8 év után jelentkezett új albummal az AC/DC, és ezúttal Budapest sem maradt ki az albumot bemutató turnéból. A közönség erre az örömhírre úgy reagált, hogy 2 nap alatt elkapkodták az összes jegyet. És hogy mit kaptak a lelkesedésért? Hatalmas energia bombát!
hirdetés
Utoljára 1991-ben láthatta a zenekart Magyarország, de akkor „csak” a Monsters Of Rock turné keretén belül, a Metallica, a Mötley Crue és a Queensryhe után egy óra erejéig. Most végre teljes műsorral jöttek. Nem is akármilyennel.
Az előzenekar számomra a feledés homályába merült, bár annyi megmaradt, hogy a nevük The Answer, és amolyan Led Zeppelin muzsikát nyomtak, de engem annyira nem fogott meg a produkció, amit háromnegyed órán át élvezhettünk.
http://www.myspace.com/theanswerrock
Az előzenekar után egy kis blues érkezett lemezről. Gondolom, erre a nagyobb kontraszt miatt volt szükség. Amikor már majdnem mindenki elaludt, sötét lett, és a videó falakon, amelyek ekkor még egyek voltak, elindult a Rock ’N’ Roll vonat. 
Már a film alatt is elég jól szóltak a dolgok, amikor aztán szétnyíltak a falak, és szó szerint begördült, illetve berobbant a filmen megállni képtelen gigantikus mozdony a színpadra, és a főszereplők is megjelentek, végképp tudatosult bennem: ez nem lesz halk buli. És úgy is lett. Egyre hangosabban szólt a koncert, és még most is cseng a fülem, ahogy e sorokat írom, egy nappal később...
Ami még azonnal kiderült, hogy az öregfiúk nem viccelnek, és nem csak egy haknira érkeztek. Teljes erőbedobással nyomták végig a műsort. Persze a vezető szerep Brian Johnsoné és Angus Youngé volt, akik külön-külön is annyit futottak, hogy azt még nézni is fárasztó volt. A többiek a szükségesnél többet nem mozogtak. Cliff Williams és Malcolm Young szinte végig egyhelyben állt, csak amikor szükség volt rájuk is, akkor léptek néhány lépést előre a mikrofonállványokig, majd a dolguk végeztével vissza is léptek a helyükre. Phil Rudd, a zenekari posztja jóvoltából, igazoltan nem mozdult a helyéről, bár azt messze nem mondhatom, hogy nem csinált semmit, mert a remek tempót ő adta a zenekar alá mindvégig.
Azt hiszem a zenéről nem kell sokat mondanom. Az új albumról öt számot játszottak, amúgy a régi slágerek voltak terítéken. Ahogy az lenni szokott a Thunderstruck volt az egyik legnagyobb siker, de nekem úgy tűnt, a ráadás első száma volt a leghangosabb. A Highway To Hell refrénjénél szinte felrobbant a BS. A sok kis vörösen villogó szarvacska között tényleg a pokolban éreztem magam. 
A látvány, a maga egyszerűségével, de gigantikus méreteivel lenyűgöző volt. A színek is a helyükön voltak, remek atmoszférát teremtettek a számokhoz. A színpadról kinyúló kifutón leginkább Brian Johnson volt látható, de azért Angus Young is használatba vette. Különösen a koncert vége felé, amikor is a kifutó végén elhelyezett lifttel a közönség felé emelkedve adta elő percekig tartó szólóját. Illetve a szólójának első részét, mert azt az újra egyesült videó falak előtt fejezte be. A monumentális mozdony mellett még egy pokoli harang ékesítette a színpadot, ami a hozzá kapcsolódó szám alatt ereszkedett csak le, amikor Brian Johnson himbálózott is egy jót rajta, illetve Whole Lotta Rosie is meglovagolta a mozdonyt, ahogy azt kell. 
Ahol volt kisfilm, az remekül meg volt szerkesztve, és tökéletesen illeszkedett a műsorba, amúgy a zenészeket láthattuk a videó falakon. Utolsó látványelemként, a koncert legvégén, az addig a színpadon megbújó ágyúk is életre keltek.
Jó hangulatú, jól összerakott műsort láthattunk, két energia túlcsordulásban szenvedő frontemberrel. Amit eddig csak felvételről láttam, ugyanazt kaptam vissza élőben. Két óra pörgést, amitől még ma is fáj a nyakam. Tökéletes előadás volt. Mindössze két dolgot nem értek: hogy nem szakadnak el Brian Johnson hangszálai, illetve hogy bírja Angus Young ezt az irdatlan tempót?
Végezetül következzen a turné könyvben található nyilatkozatokból egy-egy őket pontosan jellemző részlet.
Angus Young: „Amikor meglátom a közönséget, azonnal beindulok.”
Brian Johnson: „Utálom a stúdiókat, utálok stúdióban énekelni, mert mindenem a fellépés.”
Cliff Williams: „Nagyon elégedett vagyok (a Black Ice-szal), van néhány remek dolog rajta. A Rock ’N’ Roll Dream egy kiváló szám. A Rock ’N’ Roll Traint és a Black Ice-t ugyanúgy kedvelem, a Money Made meg egy gyilkos szám.”
Malcolm Young: „A szám címe Runaway Train volt, de valaki mondta, hogy van egy ilyen Tom Petty szám, és egyéb zenekaroknak is van ilyen száma, ezért inkább megváltoztattuk a címét, így lett Rock ’N’ Roll Train. Egyszerűen lecseréltük a címét. A Rock ’N’ Roll már csak ilyen.”
Phil Rudd: „Ahogy mi játszunk, az valamiféle természetes kirobbanás, beindulsz, és pontosan tudod, hogy erre nincsen semmilyen ismert gyógymód. Ha a srácok hagynak egy kis hézagot, és befér oda egy pergődob, én jó erősen odaverek egyet, ennyi.”
Angus Young: gitár
Brian Johnson: ének
Cliff Williams: basszusgitár
Malcolm Young: ritmus gitár
Phil Rudd: dobok
A műsor:
Rock ’N’ Roll Train
Hell Ain't A Bad Place To Be
Back In Black
Big Jack
Dirty Deeds Done Dirt Cheap
Shot Down In Flames
Thunderstruck
Black Ice
The Jack
Hells Bells
Shoot To Thrill
War Machine
Anything Goes
You Shook Me All Night Long
TNT
Whole Lotta Rosie
Let There Be Rock
Ráadás:
Highway To Hell
For Those About To Rock
Geski
geski[kukac]zenesz.info
Kedvencekhez (36) | 
Idézés a honlapodon | Találatok: 1549 Légy Te az első hozzászóló |  |
 |
| Hozzászólás |