Napjainkban a Solaris névről maximum egy film címe ugrik be az embereknek. A sci-fi rajongóknak persze rögtön a film alapjául szolgáló Stanisław Lem regény is eszébe jut. Viszont a progresszív zene szerelmesei azonnal a zenekarra gondolnak, akikről a 2006-os koncert óta nem sokat hallani, de a zenéjük mostanában is hallható élőben, csak egy kicsit másképp.
hirdetés
A mai napig divatosak a feldolgozás zenekarok, amelyeknek akkor nő meg igazán a szerepük, ha már az eredeti formáció biztosan nem látható többé élőben. A Pócs Tamás által létrehozott Tompox zenekarnak is pont az a szerepe, hogy az élőben már nem látható Solaris zenéje ne vesszen a feledés homályába. Mert lemezek ide, internet oda, a zene élőben az igazi. Az külön érdekesség, hogy a Solaris basszusgitárosa a feldolgozás zenekar alapítója is, ezáltal inkább utódzenekarnak nevezném a formációt. Mivel az előd nem szűnt meg, csak ritkán hallani felőlük, viszont élőben nem igazán lesznek már láthatók, Tamás szükségesnek látta a zene életben tartását, mert ő még mindig a színpadon érzi jól magát, így megszületett a Tompox (Tom Pócs in English, you know...), amely saját szerzemények mellett leginkább Solaris számokat játszik. Különböző helyszíneken láthatók országszerte, amely helyszínekről a honlapjukon lehet tájékozódni, de van egy állandó helyük is, ahol minden hónap második szombatján láthatók. Ez a hely a Művészbázis a Városligeti fasor 44. alatt.
Szombaton én is egy ilyen klubnapon láttam a zenekart és ismét azzal kellett szembesülnöm, hogy a jó zenéhez nem kell fény és pirotechnikai bemutatók, a jó zene önmagában is megállja a helyét.
A nagynak nem mondható Művészbázis ideális helye a zenekarok és rajongóik találkozásának. A méretekből adódóan lehetetlen nem belebotlani a zenészekbe, így gyorsan kialakulhatnak beszélgetések is a fellépőkkel. A közönségtől karnyújtásnyira fellépő zenekarok amolyan nyilvános próbával szórakoztatják a publikumot, jelképes belépődíjért cserébe. A klubnapokon minden alkalommal volt, van és lesz is egy vendég zenekar, ami ezúttal a Kormorán Memory Band volt. Ez még izgalmasabbá tette az estét, mert még őket sem láttam élőben.
A Kormorán Memory Band 2005. óta létezik. A zenekarból öten jelentek meg ezen az estén: a Kormorán egykori alapítója, Gál Péter és formás hegedűje, a zenekar korábbi frontembere, Margit József és a zenekar gitárosa Jenei Szilveszter, akik ezen zenekar alapítói is, Drexler Zoltán dobolt, és bár én olyan helyen álltam, hogy nem láttam, de néha hallottam Vereckei Attilát billentyűkön. A folk-rockot játszó zenekar hihetetlen közvetlenségével nagyon jó hangulatú műsort produkált a családias környezetben. Egy meglepetés ember is megjelent a koncerten, a nagyközönség előtt a Társulatból ismerős Torma Emese, aki Réka szerepéről csúszott le a hírhedt 4:1-es szavazati arány ellenére, ahol a rendező egyetlen szavazata döntötte el, hogy nem ő kapja a szerepet az István, a király jubileumi előadásán. Az addig is remek muzsika plusz színt kapott népies előadásmódjától. Megjelenésének az is apropója volt, hogy az Egyesült Államokban fog turnézni a zenekar, ahová Emese is elkíséri őket.
Egyébként nekik is van saját klubjuk, ahol minden hónap második csütörtökén lépnek fel. A helyszín a Keleti pályaudvar Nagycsarnokában található Baross klub.
A KMB műsora után nem kellett sokat várni arra, hogy elkezdődjön a Tompox műsora. A zenekar erre az estére énekes nélkül érkezett, ezért instrumentális koncertet adtak, ami javarészt a Solaris számaiból állt, de egy friss saját szerzemény is elhangzott. Ez a szerzemény annyira friss volt, hogy Pócs Tamás még a koncert előtt jegyezte le papírra, mit is kell majd játszania.
Az apró színpadra a KMB négy embere is alig fért fel, a Tompox hat tagjának még nehezebb dolga volt. Illetve a pontosság kedvéért a zenekar öt plusz egy tagjának.
Pócs Tamás basszusgitárja már a beállás alatt is nagyon dögösen szólalt meg. A koncert után mesélte, hogy egy kölcsön erősítőn és hangfalon játszott, aminek szerinte túl kemény a hangzása ehhez a zenéhez, így valószínűleg nem marad nála.
A billentyűknél Balla Endre állt a színpad legeldugottabb szegletében, amely még szemből is nehezen volt látható. (Amúgy teltház esetén a színpadot oldalról is lehet látni, ami egy külön érdekessége a helynek.) Erdész Robi zseniális futamait jól adta vissza, bár ismét a szűk hely rovására írható, hogy néha kicsit a zenekar előtt játszott hangerőben, ami egy nagyobb térben nem lett volna ilyen feltűnő. Rózsa Zoltán a zenekar gitárosa, elvágott mutatóujjal is végigjátszotta a koncertet, akinek Tamás fia volt ezen az estén a plusz egy fő, aki kísérő gitáron ugrott be egy-egy szám alatt - Pócs Tamás csak Rózsabimbónak nevezte, utalva ezzel ifjú korára. A doboknál Szula Péter ült, míg fuvolán Tasi Ádámot hallhattuk.
Bár a koncert után megtudtam, hogy több probléma is volt a műsor alatt, kívülről csak apróbb dolgokat lehetett észrevenni, amelyek semmit nem vontak le a zene élvezhetőségéből. A Solaris zenéje él, nem számít ki adja elő. Persze ha rossz lett volna, az biztosan nem esett volna jól senkinek, de a koncert jó volt. Ahogy írtam, nem kellett extra látványosság ahhoz, hogy a zene felemeljen. Bár ez a zene nagyszínpadra való, óriási varázsa van annak, hogy egy Marsbéli krónikákat, egy Solarist, egy Ózt, egy Apokalipszist és társait néhány lépésre az embertől játszanak el. Arról már nem is beszélve, hogy a színpadon tett minden egyes mozdulatnak részesei lehetnek a közönség tagjai is, így egy klub különleges lüktetése össze sem hasonlítható egy nagykoncerttel. Azért sajnálatos, hogy a hazai zenei élet, mint megannyi más, jelenleg nem úgy működik, ahogy kellene és a három hangnál több hangból építkező zenét játszó zenekaroknak el kell bújniuk apró kis klubokban.
Az biztos, hogy a folk-rock és a progrock műfaj nem tartozik a legnépszerűbbek közé, de aki ezen műfajokat kedveli annak jó tipp lehet a két zenekar. A klubkoncertek egy másik előnye, hogy a zenészekkel is el lehet beszélgetni koncert előtt és után.
A Tompox valamivel rockosabban játszik Solaris-t, de ez egyáltalán nem áll rosszul a számoknak. A koncert után természetesen megkérdeztem, mi a helyzet a MÜPA koncert DVD kiadványával, de sajnos erre még egy-két évet biztosan várni kell. Viszont arra már nem kell várni, csak egy-egy hónapot, hogy élőben halljunk Solarist, mert ha máshol épp nincs is koncert, a klubban havonta egyszer biztosan ott lesz a zenekar.
Tompox:
Pócs Tamás: basszusgitár
Balla Endre: billentyűk
Rózsa Zoltán: gitár
Szula Péter: dob
Tasi Ádám: fuvola
+ Rózsa Tamás: gitár
1. Írta: Zolee, Dátum: 2009.10.09. 15:11 EGY (1) ÉVES A TOMPOX !!!!!!!! Október 10. 20 óra Szülinapi koncert a Művészbázisban. (VI. Városligeti fasor 44.)
2. Írta: uzsi, Dátum: 2009.09.23. 16:28
3. Írta: localhost, Dátum: 2009.09.21. 20:06 A Tompox weboldalán található fórumban tett recenziómra annyira nagyon hasonlít ez a vélemény, hogy kénytelen vagyok bárminenű hasonlóságot a véletlennek nyilvánítani!