Szerzői kiadásban megjelent a MAnökken ProlEtarZ zenekar első profi körülmények között felvett albuma, amelynek hangmérnöke Dióssy D. Ákos volt.
hirdetés
A zenekar annakidején Mezítláb a parkban néven ontotta magából a dalokat, aztán tagváltások sora után, amely a két hölgy törzstagot természetesen nem érintette, MAPEZ néven lett egyre ismertebb az alternatív rock rajongók táborában. A kisebb helyszínek után, dinamikus fejlődésüknek köszönhetően, egyre nagyobb klubokba is bekerültek, és a műfaj nevesebb képviselői is egyre szívesebben hívták őket maguk elé. Ezen zenekarok, csak a rend kedvéért: Pál Utcai Fiúk, Kiscsillag, Kaukázus, Heaven Street Seven, Supernem, Kowalsky meg a Vega, Kispál és a Borz.
A klubok után/mellett különböző fesztiválokon is találkozhattunk velük. 2005. óta folyamatosan kapják a szakmai elismeréseket is, a tehetségkutató versenyek előkelő helyezései mellett, különdíjak, illetve 2007-ben egy 1. helyezés, majd idén februárban a Kárpát-medencei Alternatív Rockzenéért és Művészetért Alapítvány (KARMA) díját is megkapták, mint az év zenekara.
2006-ban jelent meg első, Intim leveskocka című albumuk, amelyet a 2007-es Tervszerű megelőző karbantartás EP követett, de az új lemezük az első, amelyet rendes körülmények között vehettek fel, Dióssy D. Ákossal.
A zenekar tagjai: Súg (Kerekes Sugárka) - gitár, ének; Karva (Karvalics Viktória) - basszusgitár, vokál; Mado (Berthóty Attila) - gitár; Kornél (Krausz Kornél) - ütőhangszerek.
Amikor először tettem a lejátszóba a lemezt, amely borítóján a zenekar legoból kirakott neve látható két lego-figurával, azonnal hallható volt a stúdió munka. Jól szól. Ezzel együtt érezhető valami nyersesség, ami amolyan retró hangulatot kölcsönöz a zenekarnak. A lemezen 7 új szerzemény található, de bonuszként felkerült rá a 2007-es Itthoni Dal Fesztivál döntős dala az Itthon vagyok is. A régi időket idézi a lemez hossza is, ami valamivel több mint 40 perc, így bőven ráférne egy fekete korongra.
A lemez nyitó dala, a Szalmabála, talán a legpopulárisabb hangzású szám, amelyet a Ludditákkal közösen felvett album címadó dal, a Diszkréten élvezz! követ, egy utazás története. A Kényszerű a mosolyod című számban a hangszerek kerülnek előtérbe, húzós dobtéma, gitár, majd basszusgitár szóló, Súg mellett Karva vokálozik. A Tangóban melankólikus dallamok és pattogó gitár riffek váltják egymást, népi és punk elemek keverednek alternatív rockká. Az Ajóédesanyjában mindenki megkapja a magáét, majd a Szánalmas lehettél-ben a romantika is előkerül. Ha a bonusz számot nem nézzük, akkor az album záró dala a Megmondja majd, amely az emberi kapcsolatokról szól.
A zenekar bemutatkozásában a következő olvasható a zenéjükről: „Ambivalencia térben és időben, kifutó vagy befutás, punk hajlam és entellektüell manír, jazzpunk vagy egyformán popzene.”
Az album a MAnökken ProlEtarZ társadalomkritikáját tárja a hallgatóság elé. A borítón szerepel a „Másold. Terjeszd. Hallgasd.” felirat, amelyhez nagy segítséget nyújt, hogy az oldalukról letölthető az album teljes anyaga, de természetesen kézzelfogható formátumban is megrendelhető.
A lemezbemutató koncertre május elsején került sor a budapesti Gödör Klubban. Vendégek a Ludditák voltak. Előttük a Félóra (x-Sajt), míg utánuk a Kistehén tánczenekar volt látható-hallható.
Egy biztos, a zenekar jó úton jár, tessék rájuk odafigyelni!
2009. június 4. Budapest, Könyvtár Klub
2009. június 20. 21.30 Fishing on Orfű
2009. július 4. Szeged, Garaboncziás
2009. július 11. Dabas, Kárpátfeszt
2009. július 31. Tiszakécske
2009. augusztus 2. Csákánydoroszló, Rá-barock Fesztivál
2009. szeptember 5. Szigetszentmiklós, Roxiget