2009. április 28 – július 5. Ludwig Múzeum, Budapest
Anton Corbijn retrospektív kiállítása a holland fotográfus több mint harminc éves munkásságába enged betekintést, a korai videoklipektől a legújabb portrékig.
Corbijn a modern vizuális kultúra több területén kísérletezett, így a kiállításon rövidfilmek, videoklipek, koncertek díszlettervei, könyv- és lemezborító-tervek láthatók. Alapvető kifejezési médiuma azonban a fotográfia volt és maradt.
hirdetés
Corbijn 1955-ben született Hollandiában, Strijen szigetén, amelynek a kulturális zártsága kialakította benne a zenei világhoz való intenzív vonzódást. A kortárs rockzene volt ugyanis az a katalizáló tényező és élmény, amely Anton Corbijn-t a fotográfia irányába terelte. A koncerteken jelenléte legitimációjára és szégyenlősségének ellensúlyozására apja fényképezőgépét használta, így közel tudott férkőzni a zenészekhez. Fényképezőgépe kommunikációs protézisként szolgált ahhoz, hogy levetkőzze kapcsolatteremtési gátlásait, illetve magabiztosságot merítsen a számára idegen közegben.
A Corbijn lelkészcsalád életét meghatározó protestantizmus és a Strijen szigetén jellemző kontemplatív életszemlélet döntően formálta Corbijn vizuális élményeinek rögzítési módját.
Szembeszállva a megszokott nagyon színes, természetellenesen tiszta és éles, mesterségesen megvilágított, szinte fényesre polírozott ’70-es évekbeli koncertfotók diktálta szakadatlan képfolyammal és az általuk gerjesztett zűrzavarral, Corbijn számára a fekete-fehér képek jelentik az abszolút referenciát.
Fotóinak stílusát az anyagszerűség és a testi közvetlenség hatását keltő szemcsés előhívás, az elmosódott, homályos kontúrok, az árnyékba süllyedő vonások, az eltakart vagy elfordított tekintet, a kéz kiemelt szerepe, valamint a meghökkentő, szokatlan kompozíció teszi különlegessé. Corbijn nem egyszerűen a valóság illékonysága ellen küzd, hanem egyértelművé szeretné tenni azt is felvételein , hogy nem ideálokkal, hanem idolokkal állunk szemben, akik saját árnyékuknak tűnnek. Híres modelljeit így a misztifikálás és az anonimitás határára helyezi, amelynek következtében a saját magukat hordozó mítoszok léte kérdésessé, instabillá válik.
Munkásságán keresztül Corbijn különböző társadalmi és pszichológiai jelenségeket is vizsgál, amelyek a sztárhoz mint fogalomhoz kötődnek. A korai fekete-fehér, valamint az úgynevezett Star Trak sorozatban a sztárságot mint életformát, vagy mint pszichológiai állapotot kérdőjelezi meg. Képein olyan ismert személyekkel találkozunk, akiknek a személyiségéről rögzült kép él a nagyközönség tudatában, a médiában való állandó jelenlétük miatt. Corbijn képein a spontán, mélyen emberi kitárulkozásuk és a számunkra ismeretlen valódi személyiségük föltárása zavaró, sőt majdhogynem hazugságnak tűnik.
Az azonosulás a sztárokkal, pontosabban idolokkal az elmúlt fél évszázad egyik legérdekesebb és különlegesebb szociálpszichológiai kérdésévé vált. A holland művészt olyan mértékben foglalkoztatja a sztárok identitásának kérdése, hogy Strijen szigetére visszatérve saját magát is alávetette ennek a vizsgálatnak az a.somebody című sorozatban. Egy önismereti folyamat részeként, utalva néhány zenész iránti fiatalkori rajongására, valamint a keresztény értékek iránt elkötelezett szülők túlvilági életben való hitére, elhunyt zenészek bőrébe bújik.
A 33 Still Lives című sorozatban, amely a bulvársajtó által generált, a celebek magánéletéből lopott képek iránti tömegéhség finom kritikája, Corbijn egyúttal a paparazzi jelenséget, valamint a sztárfotók sekélyességét, ürességét, tartalmatlanságát vizsgálja. A lelketlenül, gépiesen termelt képek uralmával veszi föl a harcot. A képek színe a rég elfelejtett mozifilmek napszítta plakátjaira emlékeztet, maguk a képek pedig úgy hatnak, mint valamely képzelt film állóképei. FAMOUZ című sorozatának látásmódjában visszaköszön Eugène Smith, Robert Frank vagy Dorothea Lange vizuális öröksége, ugyanakkor az a. somebody „önarcképes” sorozat alkotói megközelítése megkérdőjelezhetetlenül párhuzamba hozható Cindy Sherman munkásságával is.
A számos együttes (U2, Nirvana, Coldplay) közül, amellyel Anton Corbijn együtt dolgozott, önálló termet szentelünk a Depeche Mode tagjairól készült portréknak, hiszen a holland fotográfust a mai napig hosszú, szoros, baráti- és munkakapcsolat fűzi a világhírű zenekarhoz. Ez a kapcsolat állandó megújulásra ösztönzi, és kölcsönösen inspirálja az alkotókat.
Corbijn pályáján mérföldkőnek számít a Joy Division frontemberéről, Ian Curtisről 2007-ben készült Control című nagyjátékfilm. A nagy szakmai sikert arató mozifilmet a kiállítás időtartama alatt az előadóteremben vetítjük több alkalommal.
A hagyományos technikák alkalmazása mellett Anton Corbijn mindig nyitott volt a kísérletezésre, olyannyira, hogy az új vagy szokatlan technológiákat bevonva az alkotásba, akár saját munkáit is újraértelmezte.
Legjobb példa erre a 2009-ben újraforgatott Depeche Mode Enjoy the Silence című videoklip, amelynek az alapötletét átdolgozta a Coldplay Viva La Vida klipje számára Chris Martin főszereplésével, teljesen egyszerű digitális eszközt használva hozzá.
Erre az eljárásra épül a pályázat lényege. Olyan fiatalokat célozunk meg, akiknek a legszemélyesebb tárgyuk a mobiltelefonjuk és a digitális kamerájuk, amivel naponta megörökítik az őket körülvevő világot, az őket érintő élethelyzeteket.
Támaszkodva a fiatalok kreativitására, a ma rendelkezésükre álló mobil- és digitális technológiára, élve a Depeche Mode népszerűségével, a Ludwig Múzeum Anton Corbijnnel közös ötlet alapján, a T-Mobile és az EMI Magyarország támogatásával pályázatot hirdet. A pályázóktól azt várjuk, hogy követve Corbijn módszerét, személyes környezetben, saját ötletek és egyéni látásmód alapján, mindenfajta formai megkötés nélkül gondolják újra az Enjoy the silence című klip képi világát, és forgassák le a saját változatukat.
A Ludwig Múzeum mint a kortárs művészet legújabb tendenciáit befogadó és értelmező kiállítóhely fontosnak tartja a fiatal generációk vizuális kifejezési formáinak a megismertetését, amihez kiváló alkalomnak ígérkezik Anton Corbijn magyarországi bemutatója. Olyan lehetőséget kívánunk biztosítani „Corbijn követőinek”, amely egyszerre modellezi az elért siker útját, és amely múzeumi környezetben teszi láthatóvá a popkultúra és a művészet kortársi találkozásának a példáit.
TECHNIKAI HÁTTÉR, FELTÖLTHETŐ TARTALOM, VIDEÓ MEGOSZTÁS
Az elkészült kisfilmeket a T-Mobile által erre a célra létrehozott videomegosztó portálra lehet feltölteni április 29-től, ahol egyszerű rendszerben szavazni lehet a legjobb videóra június 14-e éjfélig.
A kiállítás végére szakmailag elismert zsűri (film- és videoklip rendezők, fotográfusok) kiválasztja a legjobb 10 videót, amelyekből mini kiállítást rendezünk a zárás elötti két hétben a Múzeum előcsarnokában. A legtöbb közönségszavazatot kapott videót pedig a Music Television is bemutatja majd.
Anton Corbijn retrospektív kiállítása a holland fotográfus több mint harminc éves munkásságába enged betekintést, a korai videoklipektől a legújabb portrékig.
Corbijn 1955-ben született Hollandiában, Strijen szigetén, amelynek a kulturális zártsága kialakította benne a zenei világhoz való intenzív vonzódást. A kortárs rockzene volt ugyanis az a katalizáló tényező és élmény, amely Anton Corbijn-t a fotográfia irányába terelte. A koncerteken jelenléte legitimációjára és szégyenlősségének ellensúlyozására apja fényképezőgépét használta, így közel tudott férkőzni a zenészekhez. Fényképezőgépe kommunikációs protézisként szolgált ahhoz, hogy levetkőzze kapcsolatteremtési gátlásait, illetve magabiztosságot merítsen a számára idegen közegben.
Fotóinak stílusát az anyagszerűség és a testi közvetlenség hatását keltő szemcsés előhívás, az elmosódott, homályos kontúrok, az árnyékba süllyedő vonások, az eltakart vagy elfordított tekintet, a kéz kiemelt szerepe, valamint a meghökkentő, szokatlan kompozíció teszi különlegessé. Corbijn nem egyszerűen a valóság illékonysága ellen küzd, hanem egyértelművé szeretné tenni azt is felvételein , hogy nem ideálokkal, hanem idolokkal állunk szemben, akik saját árnyékuknak tűnnek. Híres modelljeit így a misztifikálás és az anonimitás határára helyezi, amelynek következtében a saját magukat hordozó mítoszok léte kérdésessé, instabillá válik.
Munkásságán keresztül Corbijn különböző társadalmi és pszichológiai jelenségeket is vizsgál, amelyek a sztárhoz mint fogalomhoz kötődnek. A korai fekete-fehér, valamint az úgynevezett Star Trak sorozatban a sztárságot mint életformát, vagy mint pszichológiai állapotot kérdőjelezi meg. Képein olyan ismert személyekkel találkozunk, akiknek a személyiségéről rögzült kép él a nagyközönség tudatában, a médiában való állandó jelenlétük miatt. Corbijn képein a spontán, mélyen emberi kitárulkozásuk és a számunkra ismeretlen valódi személyiségük föltárása zavaró, sőt majdhogynem hazugságnak tűnik.
A számos együttes (U2, Nirvana, Coldplay) közül, amellyel Anton Corbijn együtt dolgozott, önálló termet szentelünk a Depeche Mode tagjairól készült portréknak, hiszen a holland fotográfust a mai napig hosszú, szoros, baráti- és munkakapcsolat fűzi a világhírű zenekarhoz. Ez a kapcsolat állandó megújulásra ösztönzi, és kölcsönösen inspirálja az alkotókat.
Légy Te az első hozzászóló
