Claptones és vendégei, JAMK Budapest, 2009. április 4.
Az idei év első igazi tavaszi szombatján Eric Clapton rajongó muzsikusok és e muzsikusok rajongói adtak egymásnak randevút a székesfőváros XIII. kerületében, a József Attila téren, a hasonnevű Művelődési Központban. Kitűnő hangulatú és színvonalú, nem utolsó sorban pedig, monstre hosszúságú koncert kerekedett a Mester 64. születésnapjának apropóján.
hirdetés
A ceremóniamester szerepét a kitűnő tollforgató, Hetesi Péter Pál vállalta magára, végtelen alázattal és hozzáértéssel végezte munkáját egész este. Kezdetnek a házigazda zenekar szemezgetett a Mester sok évtizedes repertoárjából, majd sorra érkeztek a vendégmuzsikusok, elsőként Tóth János Rudolf, majd Pribil György és Tátrai Tibusz, miközben a basszusgitárt Turjánszki György ragadta magához. Závodi János saját zenekarával készült (Pelikán József Gátőr és Barátai – Cream Emlékzenekar). Mindegyikük hozzátette Clapton dalaihoz a maga egyéniségét, TJR bölcs, idős bluesman módjára gitározott és énekelt, öröm volt látni, hogy szólózott is. Pribil Gyuri már a nóta közben penderült a színpadra, magához ragadta a mikrofont is, egész megjelenése, játéka, habitusa őserőt sugárzott. Tibusz jelentette számomra az est kellemes meglepetését, mindenen átszóló, vídia-kemény hangzást és virgákat vártam tőle, ehelyett kaptam hihetetlenül simulékony, már-már smooth jazz hangzást és maximális alázatot. Závodi „Zacskó” János még mindig nem tudott közel férkőzni a lelkemhez, a hiba valószínűleg az én készülékemben van, ám amit fiatal zenésztársaival művelt, az hiteles és végtelenül profi volt, a Claptones már-már patikatisztaságú hangzásával éles ellentétben igazi hard rock szólt műsoruk alatt a hangfalakból. Szinte észre sem vettük, és már közel három órája hallgattuk a Lassúkezű jobbnál-jobb dalait, mire az est véget ért. Maximális tisztelet illeti a Claptones zenekart (Tóth Henrik – gitár, ének; Prohászka Ferenc – basszusgitár; Gilián Gábor – dob; Benkő Zsolt – gitár; Takács Attila – szájharmonika; Garda Zsuzsa és Fodor Zsuzsa – vokál; Nagy Zsolt „Liszt” – billentyűs hangszerek), hogy méltóképpen sikerült megünnepelni EC aktuális születésnapját. Reméljük, lesz még sok ilyen!