The Sisters Of Mercy 2009. 04. 27. A38
Az eredetileg április elejére tervezett koncert betegség miatt eltolódott, de szerencsére nem maradt el. Már jóval a koncert napja előtt teltházas volt a rendezvény, így tömött hajóban ment le a 80 perces műsor.
hirdetés
A Sisters Of Mercy egy különös képződmény. A zenekar gyakorlatilag Andrew Eldritch, aki mindig mással koncertezik. A koncertezés azért érdekes, mert mindössze három stúdió albumot adtak ki, és az utolsó új anyagot tartalmazó lemez is 1990-ben jelent meg. Azóta ugyan születtek új számok, amelyek élőben hallhatóak is, de album nincs. Ezzel együtt mégis legendás zenekarról beszélhetünk, amelyben a második fix tag a Doktor Avalanche névre hallgató dobgép, amelyet élőben, mindig valaki más kezel.
Az 1980-as évek legelején alakult zenekar mindössze egy albumot adott ki (First And Last And Always), majd szét is szakadtak. A zenekarból kiszakadt tagokból később megszületett a The Misson, de a viták idején The Sisterhood néven koncerteztek. Ezzel az első albummal, majd az ezt követő két másik stúdió albummal (Floodland, Vision Thing), amelyek már kicsit máshogy szóltak, mégis legendássá váltak az újhullámos, dark/gothic muzsikáért rajongó közönség körében. Később kiadták a kezdeti kislemezeken lévő számok gyűjteményét is (Some Girls Wander By Mistake), illetve megjelent egy válogatás album is (A Slight Case Of Overbombing), de új album már nem készült, mert Eldritch-nek problémája akadt a kiadójukkal is. Azóta csak bootleg lemezeken hallhatók az új szerzemények.
A nagyközönség az 1992-es Ofra Haza érintésével elkészített Temple Of Love átirat által ismerhette meg, az addig csak az underground közönség által imádott formációt.
Amikor végre kitaláltam, hogy jó lenne megnézni a zenekart élőben, mert ez eddig még nem sikerült, már le is maradtam a jegyekről. Szerencsére a koncert napján szólt egy ismerősöm, hogy lenne egy felszabadult jegy. Rövid hezitálás után igent mondtam, így este kíváncsian indultam a hajóhoz. A borongós hangulatú koncertre felkészülve már előre vártam a feketébe öltözött tömeget, de az autentikus gothic külsőt öltött arcok nem voltak túl sokan. Fiatalokat nem nagyon lehetett látni az érdeklődök soraiban, inkább egy letűnt kor imádóiból álló 30-as, 40-es korosztály képviseltette magát. Attól tartok, a jelenlegi fiatalok talán már nem is ismerik ezen legendás csapatokat. Tisztelet a kivételnek.
A 20 perces csúszással kezdődő koncert több szempontból is meglepett. Ha a zenét nem hallottam volna, csak a látványban kellett volna gyönyörködnöm, akár egy rave partin is lehettem volna. Minden szám alatt más és más színek, vagy szín együttesek borították el a mindvégig füstben úszó színpadot. A frontember napszemüvegben, kopaszon, rikító pólóban ugrált, mászkált. Már csak a lézerek hiányoztak... Tőle balra Chris Catalyst, a cyberpunk kinézetével, jobbra Ben Christo, a latinos külsejű nők bálványa. Hogy mi volt még a színpadon, azt nem tudom, mert a füsttől semmit nem lehetett látni a három elől állón túl, de néha fel-felderengett valaki néhány laptop mögött. A színpompa és a zene kontrasztja jól mutatta, hogy kevéssel is lehet hangulatos bulit összehozni.
A zene komorságát Eldritch brutális hangja erősítette, a gépről szóló aláfestések, a basszus és a dobok tompították, az élőben zengő gitárok élővé tették, míg a színek és a füst a magasba emelte az egészet, ettől vált légiessé a műsor. Én valahogy egy szárazabb hangzásra készültem - kellett nekem a koncert előtt a Some Girls Wander By Mistake albumot hallgatni - ezért az erős elektronikus túlsúly egy kicsit meglepett. Furcsa volt, hogy az ének végig olyan benyomást keltett bennem, mintha németül morogna valaki a mikrofonba. 
Csak el-elvétve értettem egy-két angol szót. Nem tudom, hogy ez az erősítésnek köszönhető-e, vagy az élettől kicsit megviselt frontember hangképzésének. Ezzel együtt jól éreztem magam a koncerten, de egyszer sem kerültem katarzis közeli állapotba. A két gitáros láthatóan élvezte a műsort, leginkább a szólókat, de a közönség már nem volt ennyire egyértelmű. Az elől állók mozgolódtak, de aki kicsit hátrébb állt, annak valahogy nem volt kedve mozgolódni. Azért voltak olyan jelek, amelyek arra utaltak, hogy a közönség is régen várt erre a találkozásra. Egy-két szám végén akkora üvöltés szakadt ki a nézők torkából, mintha ez lett volna életük legjobb koncertje. Ezt én nem merem magamról kijelenteni. Hakninak túl jó volt, de egyáltalán nem éreztem, hogy egy legenda játszik a színpadon. Ennek ellenére azt hiszem, legközelebb is megnézném őket, mert jó néha kiszakadni a jelenlegi sivár zenei életből. Eldritch hangja a műfaj egyik legjobbja, és a számok, ha csak playbackről szólnának, már akkor is megállnák a helyüket. Mondjuk így sem volt túl sok élő a műsorban, még a frontember is olyan mint egy zombi, de ez a fantasztikus dallamvilág csak ebben a műfajban van jelen, és ez kell.
A zenekar:
Andrew Eldritch - ének
Chris Catalyst - gitárok, háttérének
Ben Christo - gitár, háttérének
Doktor Avalanche - dobgép, aláfestés, basszus
Honlap: www.the-sisters-of-mercy.com
Crash & Burn
Ribbons
Train/Detonation Boulevard
Alice
Flood I
Anaconda
Marian
Susanne
Arms
Giving Ground
Dominion/Mother Russia
Summer
First And Last And Always
This Corrosion
Flood II
Romeo Down
Vision Thing
Lucretia My Reflection
Snub Nose
Temple of Love
Szöveg és fotók: Geski
geski[kukac]zenesz.info
Kedvencekhez (37) | 
Idézés a honlapodon | Találatok: 1181 Légy Te az első hozzászóló |  |
 |
| Hozzászólás |