1965-ben került az Illésbe, s töltött a zenekarral nyolc évet úgy, hogy közben az Operett Színházban is ütötte a bõröket. A sors furcsa fintora, hogy amikor a két „munkahely” összeegyeztethetetlenné vált és otthagyta a színházat, akkor oszlott fel az Illés együttes is… Sokáig csak lézengett, nem találta a helyét, dolgozott egy gumisnál, alkalmi munkákat vállalt, majd végül Franciaországban kötött ki, mint vendéglátós muzsikus.

Az Illés hat nagylemezt és számtalan kislemezt készített. Pásztory játéka meghatározta az együttes hangzását, eredetivé tette azt. Sosem „kavart” nagyokat, mindig is azt tette amit érzett, ZENÉLT! Kiváló ritmusszekciót alkottak Szörényi Szabolccsal, bár Szabolcs sokszor mérgelõdött „Parizerrel”, hogy hová pörgeti már azt a tempót, mire Õ azt felelte: „így éreztem”.

Az Illés – és, mint ilyen – Pásztory Zoltán munkássága alapvetõ fontosságú a magyar rock történetében. Két legértékesebb albumuk (Illések és pofonok 1969, Human Rights 1971) örök mércét állított fel, rafináltságuk, ötletességük átütõ. Szörényi Levente vibráló tehetségét Bródy János önálló szövegvilága egészítette ki, a további három ember (Illés Lajos, Szörényi Szabolcs, Pásztory Zoltán) pedig példamutató alázattal, bölcsességgel szolgálta a két alkotó zseni kiteljesedését. Az Õ munkájuk nélkül nem születhetett volna meg az EX-MUSIC (ahogyan saját zenéjüket nevezték), rengeteg csodálatos dal köszönheti létezését NEKIK!

Pásztory, bivaly erõs ember lévén, sziklaszilárd alapot szolgáltatott. Dobjai helyenként robajszerûen szóltak, viszont ha kellett, visszavett a hangerõbõl, vagy éppen csak a tamburint ütötte. Jellegzetes játéka leginkább a banda utolsó lemezén, a „Ne sírjatok lányok” címû korongon teljesedik ki. 1973-ban már a felvételi technika, a viszonylagosan jó hangminõség is „megengedte”, hogy dobjai „igazán ütõsen” szóljanak.

Az együttes „revival” koncertjein is emlékezetes teljesítményt nyújtott, s nagysága talán abban rejlett, hogy tökéletesen képes volt alkalmazkodni a zenéhez, a hangszerek dús textúrájához, amely az Illést „a legértékesebb magyar zenekarrá” tette.

Idén nyárra két koncertet is terveztek, amelyeken Szörényi Õrs ül majd Pásztory dobcucca mögött. Biztos vagyok benne, hogy ismét remek hangzása lesz a muzsikának, de „Parízer” súlyos pergõütései rettenetesen hiányozni fognak.

Az Illés együttes épp negyven évet élt, illetve csak a „nagy felállás” ünnepelte idén negyvenedik születésnapját. Pásztory Zoltán még jelen volt a kiállítással egybekötött kis „banketten”, majd két hét múlva egy hírtelen mozdulattal elhajította dobverõit.

Attól félek, hogy május elsején nem csak egy nagyszerû dobos, hanem egy nagyszerû ember is eltávozott…

Nyugodjék békében.

Majnik László
 2005. május 17.

Hozzászólások (1)

Hozzászólás
Név
Hozzászólás
Biztonsági kód*