Balaton Sound Zamárdi, 2009. 07. 12.
Idén a Balaton Sound az elektro sztárok színe-javát felsorakoztatta. Még nem jártam a rendezvényen, de most nehéz volt kiválasztani, melyik napon is jelenjek meg. Végül a záró napra esett a választás, leginkább Moby miatt, akit már régen láttam, de előtte még ott volt a Röyksopp is, akikhez még nem volt szerencséje a hazai közönségnek.

Elég korán sikerült megérkezni a helyszínre, így volt idő egy kicsit körülnézni. Az gyorsan kiderült, hogy „igenis nálunk élnek a világ legszebb női”. Ráadásul itt most a Balaton közelsége és a meleg igen lenge öltözékbe kényszerítette a közönséget...
A kellemetlenül tűző napnak köszönhetően a 19 óra előtt kezdődő koncertekre nem igazán volt nagy érdeklődés, de aztán szép lassan kijöttek az emberek a vízből és a part helyett is inkább valamelyik színpadot választották.

Sétálgatásaim során először a T-Mobile Teraszra ugrottam be, ahol Varga Zsuzsa és zenekara szórakoztatta a megjelenteket, de nem sokáig maradtam, mivel ezen az estén én Harcsa Veronikát választottam első megnézendő műsorszámnak, aki a Pesti Est Színpadon próbált meg szembeszállni a Heineken Nagyszínpadon ugyanabban az időben fellépő Irie Maffiával. Ez a küzdelem amúgy mindvégig a rendezvény sajátossága volt. A különböző színpadok megpróbálták egymást hangerővel legyűrni, ami roppant bosszantó tudott lenni, mert tisztán semmit nem lehetett hallani. Mindig hallható volt egy másik színpad hangja is, akárhol is volt az ember.

Veronika egy valóságos angyal. A mindig mosolygós szöszke lány annyira kedvesen adja elő magát, hogy a legszívesebben azonnal hazavittem volna magammal, hogy minden este ő zsizseghesse fülembe az altatódalt. Imádtam nézni, de a zenéjük, amit játszottak, annyira nem fogott meg, hogy az már fájt, mert közben oda voltam a lényétől, a hangjától. Ezzel együtt, mégsem tudtam ott hagyni a műsort, és a végén már kimondottan élveztem is, amikor egy-egy szám végre engem is megérintett. Ki érti ezt? A közönség is számról-számra egyre hevesebb lett a koncert végéhez közeledve, és azt hiszem, nyugodtan kijelenthetem, sikeres koncertet adott a négy tagú zenekar.

http://harcsaveronika.hu/

Bár a hangerő miatt nem volt túl szerencsés, hogy néhány lépéssel eljutottunk a Nagyszínpadhoz, ha a kényelmi szempontokat nézem, jól jött, hogy a sátorból kilépve már a következő helyszínen is voltunk. A Röyksopp nem kapkodta el a kezdést, és mivel megvárták, míg kissé besötétedik, innentől kezdve egy órás késéssel ment minden.
Aztán megjöttek és megpróbálták lehengerelni a közönséget, de valahogy nem sikerült. Én a koncert előtt nem is igazán ismertem őket, bár a kötelező slágerek természetesen nekem is megvoltak, de valahogy nem hatottak a nézőkre. Én a zenéjük minden elemét imádom, de valahogy az eredeti előadóktól. Mert a hatások nagyon is egyértelműek, amelyek érték őket. Nevezhetjük őket elektro Abbának, átmenetnek a Kraftwerk és Jean Michel Jarre között, de sorolhatnánk az újabb elektro nagyságokat is, valahogy mindenkiből hallottam egy kicsit, de nem tudtam meg, ők milyenek is valójában. Kicsit lagymatag volt a műsor, és csak a végére hagyták a kevésbé populáris darabokat, amely szekció már nekem is jobban tetszett, de valószínűleg sosem leszek nagy rajongójuk, inkább az eredetit hallgatom. Mindenesetre tökéletes felvezetés voltak az est, és a Balaton Sound utolsó nagy koncertjére.

http://royksopp.com/

Ami nekik köszönhetően, a már említett egy órás késéssel kezdődött. A 23 órára már kicsit türelmetlen közönség az intro alatt azonnal nagyon hálás volt, de amikor meghallotta az Extreme Ways első taktusait, már abba se tudta volna hagyni a tombolást, és ez így is maradt az igencsak rövidke, 70 perces koncert végéig. A műsor igazi fesztivál szett volt, és az összes nagy slágert felsorakoztatta. Moby leginkább gitárral szaladgált a színpadon, de be-beugrott a kongái mögé is. Én nagyon megörültem a két vonós hölgy látványának is, mert így az amúgy igencsak rockos felállás legalább felpuhult egy kicsit és a hangzás is teljesebb volt, különösen a régebbi slágerek alatt. A kötelező Bush fikázás sem maradhatott el, de amúgy a „tenkjú tenkjú tenkjú tenkjú”-zás mellett nem igazán tartott beszédeket. A zene volt középpontban, és ismét az elektronikus hangzás. Sokan írják, hogy nem tud megújulni, de miért is kellene, amikor az elektro himnuszait így is bármikor bárhol jó meghallgatni. Az egész rendezvény végére odatette a pontot, különösen azzal, hogy a Feeling So Real volt a záró szám, aminél jobb zárást el sem tudok képzelni. Felviszi a közönséget a csúcsra, majd ott hagyja őket. Ötös.

http://www.moby.com/

A hangerőből nem volt hiány, és bár féltem, hogy a Balaton mellett nem lesz jó akusztika, fesztiválhoz képest jól szóltak a koncertek. A strandolás és a koncertek egybemosása, a helyszín, különleges hangulatot kölcsönöz a rendezvénynek. Mivel az elektronikus szintér kapja a főszerepet, a közönség is egészen specifikus. Nem látni az egyéb fesztiválokon megjelenő vegyes társaságot, itt inkább a parti közönség jelenik meg. Ezért is volt meglepetés, hogy a más stílusban fellépő előadók koncertjei is sikeresek voltak.
Sajnos a jegyárak egy kicsit itt is elszálltak, de végeredményben, ideális nyári kikapcsolódás a műfaj kedvelőinek.

Geski
geski[kukac]zenesz.info

Légy Te az első hozzászóló

Hozzászólás
Név
Hozzászólás
Biztonsági kód*