Egy remek kiadvány került hozzám, amelynek célja a már ismertebb, vagy kevésbé ismertebb hazai énekesnők bemutatása. Az őrmezei Muzsikus Kávéházból indult szerveződés ma már több helyszínre is leköt koncerteket, így a lemezen szereplő énekesnők nem csak Budapesten hallhatók. A lemezre néhány már megjelent, hamarosan megjelenő, illetve csak ezen az albumon hallható számok kerültek.
hirdetés
Napjainkban, az interneten bóklászva bele-bele lehet futni egy-egy tehetséges zenekar, illetve énekes oldalába. Ha célirányosan keres az ember, talán könnyebb dolga van, de valljuk be, így sem egyszerű a sok-sok előadó közül rátalálni azokra, akiket tényleg érdemes lehet meghallgatni, akár még élőben is. Ez a kiadvány pont ehhez nyújt segítséget. 12 énekesnő egy-egy saját kedvencét élvezhetjük végig általa, persze saját műsorukból.
Azt hiszem, bár vannak saját kedvenceim, érdemes bemutatni az összes előadót, ezáltal talán egy-két ötletet adva azoknak, akik kíváncsiak a hazai előadókra. A lemezen hallható énekesnőkkel annyira nem nyúlhatunk mellé, ha élő zenére vágyunk.
1. Harcsa Veronika: What Is Our Love For (Harcsa Veronika / Blaho Attila)
Harcsa veronika – ének, Blaho Attila – zongora, Oláh Zoltán – bőgő, Majtényi Bálint – dob
Az első szám Harcsa Veronika 2007-es You Don’t Know It’s You című albumáról került a gyűjteménybe. A diplomás jazzénekesnőt talán nem kell bemutatni. A lemez legismertebb előadói közé tartozik, és folyamatosan koncertezik. Quartetjével saját számokat adnak elő, és Japánban is nagy sikereket értek el. Veronikát az Erik Sumo Bandből is ismerhetjük, illetve színházi darabban is bemutatkozott már, vendégként több ismert zenekarral dolgozott. Nevét nem csak itthon és Japánban, hanem Európa számos országában is ismerik fesztiválokról.
Az enyhén karcos hangjával kellemesen ráhangolja a hallgatót a lemez további felvételeire. A zenekar visszafogott, krimibe illő aláfestést biztosít Veronika elmélkedő énekéhez.
2. Zágor Lívia: I Can’t Give You Anything But Love (Dorothy Fields / Jimmy McHugh)
Zágor Lívia – ének, Bubenyák Zoltán – zongora, Szuna Péter – basszusgitár, Kátai Tamás –dob
Lívia a Moondance Jazz Band énekesnője. Zenekarával igazi bárzenét játszik, swinges, blues-os elemekkel tarkítva. Leginkább szerelmes balladákat énekel, amihez tökéletesen illik kedves hangja. A kávéházak és fesztiválok mellett privát bulikon is szívesen játszanak országszerte.
A lemezen hallható darab remek választás, ami bemutatja a zenekar stílusát, akik játéka nem csak aláfestő zeneként hallgatható, hanem tökéletes társa lehet egy jó kis lazulós zenehallgatós estének.
3. Hajdu Klára: Desire (Balázs Elemér / Balázs József / Hárs Viktor)
Balázs Elemér Group: Hajdu Klára – ének, Balázs József – zongora, Balázs Elemér – dob, Lamm Dávid – gitár, Glaser Péter – bőgő, Dés András – ütősök
Klára már óvodás kora óta csak a zenének él. Az 1. Megasztár legjobb 16 versenyzője közé bejutott, majd 2004. óta a Balázs Elemér Group énekese Winand Gábor mellett. A zenekarral Európa szerte koncerteztek már. A BEG mellett saját Quartetjével is látható.
A lemezen hallható szám már korábban megjelent egy BEG lemezen (2002, Around The World), de akkor még más énekelte, aztán a zenekar koncert kiadványán már Klára előadásában volt hallható. Ez a darab is a kellemesebb, nyugodtabb hangvételű számok közé tartozik, és az egyik személyes kedvencem. Fantasztikus dallamvilág, visszafogott dobok, érzéki ének, csupa finomság. Tökéletes.
4. Moór Bernadett: Lottó Blues (Fekete-Kovács Kornél / Hajós András)
Moór Bernadett – ének, MAO Quartet: Oláh Szabolcs – gitár, Cseke Gábor - zongora, Hárs Viktor – bőgő, Mohay András – dob
Bernadettet az ex-Bestiák Bedhy-jeként ismerhette meg a nagyérdemű. A zenekar megszűnése után családot alapított, majd két gyermek után tért vissza a mikrofon mögé, ekkor már a jazzé volt a főszerep. A Modern Art Orchestrával nem csak a lemezen, hanem élőben is folyamatosan hallható.
A szám a 2008-as Elkésni Szépen Kell című első önálló nagylemezéről szól. Hallgatása közben azonnal beugrik az Emil.RuleZ!, és nem véletlenül, csak rá kell pillantani a szerzőkre. Ezen az albumon a két magyar szám közé tartozik. A lemezére inkább a big band hangzás jellemző, de ez a darab egy kedves kis blues, amely egy lottó ötös után megváltozott élet történetén szomorkodik.
5. Mihók Anita: Never Gonna Give Up (Mihók Anita)
Samba de la Noche Trio: Mihók Anita – ének, gitár, Hudák Zsófia – bőgő, Somló Iván – ütőhangszerek
Mihók Anita egy kicsit kilóg a sorból ezen a lemezen. 2003-ban alapított triójával a latin vonalat erősíti. Ő is gyerekkora óta zenél, játszik egyedül, duóban és zenekarokban egyaránt. Külföldön több alkalommal is megfordult, itthon nem egy tévéműsorban fellépet már, illetve fesztiválokon is látható volt.
A lemezen hallható dal a legvidámabb, a leglendületesebb a sorban. Karneválokat idéző sípok, ütősök kísérik gitárjátékát és énekét.
6. Fábián Julianna: Take Five (Dave Brubeck)
Fábián Julianna – ének, Sárik Péter – zongora
A kis latin kitérő után vissza a jazz világába. Fábián Juli száraz, füstös, fekete hangjának nagyon jól áll a műfaj. Nem véletlen, hogy sok ismert zenekarral, illetve előadóval hallható volt már, és itt nem csak jazzformációkról van szó, a Pege Aladár Quartettől egészen Dopemanig tart a sor. Ő a Barabás Lőrinc Eklektric zenekar énekese, és 2007. óta működik saját zenekara a Fabian Juli Jazz Riff. 2007. nyarán a Montreuxi Jazz Fesztivál Shure jazz énekversenyének döntőjében énekelhetett. Saját lemez híján több formáció albumán hallható, és folyamatosan élőben is.
Egy újabb személyes kedvencem a lemezen. Juli a klasszikus darabot zongorakísérettel adja elő, és elvarázsolja a hallgatót.
7. Klein Judit: Baj mir bistu shejn (S. Secunda)
Klein Judit – ének, Goldberg Róbert – zongora, Rudnyickaja Tatyjana – hegedű, Tibi Golan – fuvola, Szula Miklós – gitár, Szuna Péter – basszusgitár, Szende Gábor – dob
Egy újabb kitérő a jazz világából. Klein Judit – Rozhinkes mit Mandlen című albumán szerepel eredetileg a dal, amelyen héber és jiddis dalokat énekel. Judit a zsidó zenei világ hazai képviselője, önálló esteken és fesztiválokon egyaránt hallható. Az autentikus dalok mellett sanzonokat és musicaleket is énekel.
A lemezen hallható szám egy szerelmes dal, és a lendületesebb darabok közül való. A népi dallamok alatt egy kellemes swinges alap pattog mindvégig.
8. Hornai Zóra: Amit látni akarsz (Zámbó Tamás / Hornai Zóra)
Nossa zenekar: Hornai Zóra – ének, gitár, Zámbó Tamás – gitár, Simkó-Várnagy Mihály – cselló, Varga „Főtörzs” Milán – ütőhangszerek, km: Galambos Zoltán – billentyűs hangszerek, Giret Gábor – basszusgitár
A lemez második magyar dalát a Nossa zenekar prezentálja, élükön Hornai Zórával, aki hegedűről váltott gitárra még gyerekként. Hosszú kanyargós zenei út során eljutott Japánba is, ahol összeismerkedett brazil szamba táncosokkal, akik temperamentumát megismerve maga is átalakult. Hazatérése után állt össze a zenekar, amely a populárisabb vonal képviselője a lemezen.
A szám, az együttes első, Miénk című EP-jén is megjelent már. A popos, rockos alapok mellett teljesen jól megfér a cselló is, így igazából bekategorizálhatatlan a szám. Olyan Nossás.
9. Gereben Zita: Against All Odds (Phil Collins)
Gereben Zita – ének. Az alap Márkus Gergő hangmérnök munkája
A meleg hangú Gereben Zita a következő, akit én az Emil.RuleZ! zenekar vokalistájaként hallottam először, és pontosan emlékszem ahogy megremegett a lábam, amikor szólót énekelt. 2007-től működik saját zenekara a Gereben Zita Quintet, és Nagy Jánossal is hallható duóban. A többiekhez hasonlóan, mögötte is hosszú tanuló évek állnak.
A szívemnek/fülemnek amúgy is kedves számmal hallható a lemezen. A megszerkesztett alapra remekül énekli Phil Collins dalát, néhol az eredeti változattól eltérően. Csak azt sajnálom, hogy ez a dal nem mutatja meg igazán a hangja csúcsait. Azért a dobok beszállása után, illetve a szám vége felé el-elengedi csodás hangját.
10. Szolnoki Dóra: Time (Szolnoki Dóra / Eőry Attila)
Zamique: Szolnoki Dóra – ének, Eőry Attila – ének, Hudák Zsófi – bőgő, Somos András – zongora, Varga Bendegúz – dob
Dóra a saját Szolnoki Dóra Jazz Quintet névre hallgató zenekara mellett a lemezen hallható Zamique együttes énekese is. Mindkét zenekarra igaz, hogy instrumentális darabokra írnak szövegeket, és az énekes, a Zamique esetén az énekesek, a fúvós hangszerek szerepét veszik át, a Quintet esetén a szaxofon az egyik szólam, míg az ének a másik. A Quintet a modern jazz képviselője, míg a lemezen hallható formáció a latin-jazz kategóriába sorolható. A Zamique annyiban is különleges, hogy az énekesnő mellett egy énekes is hallható: Eőry Attila. Dóra a két zenekaron túl több ismert zenésszel, illetve formációval játszott már.
Ismét visszakanyarodunk a jazz vonalra. Egy újabb meleg hanggal, ami tökéletesen simul a finom dallamokba.
11. Kertész Erika: When Henry Met Jane (Kertész Erika)
Kertész Erika – ének, Somogyi Márton – zongora, Feke Zsolt – basszusgitár, Badics Márk – dob, Subicz Gábor – trombita
Erika eleinte leginkább popdalokat énekelt, és csak később kanyarodott a jazz felé. Aztán a kettőt összemosva, ismert popdalokat jazzesített éppen aktuális zenésztársaival, illetve énekelt jazz standard-eket is. Az utóbbi időben saját szerzeményeket kezdett írni, ami a jövőben folyamatosan kerül majd előtérbe. Jelenleg a Sealin’ névre keresztelt formációval látható élőben Seal dalok jazzes átirataival.
A lemezen egyik saját szerzeménye hallható, ami egy amolyan Tarzan és Jane találkozást dolgoz fel. Tiszta hangja és a számon végigvonuló zaklatott zongora kiválóan ábrázolja a szerelmesek érzelmeit. Egy újabb személyes kedvenc.
12. Kozma Orsi: Hide and seek (Cseke Gábor / Hárs Viktor)
Kozma Orsi Quartet: Kozma Orsi – ének, Cseke Gábor – zongora, Hárs Viktor – bőgő, Mohay András – dob, km: Varró Katalin – hegedű, Bereczky Anna – hegedű, Palojtay Erzsébet – brácsa, Simkó-Várnagy Mihály – cselló
Orsit vokalistaként ismerhette meg az ország, majd a Jazz+Az együttesben lépett elő a háttérből. 2000-től a Cotton Club Singers-t erősítette, majd 2007-től kizárólag a szólókarrierjére öszpontosít. Az első szóló albuma poplemez volt, de második lemezén, amely Kozma Orsi Quartet néven jelenet meg és a Hide And Seek címet kapta, ismét a jazz felé fordult.
E lemezen a szóló albumának címadó dala hallható. Egy könnyű, lassú szám, amelyen Orsi lágyan énekel, szinte a hallgató fülébe suttogva.
Persze nehéz néhány sorban bemutatni az előadókat, illetve együtteseiket, ezért azt javaslom az érdeklődőknek, hogy látogassák meg a fenti oldalakat, és hallgassanak bele az ott található számokba, majd a nekik tetsző előadót nézzék meg élőben is. A fellépéseikről szintén találni információkat a honlapokon.
Azt meg kell még említenem, hogy mindannyian remek zenészekkel dolgoznak, ezért is éreztem fontosnak, hogy itt is szerepeljen az ő nevük is.
A lemez kereskedelmi forgalomba nem került, a Muzsikus Kávéházban korlátozott példányszámban kapható.