Szubjektív beszámoló a XV. Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborról
Idén jubilált a Gitármánia Tábor, július 21. és 27. között tizenötödik alkalommal került megrendezésre az évek óta jól bevált helyszínen, a Szolnok-Tiszaliget Turisztikai és Szabadidő Központban. Az érdeklődés talán mérsékeltebb volt az elmúlt esztendőkben megszokottnál, ez azonban nem befolyásolta sem a tanárok, sem a fellépő művészek, sem a „diákság” lelkesedését. Alább azokról az eseményekről számolok be, melyeken magam is részt vettem.
hirdetés
A táborba megérkezve túlestünk egy rövid regisztráción, elkészült a szobabeosztás, majd köszöntővel egybekötött eligazítás következett Andrásik Remo részéről a nagyelőadóban. A „tantestület” és a segítők kisebb különítménye ekkor adta át táborvezetőnknek a jubileumi ajándékcsomagot, megköszönve az elmúlt tizenöt év fáradozását – innentől Remo nagyrészt ezeket, a Lukács Peta által tervezett pólókat viselte a tábor folyamán.
Csak néztem ki a fejemből...
Miután mindenki bevackolt, kezdetét vette az érdemi munka: Hermann János hangmérnök hangtechnikai alapismereteket osztott meg az érdeklődőkkel, majd Bíró Ádám a hangszerépítésről tartott előadást, harsány jókedvet generálva hallgatósága köreiben. A délután további részér akklimatizációval töltöttem, mígnem bevetődtem az egyik hangszerbemutató helységbe. Ott először egy mexikói, majd egy amerikai Fender Stratót dugaszoltam be egy csöves Fender DeLuxe kombóba (türkizkék bőr borítású, tiszta Grease feeling), és dobtam egy hátast a hangtól, amit így előállítottam. Nemcsak én voltam ezzel így, többen elismerően csettintettek. Került egy, majd egy másik bőgős kolléga és végül egy ügyes ember billentyűkön, mígnem valami megmagyarázhatatlan, megismételhetetlen zene ömlött elő a kezeink alól, de leginkább a lelkünkből. Zenész és hangszer szerencsés találkozása volt ez, ezúton köszönöm a három kedves kollégának a közreműködést!
A vacsora után a Bikini vette birtokába a nagyelőadó színpadát – itt érdemes szót ejteni arról, hogy soha nem tapasztalt rossz idő volt a tábor idején, így a szabadtérre tervezett előadások is fedett helyeken kerültek megrendezésre. A csapat láthatólag élvezte, hogy muzsikusoknak játszanak, D. Nagy Lajos és Németh Lojzi nagyra értékelte a zsűri vokális teljesítményét. Peta gitárszólója frenetikus volt, a legmegdöbbentőbb, hogy úgy kapott húrszakadást, hogy azt óriási lélekjelenléttel zenei motívummá alakította, hirtelen előkapta a másik gitárját, és még a szóló közben behangolt. A Bikini után a Blues/Vers formáció előadását hallhattuk a kisteremben.
Másodnap reggelén kezdetét vette a tematikus hangszeres oktatás, jelen sorok írója Lukács Peta haladó gitárkurzusára „iratkozott be”. A „tanár úr” még előzőleg megkért mindenkit, hogy írjon fel egy kérdést cetlire, s ő majd igyekszik a kérdésekre megfelelni, így alakítva interaktívvá a kurzust, s adva egy keretet az átadandó ismereteknek. Úgy alakult, hogy az idei kurzus az improvizációról szólt, s a „milyen akkordra milyen skálát” tematikát kibontandó, először a négyeshangzatok fontos hangjairól, az erre játszandókról esett szó. Peta megkérdezte, van-e valakinél jack-jack kábel. Jól nevelten feltettem a kezemet, erre kihívott maga mellé gitározni – én azt hittem, csak kábel kell neki! Végtelenül meg voltam tisztelve. Sajnos aznap délután fellépésre kellett utaznom, így ki kellett hagynom Birta Miklós és Szabó Sándor előadásait, valamint a Pacziga-Lukács Projekt és a Tanárzenekar esti koncertjeit.
Harmadnap Gajdacsi Gábor (Ganxta Zolee Band, KORG/VOX demonstrátor) effekt-bemutatójára értem vissza. A G-LAB cég forradalmi gitárrendszer-kapcsolópedálját mutatta be az érdeklődőknek – az előadás után a ketyerét ki is lehetett próbálni – ez a táborban fellelhető összes hangszerre érvényes volt! Ebéd után Szőke Tamás akusztikus gitárokról és az akusztikus szólójátékról szóló előadásán megtudhattuk, mire érdemes figyelni nagy vonalakban akusztikus gitár kiválasztásánál, hogyan hangosítható ez a hangszer, milyen kompromisszumokat kell és lehet kötni a zenekari és szolisztikus alkalmazásban, és röviden szó esett a speciális skálákról és –hangolásokról is. Este a NoTV (Madarász Gábor: gitár, ének, Kovács Barnabás: basszus, vokál, Hoffer Péter: dob és az alkalmilag csatlakozott Sántha Gábor: gitár, vokál) örömzenélése okozott felhőtlen perceket. Madi régóta a kedvenc magyar gitárosom, jó volt újra látni-hallani, pláne ilyen felszabadultan. És igen, jól látjátok, lapról énekelt – nem ciki az! A nap krónikájához tartozik, hogy NoTV koncert előtt jammeltünk egy jót kedves ismerősökkel – utólag nagy híre ment, mondhatom! Egyetlen árva blues-kört játszottunk egy órán keresztül, az ablak közben nyitva volt, a végén már kitaláltunk mindent – egy kommentátor szerint „eljátszottuk a jó édes anyánkat is” – másnap a reggeli-jegy osztásnál a végtelenül kedves Pacziga Linda elnézést kért, hogy korábban letegezett, majd a Bojtorján-gitáros Bütyök ajánlotta fel, hogy próbáljam ki az 1969-es Fenderét. Kell ennél nagyobb elismerés? Azt hiszem, ezen a szinten nem.
Csütörtökön a szokásos reggeli Peta kurzus után – melyen immár a diatonikus skála fokaira épülő négyes hangzatokról és az ezekre épülő skálákról esett szó – hosszabb pihenőt engedélyeztem magamnak, és csak a Lukács-Borlai dob- és gitárkurzusra keveredtem elő. Az előadás – mely a „reakciók a szólójátékban” címet viselte –az egymásra figyelésről, és a European Mantrában működő szolisztikus kohézióról, valamint az együttgyakorlás hasznosságáról szólt, legyen az bármilyen a két hangszer. Lévén ez is egy interaktív óra, megkértük őket, hogy játszanak mindenféle műfajban (pl. Death Metal és Reggae). A mester urak csont nélkül vették az akadályt, és minden egyéb kérdésre (pl. hallásvédelem és effekthasználat) is készségesen válaszoltak.
Pénteken a szokásos reggeli kurzust részemről újabb hosszú pihenés követte (hiába, a Rock’n’Roll az nem egy tánc!) majd hirtelen ötlettől vezérelve bevetődtem Mohai Tamás délutáni kurzusára. Tamás nemcsak remek gitáros, de zseniális fazon és színpadi jelenség, egy szál magában – mindenféle kíséret nélkül! – adta elő a nekünk szánt kompozícióit, miközben rengeteget sztorizott és készségesen válaszolt mindenféle kérdésre – még jóval előadása végeztével is, akár négyszemközt. Belelassulva a délutánba, pihentető jelleggel Markó Gábor erdőmérnök hangszerfákról szóló interaktív előadásár hallgattam meg – néha meglepő volt, és mindenképpen tanulságos! Késő este a CEMID.net Band – mesterem, Szekeres Tamás hangszerbemutató zenekara Sümeghi Tamással a doboknál, Egyházi Gábor basszusgitáron és a kiváló rock-hangmérnök, Hidasi Barna billentyűs közreműködésével – koncertjét néztem meg sokadmagammal. Tamás klasszikus gitáron előadott szólóblokkja után instrumentális darabokat játszottak, nagyrészt saját kútfőből, megspékelve ezt néhány Tony MacAlpine és Vinnie Moore kompozícióval.
Szombaton már koncertlázban égtünk, ugyanis a tábor alkalmi zenekarai – és a táborlakók állandó zenekarai – este a Nagyelőadóban mutatkoztak be egymásnak. De addig még hátra voltak a hangszeres és hangtechnikai kurzusok utolsó előadásai, valamint egy nagyon tanulságos beszélgetés Szép Fruzsina, a Magyar Zenei Exportiroda képviselőjével. Nem sikerült a kör négyszögesítése, de talán egy lépéssel közelebb kerültünk a megoldáshoz. Vacsora előtt és után tehát szólt a rock, a bluegrass, a metál, minden, mi szem-szájnak ingere, a rövidke mini koncertek (minden zenekar 15 perc játékidőt kapott) szüneteiben pedig, a vezetőség a jelenlévő hangszerforgalmazók ajándékait osztotta szét a legszorgalmasabb, a legszemfülesebb és a legfelkészültebb táborlakók között. A tábor fődíját, egy itthon készült „GREG” márkájú csöves erősítőt Verók András gitáros kolléga vehette át, de csekélységem is kapott jó néhány dolgot. Egy 6m-es Snap Jack kábelt, mint szorgalmas kurzuslátogató, egy KORG PitchBlack hangoló pedált (már régóta ilyet akartam, és tessék!) és egy a Marshall történetéről szóló könyvet találós kérdés fejében (jegyezzétek meg: a Marshall 2203-as erősítőket KT66 végcsövekkel szerelik), valamint egy AudioTechnica pólót, mert szeretek énekelni (igaz, hogy nem tudok, egyelőre).
Összegzésképpen: óriási élmény és súlyos önigazolás volt számomra ez az együtt töltött hét, önigazolás, hogy érdemes ezt csinálni tűzön-vízen át, minden kudarc és keserűség ellenére, megéri a befektetett időt és munkát, mert valami olyannal leszünk általa gazdagabbak, ami szavakkal nem kifejezhető.
Jövőre július 20. és 26. között lesz a Tábor, visszaszámlálás indul, én ott leszek!
Az úgy volt... 
Idén jubilált a Gitármánia Tábor, július 21. és 27. között tizenötödik alkalommal került megrendezésre az évek óta jól bevált helyszínen, a Szolnok-Tiszaliget Turisztikai és Szabadidő Központban. Az érdeklődés talán mérsékeltebb volt az elmúlt esztendőkben megszokottnál, ez azonban nem befolyásolta sem a tanárok, sem a fellépő művészek, sem a „diákság” lelkesedését. Alább azokról az eseményekről számolok be, melyeken magam is részt vettem.
Másodnap reggelén kezdetét vette a tematikus hangszeres oktatás, jelen sorok írója Lukács Peta haladó gitárkurzusára „iratkozott be”. A „tanár úr” még előzőleg megkért mindenkit, hogy írjon fel egy kérdést cetlire, s ő majd igyekszik a kérdésekre megfelelni, így alakítva interaktívvá a kurzust, s adva egy keretet az átadandó ismereteknek. Úgy alakult, hogy az idei kurzus az improvizációról szólt, s a „milyen akkordra milyen skálát” tematikát kibontandó, először a négyeshangzatok fontos hangjairól, az erre játszandókról esett szó. Peta megkérdezte, van-e valakinél jack-jack kábel. Jól nevelten feltettem a kezemet, erre kihívott maga mellé gitározni – én azt hittem, csak kábel kell neki! Végtelenül meg voltam tisztelve. Sajnos aznap délután fellépésre kellett utaznom, így ki kellett hagynom Birta Miklós és Szabó Sándor előadásait, valamint a Pacziga-Lukács Projekt és a Tanárzenekar esti koncertjeit. 
Este a NoTV (Madarász Gábor: gitár, ének, Kovács Barnabás: basszus, vokál, Hoffer Péter: dob és az alkalmilag csatlakozott Sántha Gábor: gitár, vokál) örömzenélése okozott felhőtlen perceket. Madi régóta a kedvenc magyar gitárosom, jó volt újra látni-hallani, pláne ilyen felszabadultan. És igen, jól látjátok, lapról énekelt – nem ciki az! A nap krónikájához tartozik, hogy NoTV koncert előtt jammeltünk egy jót kedves ismerősökkel – utólag nagy híre ment, mondhatom! Egyetlen árva blues-kört játszottunk egy órán keresztül, az ablak közben nyitva volt, a végén már kitaláltunk mindent – egy kommentátor szerint „eljátszottuk a jó édes anyánkat is” – másnap a reggeli-jegy osztásnál a végtelenül kedves Pacziga Linda elnézést kért, hogy korábban letegezett, majd a Bojtorján-gitáros Bütyök ajánlotta fel, hogy próbáljam ki az 1969-es Fenderét. Kell ennél nagyobb elismerés? Azt hiszem, ezen a szinten nem. 
Csütörtökön a szokásos reggeli Peta kurzus után – melyen immár a diatonikus skála fokaira épülő négyes hangzatokról és az ezekre épülő skálákról esett szó – hosszabb pihenőt engedélyeztem magamnak, és csak a Lukács-Borlai dob- és gitárkurzusra keveredtem elő. Az előadás – mely a „reakciók a szólójátékban” címet viselte –az egymásra figyelésről, és a European Mantrában működő szolisztikus kohézióról, valamint az együttgyakorlás hasznosságáról szólt, legyen az bármilyen a két hangszer. Lévén ez is egy interaktív óra, megkértük őket, hogy játszanak mindenféle műfajban (pl. Death Metal és Reggae). A mester urak csont nélkül vették az akadályt, és minden egyéb kérdésre (pl. hallásvédelem és effekthasználat) is készségesen válaszoltak. 
Pénteken a szokásos reggeli kurzust részemről újabb hosszú pihenés követte (hiába, a Rock’n’Roll az nem egy tánc!) majd hirtelen ötlettől vezérelve bevetődtem Mohai Tamás délutáni kurzusára. Tamás nemcsak remek gitáros, de zseniális fazon és színpadi jelenség, egy szál magában – mindenféle kíséret nélkül! – adta elő a nekünk szánt kompozícióit, miközben rengeteget sztorizott és készségesen válaszolt mindenféle kérdésre – még jóval előadása végeztével is, akár négyszemközt. Belelassulva a délutánba, pihentető jelleggel Markó Gábor erdőmérnök hangszerfákról szóló interaktív előadásár hallgattam meg – néha meglepő volt, és mindenképpen tanulságos! Késő este a CEMID.net Band – mesterem, Szekeres Tamás hangszerbemutató zenekara Sümeghi Tamással a doboknál, Egyházi Gábor basszusgitáron és a kiváló rock-hangmérnök, Hidasi Barna billentyűs közreműködésével – koncertjét néztem meg sokadmagammal. Tamás klasszikus gitáron előadott szólóblokkja után instrumentális darabokat játszottak, nagyrészt saját kútfőből, megspékelve ezt néhány Tony MacAlpine és Vinnie Moore kompozícióval. 
Szombaton már koncertlázban égtünk, ugyanis a tábor alkalmi zenekarai – és a táborlakók állandó zenekarai – este a Nagyelőadóban mutatkoztak be egymásnak. De addig még hátra voltak a hangszeres és hangtechnikai kurzusok utolsó előadásai, valamint egy nagyon tanulságos beszélgetés Szép Fruzsina, a Magyar Zenei Exportiroda képviselőjével. Nem sikerült a kör négyszögesítése, de talán egy lépéssel közelebb kerültünk a megoldáshoz. Vacsora előtt és után tehát szólt a rock, a bluegrass, a metál, minden, mi szem-szájnak ingere, a rövidke mini koncertek (minden zenekar 15 perc játékidőt kapott) szüneteiben pedig, a vezetőség a jelenlévő hangszerforgalmazók ajándékait osztotta szét a legszorgalmasabb, a legszemfülesebb és a legfelkészültebb táborlakók között. A tábor fődíját, egy itthon készült „GREG” márkájú csöves erősítőt Verók András gitáros kolléga vehette át, de csekélységem is kapott jó néhány dolgot. Egy 6m-es Snap Jack kábelt, mint szorgalmas kurzuslátogató, egy KORG PitchBlack hangoló pedált (már régóta ilyet akartam, és tessék!) és egy a Marshall történetéről szóló könyvet találós kérdés fejében (jegyezzétek meg: a Marshall 2203-as erősítőket KT66 végcsövekkel szerelik), valamint egy AudioTechnica pólót, mert szeretek énekelni (igaz, hogy nem tudok, egyelőre). 
