A két főváros összefog az alter zenéért? Ezt azért túlzás lenne állítani, mindenesetre a két főváros vonzáskörzetében élő és alkotó zenekar közös koncertet ad november 4-én szerdán Pozsonyban.
hirdetés
Az ötletet egy közös pályázat adta. A PANKKK Hungaroconnection program keretében egy magyarországi és egy külföldi zenekar azt vállalja, hogy mindkét országban rendez egy-egy közös koncertet. Ugyan a csillagokban nem az lett megírva, hogy nyerjen ez a pályázat, de a két fent nevezett együttest ez nem rettentette el. A menet első felvonásaként Pozsonyban lépnek színre az Ifjúsági Klubban, majd jövő év elején Budapesten, ha az anyagi feltételek is adottak lesznek.
Az Expired Passport 1998-ban alakult pozsonyi magyar fiatalokból. Zenéje sokféle stílusból merít (blues, dzsessz, alternatív, world music, metal etc.), de a fő csapás a hard rock. A szövegek általában a jelenkori társadalom és az emberi kapcsolatok problémáiról szólnak. Az együttes a csallóközi klubokban visszatérő név, 2006-tól Pozsonyban, 2009-től pedig Dunaszerdahelyen saját klubbal rendelkezik. A zenekar 2004 óta civil szervezetként is működik, továbbá alapító tagja a Szlovákiai Magyar Zenészek Egyesületének (SZMAZE – Zene.Sk). Játszottak már a Republic, az Edda, a Beatrice és a Kaukázus előtt is.
A MAnökken ProlEtarZ a pesti klubélet ismert ikonja. A két manökken és a két proletár összetéveszthetetlen a színpadon. Csípős irónia, sokszor önirónia és játékos virtusosság 200 %-on. Szövegében alternatív, dallamában már-már popos, gitárjátékában rockos zenét játszik a zenekar. Májusban megjelent anyagukkal járják az országot, s most, a nyári székelyudvarhelyi koncert után, ismét átlépik a határokat. Az előzenekarkodás számukra is fontos elismerés, szerepeltek már a Kispál és Borz, a Pál Utcai Fiúk, a Kiscsillag, a Supernem és a Heaven Street Seven előtt is.
Időpont: 2009. november 4. 19.00
Helyszín: Pozsony (Bratislava), József Attila Ifjúsági Klub (Pozsony, Május 1. tér 9.)