millenárison.
hirdetés
Landgren a klasszikus zenétől, a folkon és a popon át, a big banden keresztül jutott el a jazz-funk stílusig, amelyet Funk Unit nevű formációjával 1992 óta működtet. Pozanjátéka meghatározó jelentőségű, de nemcsak fújja a dalt, hanem énekli is, valamint
Skandináviában színészként is ismert. A Texas-i születésű Sample 1960-ban a legendás Jazz Crusaders egyik alapító tagja volt, melynek 1971-ben rövidítették a nevét The Crusaders-re. Az együttesben még Larry Carlton gitáros is játszott egykoron… A két nagyszerű muzsikus jelenlegi turnéjának apropóját eddigi munkáik, illetve a 2006-ban megjelent Creole Love Call című lemezük ihlette. A koncert rengeteg húzós funky témát és fergeteges bulit kínált mindenkinek.
Joe Sample Kurzweilen játszott, jellegzetesen gyors futamait élőben is megcsillogtatta. Sample kedves és beszédes ember (csak a mikrofonja mondta fel állandóan a szolgálatot), aki a számok között előszeretettel mesélt saját és zenekara karrierjéről egészen a ’60-as évekig visszamenően. A konkrét évszámok és helyszínek felidézésével bebizonyította, hogy a memóriája is remekül működik. Tenorszaxofonon a másik alapító Crusader, a szintén Texas-i Wilton Felder játszott fergetegesen. A The Crusaders jelenlegi felállásának további tagjai a következők voltak: a detroiti Ray Parker, Jr. hihetetlen riffeket szolgáltatott Gibsonjával, Joe Sample kedvenc basszusgitárosa, Nick Sample (Joe fia) biztosította Fenderjével a stabil alapot, Forrest Robinson raszta hajú dobos-fenomén (és mellesleg a Karizma tagja) végig mosolyogva, könnyeden virgázott, és természetesen a svéd showman, Nils Landgren harsonás-énekes volt a legtöbbet a középpontban. A rendszerint feszes jazz és funk nóták között felbukkant néhány igazi klasszikus, mint a Free As The Wind, az I Felt The Love, az A Ballad For Joe, a Sweet N’ Sour, a Way Back Home és a Put It Where You Want It, de volt pár egészen új szerzemény is mint pl. a Get Out Of My Life Woman és a Same Old Story.
A hangulat épp a tetőfokára hágott, amikor négy újabb zenész érkezett a színpadra, méghozzá Landgren Funk Unitjából: a konok tekintetű Magnum Coltrane Price basszusgitáros-rapper (akinek még a hangszerének húrjai is feketék voltak), Sebastian Studnitzky billentyűs-trombitás (a Mezzoforte egyik kísérőzenésze), Jonas Wall az új tenorszaxofonos, valamint Adam Karsnas dobos. A tíz fősre nőtt banda hatalmas partit csapott a színpadon, később még Joe Sample-lel kiegészülve, majd egyedül a Funk Unit folytatta az előadást. Főként legújabb lemezükről, a License To Funkról hangzottak el szerzemények mint pl. a House Party, a Freak U, a Stuff Like That és a For Those Who Like To Party. Szinte minden dal során volt valami érdekes momentum: Magnum rappelt és megénekeltette a közönséget (így megtarthatta az állását) és szárnykürtön is játszott, Sebastian Rhodes-on billentyűzött, Jonas pedig fuvolán is brillírozott. Nils Landgren az egyik nóta közben lejött a színpadról és végigmasírozott a zsúfolt nézőtéren, miközben hatalmasat szólózott. Nils végig hihetetlenül fújta piros Yamaha harsonáját és az énekhangja is kiváló volt. Hatalmas tüdeje van, az biztos! A ráadás előtt még egy nagy basszus-, és dobszólót is hallhattunk a The Crusaders két tagjától. A visszatapsolás után újra összeállt a két zenekar, és előadták Ray óriási filmslágerét, amely a ’80-as években a világ 52 országában került a toplisták élére, a Ghost Busters-t. A refrénben „szellemirtók” helyett természtesen mindenki „Crusaders”-t, illetve „Funk Unit”-ot énekelt, a közönség aktív közreműködésével. A második ráadással, a Street Life című híres nótával azonban tényleg vége lett a fantasztikus koncertnek.
A csaknem két és fél órásra sikerült funky-est, olyan volt mint egy hatalmas házibuli világsztár vendégekkel, amit egy ideig egész biztosan megemlegetünk…
The Crusaders:
Joe Sample - billentyűk Wilton Felder - tenorszaxofon & ének Nils Landgren - harsona & ének Forrest Robinson - dob Nick Sample - basszusgitár & ének Ray Parker, Jr. - gitár & ének
Funk Unit:
Nils Landgren - harsona & ének Sebastian Studnitzky - trombita, billentyűk & ének Jonas Wall - tenorszaxofon, fuvola & ének Adam Karsnas - dobok & ének Magnum Coltrane Price - basszusgitár, szárnykürt, ének & rap Ray Parker, Jr. - gitár & ének