Elkészítette a Green Path zenekar első videoklipjét a Pixel Film stábjával, Tokay Péter és Pallag Péter rendezésében. A dal a csapat tavaly megjelent „No More Lies” című albumán hallható.
hirdetés
„A zenekart Farkas Csongoron (MusicArt) keresztül ismertem meg, akivel együtt dolgozunk különböző zenekarok produkcióin. Az általa készített zenékhez mi készítünk videoklipeket. Közösen agyaljuk ki a helyszínektől kezdve a sztorikon át, szinte mindent. Jól tudunk együtt dolgozni, megvan a közös hang rendesen, és a debütáló közös munkánk a Green Path videoklipje volt, hamarosan pedig jön a többi közös klip!” – nyilatkozta Tokay Péter rendező.
„A Green Path-nak egy hideg, talán az első igazán télies napon forgattunk klipet. Dupla réteg ruha, csak külső helyszínek, egész napos kora reggeltől induló forgatás…nem volt könnyű, de marhára tetszett nekünk a zene, plusz a zenekar és a sleppje is nagyon jó fej volt, így a napi közös munka mondhatni elrepült sec perc alatt. Én személy szerint egy komoly mozifilm forgatásáról érkeztem meg erre a klipforgatásra. Előző héten megállás nélkül forgattuk a most készülő első, egész estés mozifilmünket, és kicsit megfáradva, de Pallag Peti rendező kollegámmal és Südi Viki asszisztensemmel (aki a gyártása is volt ennek a klipnek) marha gyorsan akklimatizálódtunk, és elkezdtük az első helyszín felvételeit készíteni. A környezet engem nagyon megfogott, és több helyszínen is forgattunk, mint amit korábban megálmodtunk a terepszemle során, illetve a forgatókönyvben.” – folytatta a rendező.
„A végeredményről mindenki maga vonja le a következtetéseket, de szerintem sikerült egy nyugati színvonalú klipet készíteni ennek az igen feltörekvő és profi bandának. Természetesen ehhez nem kicsit tett hozzá maga a zenekar a profi megjelenésével, és a lámpaláz hiányával.” – zárta sorait Péter.